Pénteken (nem is akárkivel!) »Péterfy Bori & Love Band« koncerten voltunk, a banda hetedik születésnapjának alkalmából. Az Akvárium (aka Gödör) koncertterme nem rossz hely, király a tánctér és jó a hangosítás. Habár a pultnál az én ízlésemnek kicsit modernebb a dizájn, mint ami egy ivóhoz illene, azért simán kiszolgálnak nyolc embert egymás után, akik bevágódnak eléd, drágán mérik a viszkit és a felest, de legalább lehet kártyával fizetni, ami azért így 2014-ben a bankvilág fénykorában kifejezetten előnyös.
A koncertet nagyon élveztük, Bori nagyjából négyszer utazott a közönség tetején, közvetlen volt a hangulat, talán csak egyszer láttam egy fickót, aki a színpad felé kísérte és akinek a hajmennyisége meg a testtömege fordított arányosságot képviselt, döntőben a testtömeg javára.
Az este másik fénypontja, hogy a rémesen bemozdult, instagramra kikerült fotómat osztották meg Facebookon:
Idén ez már a második fotóm, ami kikerül valahová, ennek főként azért örülök, mert a megtekintések vagy a lájkok számával szemben mindig inkább azt szerettem jobban, ha valaki megosztotta egy képemet, vagy csak elkapott és elmondta, miért tetszett neki.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Mefi hozzászólásai
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszi szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönjük szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Érdemes amúgy a csak családi házakat is megnézni,..."
Viszlát, 2022!
"..."