Apró gondolat a szerelemről

Mint azt már említettem párszor, ilyen témákról ritkán írok, de talán kilencévente belefér (a blog idén lesz kilenc éves, és fennállása óta ez lesz az első alkalom, szóval).

Mindenkinek vannak dátumok, amelyekre mindig emlékezni fog. Nekem is vannak, nem is kevés. Bizonyos dátumok kifejezetten feketék a naptárban, van viszont néhány piros betűs ünnep is, mint például 2009. január 9-e.

Múltkor valakivel arról beszéltünk, hogy mikor volt először szerelmes. Kicsit hezitáltam, mert nekem is el kellett gondolkodnom a kérdésen, de voltaképpen a választ tudtam: nyilván az első komolyabbnak induló kapcsolatban éreztem azt a bizonyos dolgot. A gyerekszerelmeket most ne soroljuk ide.

De persze szerelmes, abban az émelyítő, rózsaszín-felhős, pillangók-a-gyomorban stílusban; abban az értelemben, amikor az ember igazából megtanulja, megérzi és megtapasztalja a szerelem szó jelentését, érzését és hatását, csak egyszer voltam. És kivételesen most nem Kázmérra gondolok.

2009. január 9-én valamelyik vizsgára készülve ültünk Tomival a gép előtt, a kettővel ezelőtti, de a mostanitól csak száz méterre lévő lakásban. Akkoriban már viszonylag régóta voltam egyedül, egyrészt mert jó volt úgy, másrészt mert egy csalódás után úgy gondoltam, inkább más területekre fókuszálok. A levélben voltaképpen semmi extra nem volt, megdicsérték a macskámat, megdicsérték a képeimet, megdicsérték a stílusomat és úgy általában véve a levél minden karakteréből éreztem, hogy olyan valaki írta, aki ha lehet ilyet mondani, ismeretlenül is bele szeretett valamibe. Akkor még nem feltétlen belém, inkább csak abba, amit látott rólam.

Overshare srác vagyok, sokaknál biztos nem így van, de nálam a kifelé mutatott világ sosem a de jó lenne ilyen boldognak lenni. Ha éppen szarul vagyok, ami gyakran előfordul, idézem a fájóbbnál fájóbb dalszövegeket, vagy csak a gondolatokat, amik kipattannak a fejemből. (Régen az ilyen dolgoknak a blog volt a forrása, de lévén ezt elég sokan olvassák, idővel a személyesebb dolgok szétszóródtak a Twitter-Tumblr-Instagram bermudájában.) De olyan is vagyok, hogy ha boldog vagyok, jól érzem magam, akkor fél perc alatt 345 képet és gondolatot osztok meg. Nincs ezzel problémám, akinek nem tetszik, kikerül.

Az egy Flickr levélből végül sok Flickr levél volt, a sok Flickr levélből végül sok e-mail, a nagyon sok e-mail pedig átment az akkoriban még dívó MSN nevű csevegőszolgáltatásra, ahol pedig nagyon sok üzenet váltotta egymást, mondhatnám izzottak a vonalak. Kevesebb mint egy hónap után a személyes találkozóra is sor került, és a sok vidám, de azért bizonytalan beszélgetés végül azzá fajult, amit Marty mesél Dokinak a Vissza a jövőbe című kedvenc filmemben: ha találkozol a nagy ő-vel, olyan mint a villámcsapás; le se tudjátok venni egymásról a szemeteket. És ott abban a pillanatban az Oktogonnál minden egyértelmű volt.

A dátum 2009. január 9-e volt. Nem a találkozásé, a levélé.

Szerelmesnek lenni együtt jár azzal a furcsa egyveleggel, hogy az ember egyszerre tud nagyon idióta és nagyon racionális; nagyon szomorú és nagyon boldog; nagyon szókimondó és nagyon csöndes lenni; megbántani és jót tenni. A szerelemben csak az a nehéz, hogy ezeket az ellentétes kifejezéseket mindig jó időben vegye elő az ember. Akkor legyen csöndben, amikor kell; akkor beszéljen, amikor annak helye van; akkor legyen megfontolt, amikor erre van szükség és csak akkor rohanjon előre, mint egy gép, ha tényleg zöld a lámpa.

Nehéz a szerelemben még az is, hogy az ember fiatalon nem tapasztalt annyit, hogy tudja, mire van szüksége, ezért ha éppen kitalál valamit, próbálja a másikat afelé terelni, de közel sem biztos, hogy tényleg azt akarja, az pedig különösen nem, hogy jól sikerül a terelés.

Meg aztán ott van az örökös nehéz téma: beszélni a problémákról; jól kommunikálni a problémákat; nem félreérteni a másikat; elmagyarázni a félreértést; félretenni az önnön érdekeket és a nekem érzéseket, vagy csak megfelelő állásban tartani a mérleget a neked és a nekem között.

Többféle szerelem létezik, mint ahogyan többféle kapcsolat és többféle ember. Szerelmesnek mégis igazán csak egy emberbe lehet lenni, egynek lehet odaadni és megnyitni mindent, hagyni, hogy áramoljon, még ha néha árt is.

És akármerre sodorja a szél az embert, ha már egyszer ezt megtapasztalta, megérte becsekkolni egy kicsit a felfordulásba, mert a szerelemnél kevés őszinte, szép és emberibb dolog létezik a világban.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2020

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.