Lucy

Két dolog volt jó ebben a moziban: az egyik, hogy befejeződött, a másik pedig, hogy miközben néztem, elhatároztam, hogy komolyabban meg fogom válogatni, milyen filmekre ülök be, és a lehető legkomolyabban ki fogok jönni a vetítésről, ha csak a halvány szikráját is érzem az igénytelenségnek. Lucy-nak két tényező miatt volt szerencséje, hogy a végéig kivártam, és nem, ez a két dolog nem a plafonon fetrengő Scarlett Johansson lógó mellpárosa volt, hanem a remek vágások és a jól válogatott zene.

Lucy film, 2014

Aztán sajnos volt egy pont, amikor ezt is szétmorzsolták a készítők.

Nem azzal van a problémám, hogy nem tudom befogadni a hihetetlent vagy a fantazmagóriát: előbb beveszi az agyam, hogy egy a 30-as években használt, kék színű, brit rendőrségi telefonfülke valójában egy több dimenziós, térben és időben használt közlekedési eszköz, mint azt a sok sületlenséget, amit ez a film tálalt. Ezeket a sületlenségeket is bevettem volna, ha nem ütik fel az egész történetet egy máskülönben egész jó és hihető tudományos magyarázattal, amit ráadásul maga Morgan Freeman ad át nekünk.

Hiányoltam a jellemfejlődést (meg úgy általában a jellemeket), a sztori értelmét, a megfelelő lezárást. Az pedig kifejezetten kihúzza nálam a gyufát, ha magvas gondolatokat akarunk átadni, de nem jutunk tovább a Mátrix és a Kaptár koppintásán.

Luc Besson talán maga is tolhatott volna egy keveset az általa kitalált fiktív kábítószerből, akkor a végeredmény másmilyen lenne, így viszont ez a film egy kisebb katasztrófa: ha katatón állapotban nézem a csillagos eget, vagy megnézek egy kétórás ukrán kalóz-pornóvideót, amiben két közepesen csúnya nő egy vécépumpával izgatja egymást, még akkor is értelmesebben telik el az időm, és legalább valamimet megmozdítják.

Eredeti cím: Lucy
Műfaj: sci-fi
Időtartam: 89 perc
Megjelenés éve: 2014
Főszereplők: Scarlett Johansson, Morgan Freeman, Min-sik Choi
« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.