Az élet apróbb részei

Fene, akkora szél van, hogy levitte a fejemet hazafelé jövet. Nem lenne vele gond, de szakad az eső, az ablakok meg olyan hangot adnak, mint egy százéves porszívó, amit Mariska néni használ a szomszédban.

Félig-meddig láttam ma a napfogyatkozást, bár eléggé gyengén lehetett észrevenni, révén, hogy az amúgy is csak 57%-os fogyatkozást még néhány felhő is jól eltakarta. Sebaj, majd legközelebb.

Néha elgondolkodok (biza, ilyet is tudok) a nagy dolgokról. Tettem ezt ma is, és elgondolkodtam, hogy mi jó abban, ha valaki leszólja a másikat. Röviden: egyik tanárunk enyhén izzadságszagot áraszt. Nem, nem mosdatlan, vagy ilyesmi, egyszerűen ilyen a teste, hormonok vagy akármi más, nem értek hozzá. Van egy gyerek – akinek ráadásul a hormonokról tudnia kéne ezt-azt, mert rettenetesen gyorsan nő a szőre -, akit tanít ez a tanár. Mikor a tanár elment mellette, hangosan megjegyezte, hogy „Pfúj, hogy lehet valaki ilyen büdös?! Mé’ nem fürdik legalább?”. Miután finoman felvilágosítottam, hogy fiam te bunkó paraszt vagy és, hogy nem feltétlen azért büdös, mert nem mosd eleget, hanem azért, mert hormonális problémákkal küzködik. Erre közölte, hogy nincs is ilyen, és ne osszam már az észt.

Mi a jó abban, hogy leszól valakit, aki nála sokkal értelmesebb, érettebb és bölcsebb?