Hírek a nagyvilágból

Két dologra lettem figyelmes a mai hírekből. Az egyik, hogy egy iskolában a gólyaavató miatt botrányt csinálnak. Jó, tény, hogy nem szép dolgokat műveltettek az ifjoncokkal (már majdnem azt írtam, hogy kopaszokkal), de ez többségében a buli és a móka kedvéért történik. Volt nekem is gólyaavatóm, túléltem, mint ahogy túléli más is. Nem kell attól annyira félni, mint említik. Tavaly például olyat csináltak nálunk, hogy felkértek egy meglehetősen szép hölgyeményt, hogy bikiniben feküdjön egy matracra, a hasára fújnak egy kis tejszínhabot, majd azt a gólya-fiú lenyalja. Erre ugye sokan jelentkeztek, de a gólyának bekötötték a szemét, és a lány helyetcserélt egy fiúval – így meg kicsit rázósabb azért, de aki megcsinálta, túlélte, és utólag röhögött rajta.

A másik egy kicsit komolyabb téma: egy bank biztonsági őre főbelőtt egy bankrablót, miután az támadni próbált. Persze, ezt fölfújják, mint a lufit a majálison, de minek, azt nem értem. Mért van az őrnél fegyver, sőt, hogy rögtön messzebb menjek, miért van az őr? Hát azért, hogy ha valami degenerált patkány ki akar irtani egy pénzintézetben tartózkodó társaságot (mint például Móron), akkor közbeavatkozzon, és mondjuk ne a gumibottal kezdje csépelni a fegyverrel rendelkező gonosztevő fejét, hanem egy határozott lövést eresszen annak barbár fejszerkezetébe. De nem, kövezzük meg jól azt a szerencsétlen őrt, azért, mert végezte a munkáját, azt, amiért fizetik. Képzelem, ha még kisebbség tagja lett volna a bankrabló (vagy tán az is volt, nincs információm), még egy csinos kis jogi eljárást is a nyakába varrnának, mondván diszkrimináció.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.