Én alapjában véve egy olyan csóka vagyok, aki bírja a jó poénokat, sőt, igazából a szar poénokat is bírom, és…
Folytatom a karácsonyi sztorizást, hamarosan eljutok az idei céges karácsonyi vacsihoz is, előtte viszont az ajándékokról néhány gondolat. Harmadik éve…
Ezzel a bejegyzéssel pontosan egy évet vártam. Hogy miért? Egyszerű: elfelejtettem. Tavaly még frissiben akartam róla írni, és úgy emlékeztem,…
Négy éve, egészen pontosan 2008 márciusában volt utoljára tandíj hiszti, ezt egy »akkori bejegyzésben« foglaltam össze. Én a 2008-as háromigenes…
Ma a szokásosnak nevezhető bécsi kirándulást ejtettük meg, idén Tomival mentünk, és ettünk többek között bécsi szeletet, ami így nézett…
Ennek örömére iOS-re is le lehet tölteni, bepattani egy sportautóba és végig gurulni a tengarparton a Self Control című számot…
Valahol belefutottam egy posztba, amit Doransky írt az előadásról, és úgy kezdi, hogy Előadást tartani az egyik legnehezebb dolog a…
Bent az irodában JIRA-t használunk mind a hibák kezelésére, mind pedig az agilis módszertan támogatására. A GreenHopper korábbi változatában kicsit…
Tegnap hajnalban befejeztük az icom történetében volt egyik legnagyobb, nekem pedig mindenképpen a legnagyobb fejlesztési projektet. A történet voltaképpen tavaly…
Ma bent az irodában hallottam, hogy elhunyt Hollósi Frigyes. Őszintén sajnálom, az egyik kedvenc magyar színészem, mindenképpen a legkiválóbb magyar…