A 2012. január havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Zizegős fogkefe

Régen kaptam ajándékba egy elektromos fogkefét. Akkoriban még gyerek voltam, és persze tökre tetszett, mert hát rezeg, három napig sokkal viccesebb volt a fogmosás, mint egyébként. Aztán később is az volt egy ideig, és szerettem, mert sosem vérzett az ínyem és elég hatékony a cucc. Idővel én sem tudom igazán miért, de váltottam nem-elektromosra.

Idáig nem terveztem, hogy cserélek, viszont múltkor Inti mutatta ezt a Colgate-et:

Colgate MaxWhite elektromos fogkefe

A lényeg, hogy nem mozog a feje, mint a legtöbb ilyenfélének, egyszerűen csak irgalmatlan erővel rezeg (nagyjából négyszer-ötször erősebben, mint egy mobiltelefon). Hatásos, sokkal hatékonyabban távolítja el a lepedéket és blablabla. Cserélhető benne az elem, bár felesleges, mert mire lemerülne, addigra már egyébként is cseréli az ember a foga keféjét.

Jópofa cucc.



A diétáról

Múltkor beszélgettem egy ismerősömmel, aki szintén a magas vércukorszinttel küzd. Sosem evett túl sok édességet vagy folytatott különösen egészségtelen életmódot, és amikor megtudta az eredményeket, egyszerűen visszavette a cukrot, és igyekezett öt étkezésre elosztani a napját. Amikor kérdeztem, hogy na de nem parázik-e, elvégre ebből elég komoly bajok lehetnek, akkor kifejtette a véleményét. Nem, nem fog diétázni. Nem eszik cukrot, igyekszik többet mozogni és sokfelé elosztani az étkezést, de ennyi, nem fogja nézni, hogy most megehet-e még két falat krumplit vagy sem, mert akkor attól őrülne meg, hogy éppen mit ehet vagy nem. Különösen, hogy semmi nem bizonyítja azt, hogy így egy nappal is tovább él.

Ma hasonlókról beszéltünk Intivel, és ő azt mondta erre, hogy apukája mondta mindig: élhetnék én kilencven évig is, unalmasan.

Tomival is beszélgettünk erről, ő meg azon a véleményen volt, hogy ötven-hatvan évesen átértékeli ezt az ember, és úgy van vele, hogy bár minél többet maradhatna, hogy a gyerekeivel vagy az unokáival foglalkozzon.

Egy másik ismerősöm pedig két éve diétázik, és nem látja, hogy az eredményei javulnának, benne is joggal fogalmazódik meg a kérdés, hogy akkor most mi is van.

Nagyjából november eleje óta diétázom. Szerintem elég jól állok vele, édességet azóta kétszer ettem, egyszer karácsonykor (családlátogatáson nem bírtam otthagyni pár aprósütit), illetve a múltheti cukorterheléskor, de akkor az orvos is mondta, hogy nyugodtan, és nem vittem túlzásban, egy fánkot és három csokit ettem pluszban egész nap.

A legnehezebb nem a cukor és az édességek mellőzése. Komolyan, végtelen diabetikus édesség van, persze nem ugyanolyan, de ez teljesen cserélhető. Ami igazából zavar, hogy nem ehetek akkor és azt amit szeretnék. Nem ehetek hét deka krumplinál többet egy evéshez, nem ehetek annyi tésztát, nincs fehér kenyér és miegymás. Kicsit elveszti az étkezés a spontaneitását és azt, hogy az ember jóízűen egyen.

Ami még érdekes, hogy milyen kevés ember van tisztában azzal, mit jelent a cukorbeteg-diéta. A dolog ugyanis egyáltalán nem arról szól, hogy nem eszünk cukrot, és kész. Bejön a bűvös szénhidrát szó, amit szigorúan mérni kell, reggel-délben-este, nézni mindent, amiben van, hogy mennyi és hová. És sokszor még ez sem elég. Érdemes például azt is megnézni, hogy a különböző fitnesz pékárukban mennyi a teljes kiőrlésű alapanyag (minimális), és mennyi a cukor (rengeteg). A PrímaPékben múltkor konkrétan semmit nem tudtak adni, ami teljes kiőrlésű és/vagy cukormentes lenne.

Nem fogom persze emiatt abba hagyni az étrendváltoztatást, amit elkezdtem, de elgondolkodtató azért a másik vélemény is, és megértem, ha valaki azon az úton halad tovább.



Mission: Impossible – Fantom protokoll

Tegnap este kaptam egy telefont, hogy a küldetésem – amennyiben vállalom – jegyet venni, és megnézni a legújabb M:I filmet. Néhány másodperccel később a telefonom lemerült. Természetesen vállaltam.

Mielőtt átadnám a műveleti naplót, egy gyors, kisebbfajta kitérő. A napokban újra végignéztem az első három részt. Az első nekem egyszerűen klasszikus, azt hiszem ezzel mindent el is tudok mondani:

Mission Impossible - Tom Cruise lóg a kötélen

A másodiknak nagyon jó zenéje volt, évek óta megvan, de kicsit nyálasabb lett a kelleténél (úgy látszik, ezek a második részek már csak ilyenek, ha megnézzük például a Csillagok háborúját).

Na, aztán jött a harmadik, amelyet már a Bad Robot és JJ Abrams csinált. Ez ismét visszahozta az életet az egész történetbe. Nem akarok megint JJ Abramsszel jönni, mert tudom, hogy uncsi már, de tényleg: amihez ő nyúl, az – nekem – csak jó lehet.

Fantom protokoll - Tom Cruise ismét lóg a kötélen

A negyedik rész ha lehet még jobb is volt mint a harmadik. Hosszú, az biztos, de a 133 perc minden másodpercét élveztem. Ha belegondolok, nagy fordulatok nem voltak, de olyannyira nagyon kiszámíthatatlan sem volt a film. Tényleg nagyon pörögtek az események, egyik pillanatban Budapesten meghal valaki, a következőben már Moszkvában látunk egy börtönt, néhány perccel később pedig Dubajban köhögünk a portól. Tom Cruise-nak megnőtt az orra, de ez nem akadályozza meg őt abban, hogy egy százötvenmillió méter magas épület oldalán mászkáljon egy kötélen. Van mellette ismét egy csinos lány, most beraktak egy vicces, korábban technikai fiút, aki most a terepen van, és egy meglepetésembert.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, nagyon tetszett a film. Főként azért, mert pont azt adja, amit ígér: egy pörgős akciófilm, kémekkel, atombombákkal, verekedéssel és robbanó dolgokkal. Erről kellene szólnia egy akciófilmnek.

Eredeti cím: Mission: Impossible – Ghost protocoll
Műfaj: akció
Időtartam: 133 perc
Megjelenés éve: 2011
Főszereplők: Tom Cruise, Jeremy Renner, Simon Pegg, Paula Patton, Michael Niqvist