A 2013. június havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


EFOTT 2013

Szombaton egy napra leugrottunk Zánkára, hogy ki-ki a maga zenéjére tomboljon, amikor éppen nem együtt beszélgettünk és fogyasztottunk ételeket vagy italokat.

Az EFOTT-ról az alábbi dolgok maradnak meg nekem:

  • a bor oké, hogy tablettás, de íze és szaga alapján emberi fogyasztásra alkalmatlan;
  • a sör vizezett, de legalább olcsó;
  • a Kaukázuson itt volt a legnagyobb buli, pláne az utolsó számnál;
  • a hosztesz lányok aranyosak voltak a Rauch sátorban, de nem kellett volna a 150 labda a koncert alatt;
  • a Faithless elvileg gáz volt, de én ebből semmit nem érzékeltem;
  • a legnagyobbat nem is a 90-es évek retró zenéi hozták, hanem a füstből ÉLŐBEN megjelenő Mr. President, aki gyerekkorom kedvencét, a Coco Jumbót nyomta (#zenetörténelem);
  • Dévényi Tibi bácsi volt az EFOTT rejtélye, mindenki kereste, senki sem találta;
  • a legjobb lemezlovas az volt, aki Nirvanát és Guns N’ Roses-t nyomtatott.

Jó buli volt, habár az autóban alvástól annyira nem érzem a nyakamat, de ennek holnapra nyoma sem marad.


Itt hamarosan nemzeti blog nyílik

Van ez a Nemzeti Dohánybolt mizéria, amivel egyébként különösebb probléma nem is lenne, néhány dolog azért mégis van, leírom.

A dohányáru pontosan nem tudom mióta, talán a kétezres évek eleje óta fix áron kapható, ami annyit tesz, hogy neked mint vásárlónak király, mert a barnaszofit mindenhol ugyanannyiért kapod meg, a kereskedőnek a dohánytermékek viszont nagyon régóta nem a bevételi forrást, sokkal inkább a vendégcsalogató eszközt jelentik. Ha van egy kocsma, ahol cigit is kapsz, szívesebben mész be inni, és ha iszol, de elfogy a cigid, akkor a két sör mellé kérsz egy dobozzal, amin az eladónak annyi haszna van, mint a beszerzés költsége.

Igen ám, de aztán ott van a másik kiváló példa, a jégkrém. Nálunk a kocsmában nagyon sokáig árultunk Algida termékeket, pedig szintén minimális volt rajta a haszon, hiszen az Algida hozta a táblát, amire rá volt nyomtatva, hogy 350 a Magnum, és persze átcímkézhettük volna, de az tré, a beszerző meg hozta kb. 300 forintért, és minden szezon elején kaptunk néhány ernyőt vagy valami hasonló reklámanyagot. És igen, haszon ezen sem volt, de szívesebben jöttek be az emberek a sörükért, ha még a gyereknek is tudtak vinni egy fagyit. Aztán amikor már 600 forint volt egy Magnum, és drágább volt fenntartani a hűtőt, mint amennyi bejött a haszonból, megjelent a képben a Lidl a 45 forintos jégrémekkel, mi meg visszamondtuk a szerződést az Algidával.

Szóval ma már ott tart a kocsma, hogy se fagyi, se cigi, csak a sör. A Lidl mellett viszont nyílt egy Nemzeti Dohánybolt, az emberek ezért inkább lemennek, mert Józsikám, ne kocsmázz, gyere, van a lidliben tálcás sör kétszázér’, meg a gyereknek ott a fagyi negyvenötér’.

És nem, ez nem a pesti Kakas kocsmát érinti, ahol ugyanúgy ott lesz százötven részeg érettségit-vizsgaidőszakot-nyarat ünneplő fiatal minden május este, hanem A Vidéket.

Illetve nem is azért gáz az egész, mert jaj, most sehol nem lehet cigit kapni. (Ahol most lakom, ötperces sétán belül három nemzetibolt nyílik hamarosan.)

Még az is egy jó dolog, hogy egységes a megjelenés, ezért valamelyik Bútorszállító Bt. jól járt.

A probléma csak ott kezdődik, hogy nem 1962 az évszám, amikor Az Állam csinál mindent, és nem Finnországban vagyunk, ahol a sötétség miatt csak az Állam mer alkoholt árulni az Alko üzletekben végtelen pénzért.

Mondhatnám azt is, hogy az emberek nem egységes dohányboltokra meg hasonló érdekességekre gondoltak, amikor volt a rendszerváltoztatás.


James Gandolfini

Mindenki, aki néz sorozatot, és látott már HBO által készített darabot, ha meghallja a sistergést és meglátja az HBO-logót, eszébe jut az a műsor, amelyiknél ezt először látta és hallotta. Van, akinek a Trónok harca; van, akinek a Szex és New York; van, akinek más. Nekem éppen a »Maffiózók« ez a sorozat:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

James Gandolfini, a Maffiózók főszereplője, római nyaralása során, június 19-én vesztette életét szívinfarktusban. A Broadway fényei ma gyengébben világítanak a tiszteletére, az 51 éves korában elhunyt színészt holnap temetik, nyugodjék békében!


Az Acélember

Az a helyzet, hogy miközben néztem Az Acélembert, rájöttem, hogy le sem tagadhatom: a Superman-saga nekem egyáltalán nem idegen. Nyilván erről főként a sok évadnyi »Smallville« tehet (még mindig van hátra egy háromnegyed évad, már tényleg meg kellene néznem). Viszont emiatt lehet, hogy ha nem is gondoltam erre, de mégiscsak nagy elvárásaim voltak (bár inkább Nolan neve miatt).

Man of Steel 2013

A fényképezés mellett nem tudok elmenni szó nélkül: a közeli, enyhén ringatózós képek nagyon hangulatosak voltak, és általában véve azoknak a jelenetek a képi világa is nagyon rendben volt, amik nem a számítógépes grafikáról szóltak (voltak ilyenek). A zenétől annyira nem estem hanyatt, habár Superman tekintetben mindenképpen jó volt, illett a filmhez, csak azt a fajta katarzist hiányoltam kicsit, amit »A sötét lovag« trilógiánál éreztem.

Amit hiányoltam: Lex Luthor (a bevillanó Luthorcorp felirat persze megvolt) és a kriptonit. A hiányukkal nem volt volna gond, ha az egész történet nem egy nagyon közhelyes Superman film lett volna, amihez itt-ott hozzányúlnak, így viszont olyan érzésem volt, mintha kifelejtették volna őket.

De az egész film mégis nem ezeken, hanem a rettenetesen gagyi párbeszédeken és a nem túl érdekesen vezetett történeten bukott meg. Gyakorlatilag egyetlenegy vicces, komoly vagy megható párbeszéd nem volt. Az egyébként is ritka és rövid dialógusok után is inkább csak fogtam a fejemet. (Szinkronosan néztem, és sajnos erre sem jár a dicséret, nagyon műanyag volt a szinkron, és félek, hogy a párbeszédeken is itt vesztett sokat.)

A sztorival kapcsolatban vegyesek az érzéseim: egyrészt jó volt, például ahogyan bemutatják a gyerekkorát, viszont nagyon fontos kulcspillanatokat (a Zoddal való küzdelem vége például) nem sikerült megfelelően átadni, ettől kicsit olyan félkész utóérzésem támadt.

Egy szó mint száz: Az Acélember szeretne A sötét lovag lenni, de valahol félúton elveszik ebben a küzdelemben, és inkább belemerül a negyvenperces, teljesen élvezhetetlen, csak számítógépes grafikából álló csihipuhiba.

Eredeti cím: Man of Steel
Műfaj: sci-fi
Időtartam: 143 perc
Megjelenés éve: 2013
Főszereplők: Henry Cavill, Amy Adams, Michael Shannon, Diane Lane, Russell Crowe

Mozgó Instagram képek

Lassan már »egy éve«, hogy használom az Instagramot, és annak ellenére, hogy eleinte (amíg nem próbáltam ki), nem értettem, mi ebben a jó, mostanra nagyon rákaptam, és hihetetlenül szeretem az alkalmazást.

– What’s wrong, Instagram?
– Nothing, I’m Vine.

A videó, vagyis jobban mondva az animgif bevezetése egyértelmű döntésnek tűnt. Szerintem idén nem csak ezzel jöttek elő, lesz itt még 360 fokos panoráma (ami úgy mozog, ahogyan mozgatod a mobilkészüléket) és tucatnyi más érdekes megoldás is. Ha én termékmenedzser lennék ott, valami olyasmit tűznék ki célul, hogy az embereknek az Instagram legyen az alapértelmezett alkalmazás, amivel fényképeket akarnak készíteni.

Az új fejlesztéssel nekem csak egyetlen problémám van: kicsit olyan, mintha hirtelen összedobva engedtél volna ki a nagyközönség elé. Például a videó ikont berakták a fotók böngészése ikon helyére, így reflexből mindig arra kattintok. Ráadásul hiányzik a lényeg, az ismétlődő animgifek, amivel a Cinemagram (egyébként UX szempontból gagyi), Vine vagy a Gifboom alkalmazásait le tudnák gyűrni.

Szóval részemről oké, hogy van mozgókép, de ameddig nem ad többet-jobbat az eredetinél, addig sok értelmét nem látom. De jó, legyen ez egy béta verzió, és várjuk a folytatást.