A 2014. január havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


A nap hőse pedig

Kivételesen nem én vagyok, hanem egyértelműen az a biztonsági őr, aki segített egy idős néninek a metrón.

Persze, ilyen eset nap mint nap megesik, mint ahogyan az is, hogy a csiga elesik, nem is lenne érdemes róla blogbejegyzést írni. Na de.

A néni rettenetesen öreg és rettenetesen sánta volt, amiből a logika minimális szabályaival élve is az következik, hogy nagyon lassan tudott tipegni előre, és ráadásul eléggé félt az ő tempójához képest száguldozónak tűnő mozgólépcsőre felpattanni. (Komolyan, még én is megszédültem a kettőt együtt látva, elvégre, nem lehet mindenki Daniel Craig vagy Javier Bardem, hogy ugrabugráljon a mozgólépcső felett, azt is többször kellett felvenni, mire az igazi lett.)

Gond nem is volt, egy fiatal lány segített a néninek, de nagyjából másfél percnyi próbálkozás után nem sikerült a mozgólépcsőre lépés, addigra megjelent a tömeg is, és egy középkorú kurva-fontos-vagyok-sietek-a-dolgomra-menjetek-már-innen-basszátokmeg (írott formában mindig kerülöm a vulgarizmust, de ezekről tényleg messziről lerítt, hogy pofozni kellene őket) párocska, majdnem fellökve a nénit az obligát kérdés után, hogy mit pöcsölnek már, ja, hogy ezt pöcsölik, hát érdekes.

Aztán jött hősünk, aki most nem én voltam, hanem a biztonsági őr, és finoman megkérte, hogy legyen türelemmel, amíg odébb viszik a nénit, aztán majd megállítják a mozgólépcsőt. Ez tényleg húsz másodperc múlva megtörtént, addigra kiderült, hogy paraszték külön voltak, a férfinek csúfolt már a mozgólépcső közepén állt, és még indokolatlanul visszaküldött egy anyázást az őrnek. Na annak sem kellett több, már indult lefelé, de végül megállt. Én biztattam, hogy az ilyennek kijárna a pofon a törvény keze által, de mondta, hogy őt rúgnák ki, az meg kinek tenne jót januárban. A metrónál még összekülönböztek de a szó és az érvelés ereje a biztonsági őrt hozta ki győztesként.

Történetemnek ma három tanulsága van:

1. ne legyél paraszt az emberekkel, mert más nem fog megállni, hanem akkora pofont ad, hogy a metró szélvédője adja a másikat;
2. ne legyél paraszt az emberekkel;
3. ne legyél paraszt;
4. legyél türelmes;
X. nem mindegyik biztonsági őr köcsög, sőt.

N. Gábor vagyok, 25,5 éves blogger, Trónok harca könyvet olvastam, amikor az eset történt, hősként zártam szívembe Az Őrt.


Casino

Martin Scorsese készített egy trilógiát. Habár a három történet között nincs közvetlen kapcsolat, mindegyik egy kifejezett témára fókuszál, nevezetesen, hogy mit tesz az emberekkel a pénz és a pénz által nyert hatalom. És itt nem kis összegekről van szó, hanem kemény nagy pénzről, amiért már megéri csalni, lopni és akár ölni is.

A trilógia első része a Nagymenők, második része a Casino, a befejező epizód pedig majdnem húsz évvel később »A Wall Street farkasa « volt.

Casino film 1995

Robert De Niro egy szállodaigazgatót alakít, akinek a vezetése alatt dől a zseton, az esetek többségében a ház irányába. Egy este betipeg Sharon Stone is, aki azonnal leveszi a lábáról és még annak ellenére is elveszi feleségül, hogy a csaj teljesen egyértelműen bele van zúgva a volt stricijébe. Ott van még Joe Pesci, aki egyrészt nagyon jó barátja, másrészt először üt, aztán szúr, utána lő és esetleg ezek után még köp is egyet, mielőtt kérdez.

Amúgy végig érezni azt a hangulatot, amit A Wall Street farkasa alatt is, de persze mindazt sokkal kifinomultabb módon, csak a káromkodás sok, a kokain és az egyéb ártalmas szenvedélyek visszafogottabban jelennek meg. Habár a film három órás, a jó narráció és a még jobban felépített történet miatt nem igazán érezni (pedig késő éjszaka néztük).

Ami még tetszett, hogy itt nem a férfi, hanem a végül nő omlott össze, de persze ezt a végkifejletet már nagyjából a történet közepénél lehetett sejteni.

Jó film volt, a szereplők gyakorlatilag végig tökéleteset alakítottak, tökéletes volt az egyensúly a vicces és a komoly jelenetek között, valamint tényleg nagyon jól volt felépítve a történetmesélés.

Eredeti cím: Casino
Műfaj: dráma
Időtartam: 178 perc
Megjelenés éve: 1995
Főszereplők: Robert De Niro, Sharon Stone, Joe Pesci

Samsung SC5485

Volt egy hároméves, névtelen márkájú porszívóm, amit egyébként teljesen megelégedettséggel használtam, és még egy kisebb tortúra során »vásároltam, úgy három éve«, azóta viszont sajnos elanyátlanodott, és nálam a macskaszőr miatt szükség van az erős porszívóra.

Itthon a »mosógép« és még a »televízió« is Samsung márkájúak, ráadásul a költözés után a hűtő is Samsung lett, nem véletlenül. Háztartási cikkekben szerintem verhetetlenek, pontosan emiatt akartam, hogy a porszívó is legyen Samsung.

Samsung SC5485 porszívó

Szóval, a Jézuska karácsonyra hozott egy ilyet. Ráadásul abba is belementem, hogy a MediaMarktban lévő Jézuska hozza, mert habár párezer forinttal így drágább volt, de legalább elmentem, volt raktáron, és hazahoztam, nem csúszott el a karácsonyi kismagyar webáruházas őrültekházában.

A cucc egyébként valami karácsonyi különkiadás: volt hozzá egy a csőre csatlakoztatható filter, amitől kicsit lassabban telik a porzsák; valamint adtak hozzá 10 porzsákot is. A korábbi vasba nem kellett porzsák, ami eleinte menőnek tűnik, de kis idő elteltével kb. minden porszívózás után mosni kellett a filtert, ami már kevésbé mókás. Valamint a kukába önteni sem olyan szexi a porgyűjtő tartalmát. A kis mérete ellenére meglepően jól szív, a szőnyegen voltaképpen még a teljesítményéből is lejjebb szoktam kapcsolni, mert alig lehet mozgatni, úgy tapad.

Ja igen, és ami miatt még kedvelem a Samsung termékeket, hogy általában két év garanciával érkeznek.


Ping konferencia

Csütörtökön és pénteken a Budapest Music Centerben a Ping konferencián jártunk. Az eseményt a Kinját fejlesztő Gawker Media birodalom szervezte, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy népszerűsítsék a »Scala« nyelvet és a mostanában egyre népszerűbb »Play Frameworköt«, amelyben például ők is dolgoznak.

Kinja, Play Framework, Scala, Ping, Budapest Music Center

A rendezvény nagyon jó volt, a szokásos profi szervezés, kiváló helyszín, remek záróbuli.

Az előadások közül négyet emelnék ki. Az első napon Sadek Drobi kiválóan felvezette a két nap tematikáját, elmondta a funkcionális programozás, a Scala és a Play Framework alapjait. Érdekes, pörgős előadás volt. Rögtön utána a Gawkertől Matt Hammer beszélt, kicsit mélyebb témáról, illetve annak a gyakorlati megvalósításáról egy valós példán keresztül. A második napon Yevgeniy Brikman szintén erős nyitás volt: hozott egy minimális munkával előállítható példafeladatot, bemutatta, beszélt róla, az előadás közben fejlesztette, elrontotta, megkérdezte a közönséget, hogy hol a baj stb. Tökéletes előadás volt, minden másodpercét élveztem. A másik nagy kedvenc volt még Grant Klopper, aki úgy kezdte, hogy nem jó előadó, ehhez képest ezen az előadáson voltak az emberek a legaktívabbak, többször közben is megtapsolták, nagyon jól beszélt, nagyon érdekes dolgokat mondott, és elég menő volt, hogy bárki commitolhatott a The Guardian repójába, amit ott helyben élesített is.

A Scala és a Play Framework engem főként hobbi szinten érdekel, ezért mentem el megnézni, de a két technológiára nagyon érdemes odafigyelni, érzéseim szerint az történik most abban a világban, ami történt a PHP-vel nagyjából a kétezres évek elején. Aki most beszáll, és foglalkozik vele, tíz év múlva biztosan jól fog járni. (Meg most is.)


Brianről (Family Guy)

Ez a bejegyzés a Family Guy aktuális évadjáról szól, a folytatásban sajnos belegyalogolhatsz néhány szpojlerbe, szóval ha zavar az ilyesmi, lapozz.

{{szpojler}}

Szóval az egész azzal indult, hogy fogták, és talán minden idők legnépszerűbb rajzfilmkutyáját kinyírták. A legegyszerűbb módon, ahogyan kutya meghalhat: elütötte egy autó játék közben. Persze akkor még a szpojlerek ellenére sem aggódott senki, hiszen van időgép, van végtelen más írói cucc és különben is, ez volt legalább a századik alkalom, amikor meghalt.

Aztán a rész végén jött egy új kutya, a sorozat meg eltűnt két hét szünetre. Mindenki rágta a körmét, még a tengeren innen élők is, akik mindenféle illegális módon jutnak hozzá az anyaghoz. Az új részt izgatottan vártuk, aztán már a főcímnél sejtettük, hogy itt most tényleg el kell köszönni Briantől:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Lement a rész, már nagyjából a hájp is, majd beindult az újabb hullám: Brian visszatér egy részre a karácsonyi kiadásban. Ismét ment az izgulás, jött végre a karácsonyi rész, és Brian tényleg visszatért, de nem csak egy részre.

Brian és Stewie régóta nagyon jól működnek együtt bizonyos jelenetekben (talán a legerősebb az volt, amikor a bank páncéltermébe bezárva töltik az egész éjszakát), ami egyébként interjúk alapján elvileg csak véletlen derült ki, és haladt ebbe az irányba. Minden évadban van egy időutazós rész, amikor egyrészt rengeteg utalás esik a Vissza a jövőbe trilógiára, másrészt mindig érdekes szálakat raknak össze, amire később vissza is utalnak.

És ami miatt ezt a bejegyzést meg akartam írni: zseniális, ahogyan a Family Guy a bugyuta rajzfilmek világa mögé ennyi értelmes és érzelmes üzenetet tud csempészni. Ahogyan Stewie elsírja magát a Mikulás ölében, ahogyan meglátja a múltból jövőbe érkező énjét, és ahogyan leesik neked, nézőnek, hogy ez a szál még mindig nem tért véget, csak most közeledik a megoldása felé. És akkor azt a megható jelenetet, amikor Stewie eltűnik, már ne is említsük.

Zseniális volt. Seth MacFarlane a rész után ezt írta Twitteren:

MacFarlane kedvenc karaktere máskülönben Brian, őt az eredeti hangján szinkronizálja és elvileg magáról is mintázta.

Hogy mi volt az egésszel a célja? Nyilván marketing. A Life of Brian (ez is mennyire jó címválasztás már, amúgy) rész után szerintem minden saját nézettségi rekordját megdöntötte a sorozat. Másrészt az üzenet, hogy bármikor, bárkivel és bármi megtörténhet, még itt is. Amire viszont nem számítottak, hogy az emberek nem csak csalódottak lesznek, hanem idegesek is. Többen tüntettek, és napokig az egész internet ettől volt hangos.

Végeredményben sikerült felrázni a sorozatot egy amúgy akár gagyin is elsüthető trükkel, a rajongók boldogok, a nézettség miatt pedig garantált a folytatás.