« Blogper »

Archie-nál (aki egyébként újra blogot ír) találtam ezt a kis történetet, és bizony érdemes elolvasni.

Magamból kiindulva tudom, hogy mióta többen olvasnak az iskolából (tanárok és diákok egyaránt), azóta kerülöm a köcsögtanár és hasonló bejegyzéseket. Bár nincsen problémám egyetlen tanárral sem, azaz, eggyel igen, de ő nem tanít, és szép szavakkal nem lehet jellemezni, de ez egy másik történet, lényeg a lényeg: kell a francnak a botrány, pláne az utolsó évben. Vannak még így is jócskán olyan bejegyzéseim, amiket hümmögve olvasgatok vissza.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
szerintem meg azt írsz, amit akarsz, hisz kurva nagy szabadság van.
Én is hasonló okok miatt hagytam abba, egyszerűen nem akartam megadni nekik azt az örömöt, hogy bas*ogathassanak azzal, hogy mi volt oda leírva stb.
Ráadásul ez mind informatika órán történt, szal 200 km/h sebességel admin felület -> önmegsemmisítés :D
Ráadásul ez a (tan)év végén történt, tehát elvileg nyáron folytattam volna, de aztán már nem volt kedvem.
Jah, meg azért én se mindig írtam olyan szépeket a tanáraimról meg a drága iskolámról.
maniakus: persze, leírni azt írok le, amit akarok, csak nem éri meg, hogy cserébe kicsaphatnak a suliból.

chateve: persze, a suliról sokszor lehet rosszat írni, csak én inkább elszámolok tízig.
Mefi:Szerencsére azt a sulit már ott hagyhattam (remélem ki is rúgják azt az analfabéta bagázst, tisztelet a kivételnek).
Mefi:miért? rosszat nem lehet írni valamiről? szánalmas világ.
maniakus:Nem, ha az a valami egy bizonyos személy (netán több) és visszaüthet (nem feltétlenül fizikailag). :)
maniakus:Valami olyasmi, bár én se örülnék neki, ha olyanokat írnának rólam, amiket én írtam másokról :D (jah, izé, ők nem írtak rólam ugyan semmit, de basztattak a suliban :D)
maniakus: az, de ha most leírom, hogy az xy tanárnő egy komcsi állat (jó, én mindenkire ezt mondom, de ő tényleg az!), ezért meg azért, akkor szájbaszexualizálnak…
A titok nyitja az őszinteség. Ha soha nem ferdíted el a valóságot, nem állítassz olyasmit, ami nem történt meg, és nem szidalmazol senkit, akkor korrekt módon írsz és senkinek egy szava sem lehet. Engem is relatív sokan olvasnak a főiskoláról, de nem érdekel a dolog, mert legrosszabb esetben is azt írom le, hogy segghülye vagyok egy tantárgyhoz, nem szidok senkit, és nem élvezkedem azon, hogy mások esetleg nem olvasnak és közben milyen jól elküldöm őket a francba. Ezt nem kell.

Nem kedvelem az olyan hülyegyerekeket, akik nem képesek belátni, hogy az internet nem névtelen. Még akkor sem névtelen, ha nem vagy fenn iwiwen, nem normális nickkel blogolsz, mert van IP-d, naponta termelsz több tucat helyen sok sornyi logot és követhető vagy, bármit is csinálsz a neten. És ha egyszer komolyabb dolgokért vesznek elő, akkor nem igazgatói intő jön, hanem akár komolyabb jogi szankciók is.

Bár alapvetően leszarom, hogy ki mit ír, mindenki tegye ahogy jól esik és akiről jól esik.
Mellesleg olvasd el azt az oldalt, elvileg jogok sértéséért meg minden bal*aszságért büntethetők vagyunk (én nem, de szerintem Mefi már igen :D).
Mefi:az történelem tanárnőm, kiss borbála – aki egyébként gyakorló kommunista – ma egyest adott, mert történelem órán, piros-fehér csíkos pulcsiban voltam, és ezt nem nézte jó szemmel.

ha ezen berág, akkor az évszázad legnevetségesebb pere kerekedne belőle.
suexID: azzal sincs baj egyébként, ha valaki szeretné titokban tartani a valódi kilétét, egészen addig, amíg nem áll neki szemetelni.

chateve: mindenki mindenért büntethető, ez kb. olyan.

maniakus: te, ez frankó? Oké, hogy nyomják a süketet az Árpád-sávos zászlóról, de ez tényleg megtörtént?
a gond ott kezdődik, hogy a hatalmas demokráciában mindenki megsértődhet mindenen, mindenre rá lehet fogni, hogy jogsértés és az emberek többsége nem tudja noermális módon megoldani a konfliktusait. Ha én egy tanár volnék, akiről írnak a neten, csak örülnék neki, hogy egy diákom az iskolán kívül foglalkozik velem. Ha pedig nem jó a véleménye, akkor elgondolkodnék magamról. Egyébként mutassatok valakit Teréz Anyán kívül, akit mindenki szeret :)
pitbull: Meg ha valaki úgy írja meg, hogy „ez és ez a bajom ezzel a tanárral, ezért és ezért”, az is más. De ugye vannak olyan „alacsony intellektusú” egységek, akik szeretik egy „szopjále” szófordulattal lerendezni az egészet. Egyébként a saját tanáraimmal tényleg nincsen gondom, amelyikkel volt konfliktusom, azzal is rendeztem, kulturált módon. :)
Mefi:A :)-t azért raktad oda a mondat végére, mert igazából nem is kulturáltan rendezted le a dolgaitokat, hanem te is benyögted nekik a varázsszót? :D
az a problema, hogy ugy altalaban a magyarok nagyreszenek hianyzik egy alapveto jogtudata. szemelyhez fuzodo jogok, ragalmazas, becsuletsertes – neha ugyan elhangzanak (altalaban akkor is rosszul) a televizioban vagy lathatok az ujsagokban, de a tartalmuk nem feltetlenul kerul tisztazasra. a masik pedig a felelossegvallalas kerdese, amely kulonosen itt, a neten problema.
jo lenne az allampolgari ismeretek cimu orat ismet bevezetni.
maniakus:Ne haragudjál már, te most ébredtél? Nincs sajtószabadság csak papíron. :)
ez mondjuk nem sajto-, hanem velemenynyilvanitasi szabadsag, es mindketto van, csak vannak korlatai.
Shamalt:Nem vagyok jogász, de ha a blogjogászunk mondja, akkor hiszek neki. :)
suexID: Egyetértek. Másrészről kinek jó az, hogy valakit anyáz a blogján?! Persze biztos én vagyok korlátolt, de nem látom az értelmét.

Másrészről, másik oldalról nézve a dolgot. Ha megtalálom valamelyik diákom blogját, s rajta valami bejegyzést magamról, akkor azt kritikának veszem. Ha pozitív, akkor örülök, ha negatív, akkor átgondolom van-e igazságalapja. Ha van, megpróbálok változtatni a dolgon, s legyűröm a bosszúságomat, hogy valaki észrevette. Ha nem érzem jogosnak, akkor meg megbeszélem az illetővel.

Szerintem a dolog ennyire egyszerű, s az ügyvédeknek se kell sokat fizetni. :-)
Blogper a mefiblogon :P
na most, helósztok mindenkinek
annak az évnek nyarán kértem a fennhatalmasságott az efféle belterjes tenyészet teljes kiirtására.
nem tették meg, nyilván személyes indokok által vezérelve, de a pocsolya 1re mélyült. kérdem én mivégre legyen hát bloggeresek vigadalma, ha már kérdezni sem szabad?
sanyinak, meg amúgy is tekmind1…
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Kerekpár (2006. április 29., 12:28:56)
Automatikus frissítés (2006. április 22., 03:42:18)
Blogolsz-e? (2007. október 09., 07:07:56)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2000 napja született, 157 szóból, és 749 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: