« Sonyzmus »

Na, most ez tele lesz házi linkekkel. Talán Haszprus mondta, hogy nagyobb teret kéne engednem az egós bejegyzéseknek, hát most szinte csak az lesz. Igazából rám nem hat (még) ez a felsőoktatási-átalakítás, ami sokaknál észrevehető (kevesebb bejegyzés, az is más, sőt leginkább a sulival kapcsolatos témákban), a probléma az, hogy ritkán kapok lopott vonalat, ergo nem ülök gép előtt. De ha majd végre »lesz végre net«, ez változik persze (kommentekre is ezért nem tudok válaszolni nagyon, DarkEviltől ezúton is bocsánat, hogy MSN-en nem tudom felvenni, de egyszerűen nem jelentkezik be).

Szóval. »A lakosztályban« nincs óra. Mármint ilyen fali/világítós akármi. De mivel (aki látta a képeket érti mire gondolok) olyan kell, ami mindenhol látható, ezért két lehetőség jött számba: lézereskivetítős, vagy nagykijelzősös, esetleg mindkettő. Kaptunk ilyen Sonyt (kép lejjebb), ami nagy kijelzős, tehát látható mindenhonnan a lakásból (kivéve a fürdőből, amiről kép sincs ugye :]), és mivel én órabuzi vagyok, ezért ez jó.

Sony ICF-C492

És azon agyaltam pont, hogy tele vagyunk-vagyok Sony cuccokkal. Még pár éve a Jézuska Sony-tévét hozott, aztán jött ugye a kedvenc »SonyEricsson W300i«, ami Sony, és csúcsjó, majd ugye most nemrég a »Sony Vaio VGN-S5XP« lapitopi, ami szintén csúcsszuper. Gondolkodom rajta, hogy csak a móka kedvéért a »Samsung YP-Z5F« MP3-lejátszót is becserélem valami Sonyra, de egyrészt ennyire nem akarom túlzásba vinni, másrészt a Sony lejátszókat szidják, másrészt imádom a cuccaimat, ezt a Samsungot pláne.

Szóval most ezek jöttek így egó terén.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
A sony walkmant szidják? Nane :)
mandark: mondjuk a walkmant nem tudom, de voltak azok a másikféle izéi, azokat igen. Szoftver-ügyileg. A mobilokba viszont qrvajó szoftverek mentek.
Ezt láttad már Mefikém?

http://href.hu/x/3jo0

Na ez a Baszki! :)
Ja, és rá lehet kattintani nyugodtan, csak azért van átirányítva, mert az eredeti link gusztustalan GET paraméterek tömkelege.
http://href.hu/x/3joh Ez is szép, de túl drága és nem tud hozzá képest sokat. Nekem akkor is ez: http://href.hu/x/34g5 :)
suexID: Ez egy f*s telefon… Igaz a lapon csillog-villog…
igaz a telefon nem a címhez kapcsolódik, de Nokia powa
Mefi: sony lejátszókkal semmi baj nincs, csak a sonicstage keserítheti meg az életed ha mégis sanyit választasz :) ha erre a szoftverre gondoltál, és nem arra ami a lejátszón van, akkor nemszóltam.
suexID: huh, ez tényleg üt!

easyRider: nem az a baj. :)

easyRider: jah, Nokiák akkor jók, ha drágág. 40e alatt jó Nokia már nincsen.

greg: igen, erre az átviteli izére, mert erről még jót nem hallottam. :]
Methos: jó dolog a maci, de iPhone nem kéne.
Mefi:Hát jó, csak hogy mostantól a 8.1-esnél régebbi verzióval nem lehet belépni.
De gondolom akkor csak net :)
Egy bajom van a Sony NW-A3000-semmel: szar a Connect Player nevű szoftvere. Nem elég hogy csak Windows-ra van (szal perpill nemtom használni, csak virtuális PC-n keresztül; arra meg lusta voltam még, hogy oda feltegyem), de még Win-en is lassú, és kb. a proci 80%-át elzabálja a többi dolgok elől… Nagyon király dolgokat csinálnak Szoniék, de szoftvert írni nem tudnak… sajnos :(
Mi a tanulság? Ha meg vagy elégedve a Samsung-oddal (nem ismerem, nemtom, hogy mit tud), akkor ne cseréld le Sony-ra.
Ha mp3-player, akkor iPod. Nekem az lesz a következő. Egy szép kis nano :P
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

How to Seduce Any Woman Fast? (2009. június 24., 02:03:47)
Bölcseségfog (2005. december 06., 04:00:00)
Márkaszervíz (2006. július 16., 09:06:07)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1709 napja született, 448 szóból, és 2301 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: