« BOM »

Avagy »Budapesti Olimpia«. Így több mint egy év után is még mindig elképzelhetetlenül lehetetlennek tartom, hogy Magyarország az elkövetkezendő húsz éven belül színvonalas olimpiai és paralimpiai játékok otthona legyen. Képtelenség. És nem csak azért, mert a politikai vagy az anyagi helyzet nem teszi lehetővé, hanem egyszerűen azért, mert Magyarország nincsen erre felkészülve. A magyar emberek nincsenek erre felkészülve. Néhány év alatt olyan komoly előkészületekre, tervekre, munkákra, építkezésekre, szaktudásra, pénzösszegre lenne szükség, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni ennek megvalósulását. Ez nem egy autópálya-építés, amire azt lehet mondani, hogy csúszik két évet, meg kevesebb lesz ötven kilométerrel, aztán érjétek be vele. Ez nem egy metróépítés, ahol közölhetjük a munkálatok közepén, hogy bocsi, de kiszállt egy vállalkozó, úgyhogy csúszik az egész átadás, addig meg bírjátok már ki hogy kicsit szét van túrva az egyébként is közlekedés szempontjából sokszor lehetetlen főváros.

Olimpia Budapesten? A szmogriadóba? A hajléktalanokkal, kutyaszarral és szeméttel megtöltött fővárosban? Ahol rongyos milliókon szenvednek, hogy most akkor legyen-e valami, vagy ne? Mégis, hogy gondolták az egészet? Egy olimpiai falu megépítése nem kispálya.

Persze én leszek az első, aki fejet hajt, és bocsánatért esedezik, ha itt mégis lesz olimpia húsz éven belül, de kétlem hogy erre sor kerülne. Ha egyszerűen akarok fogalmazni: ami talán sikerülhet a kínaiaknak, biztosan nem fog nekünk.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Csodálkoznék ha húsz év múlva egyáltalán lehetőségünk lenne rá, hogy itt tartsák az Olimpiát.
Kínában kicsivel több a dolgos kéz… A magyarok meg szerintem annyira nem toleránsak az idegenekkel szemben, hogy már csak ezért sem kellene idecsődíteni a világot. Most nem kéne a híres magyar vendégszeretettel jönni, mert nem arról beszélek.
Kínában több a beton és kevesebb a reform :D
EmceeMike: hát ja.

pitbull: meg Kínában szerintem kicsit jobban akarják elérni a célukat. Arról nem is beszélve, hogy ők látják mekkora lehetőség és pénz van ebben.

Andrei: :D
Szerény véleményem, hogy a kínai vezetők itt is meg tudnák csinálni ugyanazt. Ha valaki baszakodik, stikába' lelövik aztán kész.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

A rettegés háza (2006. december 24., 07:36:11)
Már csak pár óra... (2008. november 24., 12:05:05)
Fw: fw: fw (2007. január 20., 02:19:19)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1557 napja született, 334 szóból, és 1632 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: