« The Big Bang Theory »

The Big Bang Theory

Képzelj el két embert, akik egy szokásos amcsi kis lakásban lakótársak, akik PhD-vel és két diplomával rendelkeznek, akik egyenletekkel kelnek és fekszenek és akik a szó legszorosabb értelmében nördök, kockák vagy ahogy tetszik, akárcsak a két haverjuk. És képzelj még hozzá egy szőke bombázót, aki a szomszédjukba költözik, és pontosan ez ellentétük: egy sajttorta-gyárban dolgozik, rendetlen és köze sincs a tudományos élethez. Ez már alapból egy ősrobbanás.

Az egyik srác persze rögtön próbál összejönni a csajjal – eddig sikertelenül. A legviccesebb az egészben, ahogyan az egyszerű, a két zsenihez képest primitív gondolkodásmódot összeeresztik a fizikusok tudásával.

Nem azt mondom, hogy a legjobb szitkom, amit valaha láttam, de azt sem, hogy nem éri meg nézni. Az első rész nagy gyenge; elgondolkodtam rajta, hogy megnézzem-e egyáltalán a másodikat, de egyáltalán nem bántam meg, mert azt már végigröhögtem, a harmadikat és negyediket pedig konkrétan zsebkendővel a kezemben és potyogó könnyekkel ültem végig.

Eddig egy teljes évad ment le, és most kezdődött a második; hat részt láttam és jelenleg csak annyit tudok mondani, hogy tetszetős a dolog, bátran ajánlom mindenkinek, de senki ne ítéljen az első rész után.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
az első rész valóban gyenge, de a többi zseniális :D!
nekem kedvencem az ötös abból is, a „magnificent beast” beszólás a tudóscsajtól :)
Az első résznek én 3-szor álltam neki, mire végig tudtam nézni… sheldont legszívesebben pofán vágtam volna, azóta persze a kedvenc karakterem lett! :) Hihetetlen, milyen jól kitalált karakter.
andrás: jaja, azon röhögtem nagyokat. :D

mevrim: igen, Sheldon nagyon jól megírt karakter, és ahogy a srác (nem tudom hogy hívják) játssza, az zseniális.
Az asszonyt is rászoktattam, vagy 3x végignéztük már az első évadot. Azt nemlehet hogy a másodikat megkapjam előre, MOST? :)
gabesas: én sokszor ezért kezdek el sorozatokat később nézni, hogy egyszerre meg tudjak nézni néhány évadot. Aztán mikor utolérem az adásidőt, szívom a fogam. A legrosszabb a Lostnál volt. :D
Én imádom. Rengeteg sorozatot nézek, de amint megvan az új TBBT azt nézem meg legelőször. Nem mondanám, hogy a legjobb ever, de mégis azt nézem a mostaniak közül a legszívesebben. Legutóbb egy kávézóban néztem és hangosan nevetnem kellett, nem kicsit néztek hülyének…
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Jóbarátok (2008. március 16., 11:15:54)
Ezek mennek (2008. június 10., 06:28:17)
Zsolt (2006. április 10., 04:03:20)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 703 napja született, 285 szóból, és 1382 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

insolis solutions logo