Hüh, már majdnem éjfél!
Ez nem egy elfuserált házi feladatnak szánt párszavas esszé, még ha annak is tűnik a cím alapján.
Akartam egy hosszabb lélegzetvételű posztot a jelenlegi technikai világ számomra kedvező jövőbeni alakulásától (néha meglepődök milyen körmönfontan tudok fogalmazni!). Mondjuk eléggé zokni vagyok agyilag, de megpróbálom.
Szóval. Vannak ugye olyan hétköznapi dolgok, amik már-már őstechnológiáknak számítanak, és tényleg természetes, és tényleg fillérekért előállítják az eszközt, amivel elérhető. Mobil- és vezetékes telefon, televízió, rádió.
Hogy néznek ki most ezek a dolgok? Bekapcsolod a rádiót, rátekered a száz iksz pont ipszilon MHz-re, majd hallgatod az adott rádió adott, előre beállított, számodra alapesetben változtathatatlan műsorát. (A változtatás esetleg a betelefonálós számkérés lehet, ügye.) És reménykedsz, hogy nem kezd recsegni. Bedugod a kábelt a tévébe, és nézed az adott csatorna adott, előre beállított vagy esetleg persze élő műsorát. Bepötyögöd a telefonszámot, és reméled hogy nem kelted fel a vonal túl oldalán lévőt.
A tévé és a rádió javarészt már kezd egyre digitálisabb és ami még fontosabb: a felhasználó által irányíthatóbb, kétirányúbb lenni, meg visszatekerhető, felvehető és miegymás, sőt, van már videotéka is, ahol gombnyomásra (kisebb pénzösszegért) jó minőségben nézheted a filmet, pamparam. Meg van már digitális rádió. Ami szebben szól és nem recseg.
Node, én valahogy úgy képzelem el az egészet, hogy kicsit internetközelibb. Felejtsük el konkrétan az internetet és a bonyolult műszaki magyarázatokat és szakmai elnevezési kérdéseket. Csak gondoljunk a netről ismert szolgáltatásokra. YouTube, last.fm és »Deezer« mondjuk Skype.
És képzeljük el a szituációt, hogy ülünk a tévé előtt, ráállunk a kedvenc csatornánk (TV-csatorna) kedvenc műsorára (TV-műsor), elindítjuk a legfrissebb részt, és megtekintjük. Persze előtte-közte-utána reklámmal, áttekerhetetlen reklámmal, mert a gazdasági modell ezt követeli.
Vagy mondjuk utazunk a metrón, elővesszük a kütyüt és kiválasztjuk hogy most rock zenét szeretnénk hallgatni, mondjuk Guns N' Rosest, és már indul is a zene, mindezt úgy, hogy a kütyünkön egy árva szám sincsen. Vagy csak elindítunk egy rádióadást, amit leszálláskor megállítunk, és később folytatunk.
Netalántán képzeljük el azt is, hogy megfogjuk a telefont, és egy kicsit más képernyő fogad. Nem számokat vár tőlünk, hanem egy listát látunk, rajta az ismerőseinkkel, ahol a nevek mellett apró jelzések mutatják, hogy az illető elérhető avagy elfoglalt-e. Kiválasztva pedig rögtön hívhatjuk, videóhívhatjuk, csetelhetünk vele (halál az SMS-re!) vagy küldhetünk neki e-mailt.
Ilyen dolgok.
Persze tudom, hogy ezek többsége sajnos javarészt kivitelezhetetlen, főleg a mozgatórugó miatt, ami értelemszerűen a pénz. Egy szolgáltatónak pedig nem áll érdekében, hogy havi x ezer forintért legyen egy Skype-szerű szolgáltatás a telefonunkon, amivel kvázi bárkit ingyen hívhatunk vagy bárkinek ingyen üzenhetünk. Mint ahogyan a kiadóknak sem feltétlen érdekük, hogy ne vegyünk CD-t, ha bármilyen számot meghallgathatunk útközben is. És így tovább.
Ettől függetlenül reménykedem benne, hogy egyszer megvalósul egy ilyen, ehhez hasonló vagy ennél akár lényegesen jobb modell, ami ezernyi új lehetőséget és ezernyi új élményt nyújthat, valóban kényelmesen és a jelenleginél akár töredéke áron, már meglévő technológiákat kis átalakítással igénybe véve.
És most: kóma. Mármint az alvós-féle.
Nem bullshit ez egy kicsit? :) Ezernyi lehetőség, meg élmény egy rombadöntött bolygó rombadöntött országában? Milyen lehetőség? Milyen élmény?
Mert például nagy élmény tüzet rakni (ó az áldott procedúra, ujjnyi ágacskákat gyűjtögetni az avarból!), körbeadni a pálinkás flaskát, és énekelni. Ez egy élmény. Hogy ezt megtehetem, az egy lehetőség. De abban, hogy 2 év múlva is szkájpolhatok, nem látok semmi nagyszerűt. Még akkor se, ha zöld lesz a kijelző, és énekel. Még akkor se, ha ezt a metrón tehetem. Az egész anyagi kultúra, úgy ahogy van, egy hiba, egy bűn, egy tévedés. Ezernyi lehetőség és élmény az volna, ha nem betonozna be és kényszerítene a világ „szolgáltatás-függőségre”, meg „eszköz-függőségre”, meg egyebekre. Ha az emberek nem a folyamatos babrálással, hanem a jó értelemben vett önmagukkal foglalkoznának mások boldogítására, sokkal élhetőbb lenne a világ. A mai ember a holnap kultúrszemetében él? Nem véletlen ez a generált „retró”-mánia sem, az emberek megpróbálnak kapaszkodni valamibe, ami még igazi. Persze már az se volt igaz, hát akkor nem tudom, most mire föl ez a nagy optimizmus.
Ja és persze no offense.