Tegnap, részemről legalábbis. Persze nem teljesen, de egy szakasz mindenesetre lezárult.
Arról van szó, hogy a GDF Tehetségpont keretein belül csináltunk Kaczur tanár úr felkérésére negyedmagam hallgatók társaságában egy főként középiskolásoknak, kezdő és haladó csoportra bontott délutáni szakkört, ahol a cél a weboldalkészítés és a webprogramozás alapjainak elsajátítása. A projekt január végéig tart, én a kezdő csoportot vezettem szeptember 14-től tegnapig, öt alkalomról volt szó. Mi voltunk az elkövetők:
Ez volt az első hivatásos tanári állásom
, ha úgy vesszük. Voltak nehéz pontok, volt amikor a körülöttünk lévő infrastruktúra mondott csődöt és volt olyan hogy hullafáradtan rosszul mondtam valamit, de aztán többé-kevésbé sikerült mindent megoldanunk, közösen. Meg persze ott volt az, amikor a szintfelmérő által hozott pontszámok egyértelműen tükrözték, hogy a többség megértette amivel foglalkoztunk, illetve ezt lehetett leszűrni az emberek szemeiből is.
A How I Met Your Mother jutott eszembe: a sok hülye szöveg arról, hogy milyen érzés tanítani, mind igaz
, és tényleg az. Tanítani leírhatatlan érzés, pláne ha látod hogy érdeklődnek aziránt, amit mondasz és ha látod, hogy sikeresen veszik az akadályok nagy részét. Nehéz munka. Kaczur tanár úr, aki egyébként felkért az egész tanári mókára, azt mondta nekem néhány hónapja: mindig úgy menj be a terembe, ami tele van hallgatókkal, hogy ugyanúgy, vagy többként tudj onnan kijönni
. Oké az idézet nem szó szerint ez volt, de a lényege igen. Meg azt is mondta, hogy ha egy anyagot x idő alatt tanulunk meg, akkor 2x időnyi munka minőségében és érdemileg átadni azt. Maximálisan igaz. Csütörtökönként hat órát tartok egyben, szünet nélkül. Élvezem és vidám vagyok közben, de mikor este hazaérek, úgy érzem magam mint egy többször kifacsart szivacs, amivel lemosták a fél Andrássy utat.
Akárcsak mindennemű munkában, itt is előjött belőlem az autizmus: halálosan lelkiismeretes voltam-vagyok, és ha valami nem volt milliméter pontosan, akkor le merem írni, hogy rosszul aludtam éjszaka. Ha valaki nem értett valamit, akkor úgy éreztem hogy főként az én hibám, én csinálok valamit rosszul. (Bár ez utóbbi valószínűleg kezdő hiba.)
Amire viszont rájöttem, hogy milliméter-mániásnak lenni jó. Ha valakit zavar egy fél milliméteres rés, az biztosan úgy illeszti a dolgokat kerek egésszé, hogy minden egyben legyen. Puhára rágott csont, de dolgozni tényleg csak pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen. Legyen szó takarításról, főzésről, programozásról, tanításról vagy mondjuk cipőkefélésről. Nem számít. És inkább alszom kissé nyugtalanul éjszaka úgy, hogy lelkiismeretesen végeztem a dolgomat, mint hajtom álomra a fejemet egy omladozó kártyavár alatt.
