« Harry Potter és a halál ereklyéi, 1. rész »

Annyit szeretnék elmondani, hogy ha a második rész is ilyen lesz, mint ez volt, akkor mondhatni méltó befejezése lesz a filmeknek, mert istenigazából az első kettő rész volt a tuti eddig, illetve most ez.

Harry Potter és a halál ereklyéi, 1. rész

Egyetlen dolog nem tetszett annyira, mégpedig a film közepe felé egy jelenetnél a bután erőltetett meztelenkedés, pedig a negyedik részben, ahol a regényben ez tényleg ki volt élezve, egyáltalán nem tűnt annak mikor a filmet néztem. Aztán még ez a meztelenül ölelkezünk dolog is kicsit bűzlött, de végül is lehetett legyinteni, amolyan ez kell hogy beüljön plusz tíz néző előadásonként stílusban. Aztán még az sem volt annyira jó, hogy a sötét varázslók sokkal inkább tűntek komikusnak, mintsem halálosan rémisztő ellenségeknek, pedig mivel már jócskán korhatáros darabról van szó, simán lehetett volna sötétebben ábrázolni őket, de sebaj.

Ami ellenben tetszett, hogy akármennyire tűnt hülyeségnek elsőre, de bizony megérte két részre szedni – eddig legalábbis úgy tűnik. Sikerült elmesélni a fontos dolgokat, és talán nem lesz az, mint ami a Mátrix befejezésénél volt, hogy míg a második rész tömény és izgalmas volt, addig a harmadik elnyújtott és unalmas. Elsőre azt hittem más rendezte, pedig egyáltalán nem, és oké, érezhetők az átfedések, de most végre sikerült valami olyasmit lerakni az asztalra, amivel talán azok is elégedettek, akik a könyvet olvasták, mint például az első két rész esetén.

Az »előző részben« elcseszett Dumbledore-szálért itt sikerült többszörösen elnézést kérni, a három varázsló meséjéért külön pluszpont jár, viszont az emlékművet hiányoltam kicsit. Talán szpojlermentesen így tudom a legépkézebblábabb módon megfogalmazni, hogy mik is voltak még jók.

Amit még zárójelben jegyeznék meg, hogy éjféli premierre nem értem minek megyünk el úgy, hogy nem szeretjük a filmet, és végigbeszéljük. Ráadásul négy szpojlert hallottam, és ugyan én már olvastam tucatszor a könyvet, de talán a tahók gondolhatnának arra, hogy mást érdekel a film, és nem poénból szobrozik éjfélkor a kilométeres sorban hogy három órát bent ücsörögjön a teremben, vizezett kólával meg neonfényben melegített pattogatott kukoricával. Tízmillió gyökér országa, még mindig.

Izgatottan várom a következő részt, ami azt illeti!

Eredeti cím:Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 1
Műfaj:ifjúsági, dráma, kaland, adaptáció
Időtartam:146 perc
Megjelenés éve:2010
Főszereplők:Emma Watson, Rupert Grint, Daniel Radcliffe, Bill Nighy, Alan Rickman, Ralph Fiennes

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Így kellett volna.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
nekem pont az ellenkezőjét mondták, hogy az eddigi legrosszabb hp film. kíváncsian várom mi az igaz.
gergő: fura, pedig a kritikák többsége is dicséri, meg ha megnézed IMDb-n eddig ez kapta talán a legjobb pontszámot. Persze még mindig elfőordulhat hogy valakinek nem tetszik azért.
Megvan a hp7 első része angolul magyarul a mozikban!Itt egy link angolul:
http://www.movshare.net/video/029b[…]
hűű… van egy alteregóm :) Ez a 10 millió gyökér országa nagyon szúrja a szemem a végén… sok kretén van, meg mindjárt elmondják itten, hogy én is amiért most belekötök ebbe, de azért nem mindenki… :S
Én is voltam éjféli premieren és nekem is voltak izgalmas kalandjaim. A saját blogomon értekeztem róla:

http://skaterfan.wordpress.com/201[…]
Mefi én valahogy nem értek egyet a véleményeddel a filmmel kapcsolatban, kifejtettem bővebben is, hogy miért:
http://gasztony.com/2010/11/27/har[…]
Mefi: tegnap sikerult megtekintenunk a londoni imaxben, – ami legnagyobb meglepetesemre nem 3d, viszont 5 double decker busz magassagu a vaszon es legalabb 20.8-as hangrendszerrel szedtek apro darabokra a fulemet – es bizony nem kellett csalodjak. az eddigi legjobb hp-megfilmesites. godric's hallow-t jobban kibonthattak volna, nekem az a kedvenc reszem volt a konyvben, a meseert hatalmas dicseret, meg ugy eleve az audiovizualis orgiaert. biztosan utott volna rendes moziban is, de igy neztuk, es a szo legszorosabb ertelmeben kellett kapkodjam a fejem.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

I *szív* Opera (2007. június 25., 11:53:19)
Kontroll (2006. április 04., 10:21:58)
Másnaposok (2009. július 29., 03:50:11)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 548 napja született, 662 szóból, és 3191 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: