Szeretném megkérni a mélyen tisztelt író-rendező-gyártásvezető urakat, főként az ipart Hollywoodban végzőknek, hogy a kelifornikéjsön kellős közepén, egy méregdrága koktél és egy hasonló árfekvésű luxuskurva elfogyasztása között gondolkodjanak már el kicsit, hogy mit akarnak kihozni egy filmből.Mert ha mi most világmegváltó katasztrófafilmet csinálunk, akkor legyen világmegváltó katasztrófafilm. A Képlet ugyanis nem az, inkább egy a sok közül, mondhatnám hogy tucatfilm, de annál talán iciripicirit több. Az egészet javarészt Cage szereplése és a látványvilág dobja fel kicsit.
És tudom, hogy ez egy ausztrál darab, de egyszerűen az utóbbi idők hihetetlenül sok katasztrófafilm volt, ami tényleg katasztrófát okozott.
Az alapsztori máskülönben még kulcsszavakban is teljesen jól hangzik: jövőbelátás, apokalipszis, matematikával megspékelve. Ezek együtt tényleg ígéretesek, ezzel nincs is baj. Azzal ellenben akad, hogy igazából túl sok kérdést hagy nyitva a film. Nem azt mondom hogy nem érthető, csak hogy kicsit kidolgozatlan. És itt nem úgy áll a helyzet, mint a »Terminátor – Megváltás« esetében, hogy a csillogás-villogás feljavítja a hangulatot, mert bár a látvány nagyon rendben volt, a sztori már kevésbé, az a kevésbé pedig pont annyival jelent kevesebbet, hogy már nem dicsérgeti az ember. És a gyenge történet sajnos végigkíséri az egészet.
A film első felében semmi nem történik; Cage szanaszét van csúszva, majd amikor az egyébként szomorkás és csendes gyereke megkapja az ötven évvel ezelőtt írt fura számokkal teli lapot, néhány üveg whisky benyakalása után apu megfejti a mintát, vagyis fogjuk rá, hogy megfejti. Akció mint olyan van, de mégis végig egy kis hiányérzet marad. Vártam a fordulópontot, hiába. Amit annak hittem, az meg konkrétan többszörös fejre csapást tudott csak kiváltani reakcióként. A Diana nevű hölgyeményt pedig valószínűleg minden jóérzésű férfiember atyai jóindulattal vágta volna tarkón, legalább ötször a film ideje alatt, ami azért teljesítmény, még ha negatív is.
Amit még nagyon gyengének éreztem, szintén a történet rovására, az a néhány biblia-utalás. Nem olyan szépen, elegánsan voltak be- és levezetve, mint például a »Lostban«, hanem csak feldobták mint Gizi a palacsintát, aztán hagyták a plafonon megrohadni.
A legrosszabb viszont a tényleg katasztrofális befejezés volt. Nem viccelek, az utolsó fél órában csak felváltva fogtam és ráztam a fejemet, hogy még a nagyjából jónak nevezhető filmet is képesek tűrhetővé degradálni.
Senki ne értsen félre: nem azt mondom én, hogy milyen gyűlöletesen rossz film volt, és hogy messzire kerülje el mindenki, mégha ezt is lehet érezni az előző sorokból. Az a baj a Képlettel, hogy nem mutat semmi újat. Egy szokásos katasztrófafilm, egy-két apró újdonsággal, de semmi több. Meg aztán van az, amikor a befejezésre azt mondjuk, hogy a néző fantáziájára van bízva
. Itt viszont nem erről, hanem inkább arról van szó, hogy trehányul lett kidolgozva történet, és rengeteg kérdést hagytak, de nem olyan kérdéseket, amiken napokig agyalsz, és megnézed újra a filmet.
Egynek mindenképpen jó volt, de én azért bíztam benne, hogy picit jobb lesz, és egy jobban átgondolt történet megírásával lehetett volna ez omg is. De nem lett.
Eredeti cím: | Knowing |
Műfaj: | sci-fi |
Időtartam: | 121 perc |
Megjelenés éve: | 2009 |
Főszereplők: | Nicolas Cage, Chandler Canterbury, Rose Byrne, Lara Robinson |
{{3csillag|}}
csibar
2009. június 12. — 01:01:26
Sajnálom, pedig azt hittem nagy dobás lesz :O Nagyon vártam, de asszem moziba már nem megyek el megnézni a filmet. Egyrészt a minősítés miatt, másrészt ez a film Szlovákiába csak októberben (!!!) jut el. Attól én kíváncsibb vagyok, és azért nem fogok Mo-ra utazni, hogy megnézhessem. Kár érte.
Mefi
2009. június 12. — 01:04:33
[re=60150]csibar[/re]: azért ne ítéld el (bár IMDb-n is csak éppen 7/10), különbözőek vagyok, neked lehet az egyik kedvenced lesz. Bár nem hiszem. 😀
csibar
2009. június 12. — 01:10:03
“Bár nem hiszem.” Ennyi. :D:D
Meg fogom nézni, csak nem moziban 🙂 Nem szeretek moziban csalódni. Ha otthon nézem és csalódok, akkor nyomok egy Delete-et vagy bedarálom a lemezt, kitweetelem, hogy “ezmekkorasz*rf*s” és nyugi van 😀 Köszi a review-ot 😉
thgab
2009. június 12. — 11:05:18
Valahogy éreztem, hogy Nicolas Cage nem jelent jót. Biztos nem rajta múlik, mégis volt egy ilyen érzésem.
🙁
Mefi
2009. június 12. — 11:15:49
[re=60152]csibar[/re]: nem, igazából a mekkoraszarfos tényleg erős kifejezés, mert voltak igazán jó pillanatok, meg egyszer-kétszer meg is lehet lepődni-ijedni. Inkább annyi, hogy egy ilyen filmnél roppantmód kidolgozott és finom elemekből felépülő történetet várnál, nem egy ilyen kőtömböt.
[re=60153]thgab[/re]: én pont miatta bíztam benne, bár az IMDb 7 pont miatt gyanakodtam.
gergő
2009. június 12. — 12:44:18
//offtopik
jó a vízjel 😀
//ontopik
Methos
2009. június 12. — 12:51:34
Én már régebben megnéztem, és előzetes alapján nagyon várós volt a film, azonban csalódtam benne. Pont azok a dolgok miatt amiket leírtál. Nagyon szedett-vedett lett a történet, pedig szerintem az alapötlet elég király, tehát ebből sokkal több mindent ki lehetett volna hozni.
ingrid
2009. június 12. — 17:08:34
nekem akkor is tetszett 😀
Mefi
2009. június 12. — 20:04:59
[re=60157]gergő[/re]: htx, mostanában igyekszem elrejteni valami mókásabb módon. 😀
[re=60158]Methos[/re]: akkor nem vagyok egyedül.
[re=60160]ingrid[/re]: az a lényeg. :*
Jhonny
2009. június 13. — 20:03:53
[re=60161]Mefi[/re]: Bárkivel fogadnék, hogyha megint lenne egy ilyen képlopásos eksön, az illető nem venné észre a mefi.be feliratot. A fölötte lévő szöveg gyári, vagy azt is te varázsoltad oda? Teljesen egybeolvad. 🙂
Amúgy az iMDB-n a 7 nem olyan rossz, sőt. Nem értem.
Mefi
2009. június 13. — 21:17:39
[re=60172]Jhonny[/re]: a három nálam kb. az IMDb hét, csak itt kicsit szigorúbb az osztályzás, négyeshez azért több kéne, de IMDb-n én is hét pontot nyomtam. Amúgy a felette lévő már ott volt. 🙂
Gabesz.
2009. június 13. — 21:48:58
Trailer alapján bejövős volt, viszont ezek után amiket olvastam, már jobban meggondolom, érdemes lesz-e két órát rászánni az életemből. 🙂
Mefi
2009. június 13. — 21:50:10
[re=60175]Gabesz.[/re]: szerintem megéri megnézni, még moziban is.
ToMzorz
2009. június 18. — 10:03:56
Hát én kb 1 hete néztem meg. Nem olyan rossz film ez, igaz én is kicsit többet vártam tőle. A mai zs-kategóriás tucatfilmeknél sokkal jobb. Adok neki egy B-t 😀
ZsuKov
2009. június 19. — 00:34:02
nagyonnagyonnagyonnagyon rossz film.
kontra:
– bűnokádék CGI animációk (leginkább a lezuhanó repülős jelenetnél, meg a metrójelentben lógott ki a lóláb)
– rose byrne tőle szokatlanul végig ripacskodik, élete legrosszabb teljesítményét hozza
– nicolas caget, annak ellenére, hogy nagyon jó színész, még a szintén nagyon béna kissrác is lejátssza a celluloidról
– összevissza lopkodtak mindent
– valaki megmondhatná már cage mesternek, hogy a szellemlovas után nem kéne tovább rontania a saját ázsióját hálivúdban
pro:
– a nyuszik aranyosak voltak
Péter
2009. június 20. — 21:35:54
Nálam négyes alá, de csak mert szeretem (szakmai ártalom) az ilyen csillagászos világvégés filmeket. Viszont majd a 2012 az jó lesz (legalábbis azoknak, akiknek a Holnapután bejött, mint nekem…), ha még nem láttad az új előzetest, nézd meg 😉