Na, helló. Megint eljött a december, amikor legalább kétszer biztosan írok ide valamit. A fejem éppen ketté akar hasadni; a lakás minden pakolható felületén mézeskalácsok várják a tojásos díszruhájukat vagy tojásos díszruhájuk megszáradását; a konyhában három különböző dolog készül vagy várja, hogy elkészüljön; a fa még üresen áll a nappali sarkában. Én meg gondoltam, egy kis pihenő gyanánt leülök megírni a szokásos éves »karácsonyi bejelentkezésemet«, amit a 24-ei rohanásban pörgő Mefi nagyon meg fog nekem hálálni.

Rögtön számot kell vetnem azzal, hogy habár idén szerettem volna és el is kezdtem egy tucatnyi dologról írni, de csak egy zsák piszkozat maradt a raktárban, és végül egyetlen bejegyzésnél nyomtam meg a nagy piros gombot. Emiatt szeretnék is bocsánatot kérni attól a pár embertől, aki még mindig benéz néha ide, és várja, hogy legyen valami új tartalom. Sajnálom! De a karácsony szellemében ünnepélyesen megfogadtam, hogy még idén kiengedek pár piszkozatként pihenő vadregényt.

Az idei egyetlen bejegyzésemben ráadásul pont »Kázmértól búcsúztam«, és habár ez éppen karácsony első napján lesz 5 hónapja, azért eléggé rányomja bélyegét a mindennapjaimra, különösen így az ünnepi készülődés közben. Az élet tényleg ment tovább, ahogyan annak lennie kell, de mégis ezekben a pillanatokban többször mélázok elmúlt dolgokon. Véget ért barátságokon, ki tudja már hogy volt szitukon, elköszönt kisállatokon vagy mondjuk a már velem együtt karácsonyozni nem tudó rokonokon.

Furcsa ünnep a karácsony, szinte minden évben egy kicsit más vele a viszonyom.

Alapvetően nagyon szeretem ezt az ünnepet, noha ennek nem vallási, inkább hagyományszerető oka van. Viszont évről évre azt is érzem, hogy egyre terhesebb időszak a december. Az egész év vége egy virtuális szopóroller, és mi örömmel ugrunk fel rá: próbáljuk behúzni, amit még lehet, úgy a munkahelyi, mint a szabadidős vállalásokban, és erre jön még rá a karácsony körüli serteperte is.

Itt általában egy feldíszített fáról közlök képet, de még csak itt tartunk.

És sokszor pont emiatt lesz a szép hagyományból december 24-én éjfél után néhány perccel az összeomlás a Népszínház utcában életérzés. Aztán persze 24-én, amikor világít a fa, próbáljuk nem felgyújtani a lakást a csillagszóróval, esszük a töltött kápit, nevetünk a kirepedt bejglin, akkor újra minden jó. És tényleg minden jó. (Amúgy a kirepedt bejgli miatt összetörő anyák szerintem a magyar családok egyik legnagyobb traumatizáló élményének számítanak karácsony körül, rögtön az “apa próbálja befaragni a fát” műsorszám után. Vagy mindeközben.)

Ez nem katasztrófa, csak karácsony! Én is ezt az Animal Cannibals számot dúdolva próbálok emlékezni rá, hogy mégha őrült is az évvége, a végén valszeg azért jó emlék lesz. Ha meg nem, akkor mindig kapaszkodhatunk abba, hogy majd jövőre van lehetőség korrigálni.

Kedves mefiblog olvasó: köszönöm, hogy néha erre jársz. Remélem, pontosan úgy telik a karácsonyod, ahogy te szeretnéd! Akár bejglik és töltött káposzták utáni kanapén elnyúlással és szaloncukrok után mélázással, akár a világ másik felén rövidnadrágban egy koktéllal a kezedben: nagyon boldog karácsonyt kívánok!

És mivel már majdnem 500 ember iratkozott fel Ingriddel közös projektünkre, a karácsonyi hangulatcsináló Spotify playlistre, így egy tiszteletbeli említést idén is teszek erről. Íme, tökéletes zenék a bejgli mellé:

, ,