Mac OS X Tiger

Volt szerencsém valamelyik nap tesztelgetni kicsit a Macik király oprendszerét, konkrétabban egy 10.4.8-as OS X Tigert. Nagyon kellemes volt, azt kell hogy mondjam. Persze az OS X is egy ugyanolyan oprendszer, mint bármelyik másik, annak is vannak hibái, és satöbbi, de az egész rendszer sokkal kényelmesebb, szebb, logikusabb és így tovább. Böngészgettem Safarival, teljesen korrekt, pár dolog nem úgy jelent csak meg, ahogy Operán szokott, de ezek sem szembetűnő hibák voltak. Ami a legjobban tetszett, hogy az egész rendszer színes-szagos, de közben nem akad meg, ha több műveletet akarok csinálni. Félreértés ne essék, a Windows is képes erre, csak közben hozzányúlok a startmenühöz, aztán világvége, összeomlás. Itt meg halál lazán nagyítgatja azt a gedvát a képernyő alján, miközben szól az MP3, nézek húsz weboldalt, megy az RSS-olvasó, és így tovább. (És a poén, hogy én PC-n próbáltam, akkor képzelem mit tudhat egy Macen).

Ami tetszett:

  • az egész rendszer teljesen egyben van; most használtam először, szinte mégis mindent tudtam, hogy hol van;
  • a felső menüsáv nagyon kényelmes, azt hittem zavarni fog, de egyáltalán nem, sőt;
  • a Spotlight; hát ez bitangjó, szinte bárhol megtalálható, és azonnal tudok keresni, nem kell külön ablakokat megnyitogatnom;
  • az Exposé; kényelmes, szép, ügyes;
  • nem kell Apply gombokat nyomkodnom, ha módosítok valamit, az rögtön átáll; ez eleinte szokatlan, aztán rájön az ember, hogy kényelmes;
  • nem olyan szájbarágós, mint a Windows;
  • csillog, villog, kattog, zenél, minden, és mégsem megy a teljesítmény rovására.

Ami nem tetszett:

  • egész jó volt az élsimítás, dehát klírtájp az »Klírtájp«;
  • nincsen Run… parancs, mint a Windowsban, tehát nem tudok rákattintani, beleírni, hogy béla, aztán nem kapok üzenetet, hogy nincs béla. Vagy csak van, és én nem találtam, ez is lehet.

Nagyjából néhány óra leforgása alatt ezek voltak azok, amik átjöttek, összességében tetszett a dolog, remélem egyszer tényleg összejön egy komolyabb Maci az asztalra.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.