Volt szerencsém valamelyik nap tesztelgetni kicsit a Macik király oprendszerét, konkrétabban egy 10.4.8-as OS X Tigert. Nagyon kellemes volt, azt kell hogy mondjam. Persze az OS X is egy ugyanolyan oprendszer, mint bármelyik másik, annak is vannak hibái, és satöbbi, de az egész rendszer sokkal kényelmesebb, szebb, logikusabb és így tovább. Böngészgettem Safarival, teljesen korrekt, pár dolog nem úgy jelent csak meg, ahogy Operán szokott, de ezek sem szembetűnő hibák voltak. Ami a legjobban tetszett, hogy az egész rendszer színes-szagos, de közben nem akad meg, ha több műveletet akarok csinálni. Félreértés ne essék, a Windows is képes erre, csak közben hozzányúlok a startmenühöz, aztán világvége, összeomlás. Itt meg halál lazán nagyítgatja azt a gedvát a képernyő alján, miközben szól az MP3, nézek húsz weboldalt, megy az RSS-olvasó, és így tovább. (És a poén, hogy én PC-n próbáltam, akkor képzelem mit tudhat egy Macen).
Ami tetszett:
- az egész rendszer teljesen egyben van; most használtam először, szinte mégis mindent tudtam, hogy hol van;
- a felső menüsáv nagyon kényelmes, azt hittem zavarni fog, de egyáltalán nem, sőt;
- a Spotlight; hát ez bitangjó, szinte bárhol megtalálható, és azonnal tudok keresni, nem kell külön ablakokat megnyitogatnom;
- az Exposé; kényelmes, szép, ügyes;
- nem kell
Apply
gombokat nyomkodnom, ha módosítok valamit, az rögtön átáll; ez eleinte szokatlan, aztán rájön az ember, hogy kényelmes; - nem olyan szájbarágós, mint a Windows;
- csillog, villog, kattog, zenél, minden, és mégsem megy a teljesítmény rovására.
Ami nem tetszett:
- egész jó volt az élsimítás, dehát klírtájp az »Klírtájp«;
- nincsen
Run…
parancs, mint a Windowsban, tehát nem tudok rákattintani, beleírni, hogy béla, aztán nem kapok üzenetet, hogy nincs béla. Vagy csak van, és én nem találtam, ez is lehet.
Nagyjából néhány óra leforgása alatt ezek voltak azok, amik átjöttek, összességében tetszett a dolog, remélem egyszer tényleg összejön egy komolyabb Maci az asztalra.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
AERO
2007. december 15. — 19:09:41
Az Aréna Plázában kipróbáltam a Leopardot… az meg mégjobb, bár nem sok időm volt, mert zárás volt 🙂
Jhonny
2007. december 15. — 19:55:36
[re=40599]AERO[/re]: Azt mondják elég kezdetleges, sok a hiba. A laptopokért nem vagyok annyira oda, de 1-2 éven belül veszek egy iMac-et, ha lesz lehetőségem rá.
RoliSoft
2007. december 15. — 20:09:58
Windows-os Run funkció helyett van sokkal jobb, Quicksilver nevű free szoftver.
http://en.wikipedia.org/wiki/Quicksilver_(software)
Mefi
2007. december 15. — 20:27:10
[re=40607]RoliSoft[/re]: Windowson én ezt használom: http://mefi.be/muti/2376/launchy/
shaark
2007. december 15. — 22:28:22
Valamint van egy jó terminal is Run parancs helyett 🙂
netman
2007. december 15. — 22:33:21
[re=40609]Mefi[/re]: Én nem használok ilyesmit, de egyik barátom a Namely-t javasolta (http://amarsagoo.info/namely). Ha majd ismét a Mac OS-edre bootolsz, próbáld ki 😉
(de egyébként a Spotlight is keresi az appokat 🙂 )
Amúgy örülök, hogy tetszik a cucc 🙂 😛
Sok sikert a “komolyabb Maci” anyagi feltételeinek összeverbuválásához! (de szépen megfogalmaztam, hogy “spórójá wazz” :D:D )
Mefi
2007. december 16. — 01:28:23
[re=40629]shaark[/re]: azért az elég kényelmetlen, hogy terminál katt, begépel, elindul, terminál bezár; kényelmesebb pl. a ctrl+space, három betű, enter kombó. :]
[re=40630]netman[/re]: igyeskzem. 🙂
Ralesk
2007. december 16. — 07:32:15
„akkor képzelem mit tudhat egy Macen” – a Mac is ugyanolyan PC mint a többi. Csak kétszer annyiba kerül és háromszor annyit rohangálsz vele a szervizbe. 🙂
„csak közben hozzányúlok a startmenühöz, aztán világvége, összeomlás” – na egen, taskbar kicsit el van kúrva Windows alatt… KDE alatt nem ilyen 😛
„az Exposé; kényelmes, szép, ügyes;” – bibí, nekünk van ilyen compizba’ 🙂
„nem kell Apply gombokat nyomkodnom, ha módosítok valamit, az rögtön átáll; ez eleinte szokatlan, aztán rájön az ember, hogy kényelmes;” – nem kell azt amúgy se, arra van az OK. Mondjuk én jobb szeretem a „na most commitolom a változtatásokat” hozzáállást. Gnome is egyébként ilyen Mac-es on-the-fly módosítgatós dolog.
Mefi
2007. december 16. — 10:27:47
[re=40634]Ralesk[/re]: persze, linux is jobb mint a Windows, ez nem újdonság, de én Windowst használok, nem linuxot. 🙂
greg
2007. december 16. — 10:42:09
ha már OSX, akkor miért nem Leopard? btw nemsokára én is kipróbálom, kíváncsi vagyok már rá. 🙂
Mefi
2007. december 16. — 10:51:09
[re=40640]greg[/re]: nem tudom, a Leopard annyira nem mozgat. :]
suexID
2007. december 16. — 13:31:04
Én is sokáig gondolkodtam azon, hogy egy Mac számomra milyen jól jönne. Aztán rájöttem, hogy ha kicsit mögénéz az ember ennek a rengeteg humbugnak, akkor láthatja, hogy az Apple is ugyanolyan zárt rendszert készít, mint a Microsoft, csak eladja dupla áron.
moikboy
2007. december 16. — 15:03:54
same shit.
Mefi
2007. december 16. — 15:05:00
[re=40645]suexID[/re]: igen, azért az Apple valahol egy státuszszimbólum. Meg valószínűleg azért nem hallani sok negatívumot a mekről, mert az emberek úgyvannak vele, hogy hamár megveszi 300ér’, akkor nem kéne szidni.
moikboy
2007. december 16. — 15:54:59
[re=40650]Mefi[/re]:ha már itt tartunk, el kell ismerni hogy ez jó stratégia 🙂
Mefi
2007. december 16. — 15:57:21
[re=40651]moikboy[/re]: mindenképpen jó. Mondjuk az érdekes, hogy komolyabb szidásokat a macira eddig csak Mr. A-tól hallottam.
netman
2007. december 16. — 22:56:34
Handras is szokta őket szidni 🙂 A Time Machine tervezőit is elküldte már anyjukba 🙂
Nekem még hállistennek nem volt okom szidni az Epölt. 🙂 Egyszer már fagyott, azóta semmi szarakodás…
[re=40634]Ralesk[/re]: már bocs, de ez a 3x annyit rohangálsz vele szervizbe azért nagyon sántít… Egy viszonteladó vagy az Almarium szerviz megtudná mondani, hányan rohangálnak oda…
Az on-the-fly módosításos dolog meg hát a
hülye amcsikhülyék végett van. Nem hogy elfelejtik megnyomni az okét, aztán szegénykéknek bukta minden… 🙂[re=40636]Mefi[/re]: én inkább úgy fogalmaznák, hogy stabilabb… összességében szerintem nem jobb, sőt…
Ralesk
2007. december 16. — 23:37:03
[re=40678]netman[/re]: Igen, tudom, kicsit túlzás volt, de én már csak ilyen szemét vagyok. Viszont van egy-két haverom (itt, élőben, Pesten) Apple lapival, egyikük konkrétan hónapokig szenvedett a sajátjával és az kb többet töltött a szervizben, mint nála. LiveJournalon is ismerek egy csomó PC júzert meg valamivel kevesebb Macest és valahogy sokkal gyakrabban látok olyan bejegyzést, hogy ez vagy az az Apple hardver (lapi, ipod, stb.) beadta az unalmast és éppen elmentek vele a szervizbe de a Mac még mindig milyen jó.
Szóval tény, nem személyes tapasztalat, de az tűnik fel hogy az a hardver nem is olyan nagyon hűdejó. Szóval akkor már inkább rakok nem-Apple-re OS X-et, ha nagyon szeretnék triplabútolni.
Mefi
2007. december 17. — 01:00:43
[re=40678]netman[/re]: stabilabb sok esetben egyenlő jobb. 🙂 A Windows rendszerek legtöbb hibája szerintem (azon túl, hogy kényelmetlen) abban rejlik, hogy nem stabil. Valamint vannak olyan egészen apró dolgok, amik az Apple szoftvereiben kézre állnak (mert nem két órán keresztül, hanem mondjuk fél évig tesztelik), Microsoft szoftvereknél meg hihetetlen idegesítő. És a stabilság, a színes-szagosság, plusz a sok kényelems dolog feledteti a júzerrel azt, hogy hát ez is csak egy komputer, egyesekkel meg nullákkal. 🙂
[re=40680]Ralesk[/re]: mondjuk szervizekről sok jót nem hallottam. Ez sajna nem olyan, mint a honda, ahol megkérdeztük hogy van-e assistant-szolgálat, és közölték, hogy hülyék-e vagyunk.
Mebarak
2008. június 25. — 07:37:04
jÚJJJ – Én tökéletesen áttérzem ezt a pillanatot, amikor kierül, hogy nem műxik valami! Még jó, hogy találltál megoldást!
Egyébként valóban nagyon hasznosak ezek az oldalak, ahol ilyen probléma van – ezek után nálad is megtalállhatjuk a problem. megoldást :p (de remélem nem lesz szükség rá :p
Pál
2008. szeptember 24. — 21:07:12
Én szívesseben mac et használnék ha lenne keret de szerintem megyek dolgozni suli mellé, 1. a mac et munkára szánták, mármint no game vagy nem sok, (ugyértem amit az apple ad) arra konzol(xbox360 stb). szal én zenélek, (hangszerrel nem virtuális hanem hangszrrel (semmi teknő meg drám ánd bás) (nem vagyok az a hülye rokker de szeretek zenélni és a macet studioba használják sokan de ez logika nem biztos, én arra használnám meg a videokra, vágni meg mittom én, abban kényelmes de nagyon, h jácc meg wow, én valahogy nem értem az embereket h wowozik meeg cod meg mittom én, wow=olvass könyveket okosabb leszel nem esik ki a szemed, cod= paintballozz, sokkal job és legalább mozogsz, gépet én csak erre használtam mármint multiméjdia, meg net a plus házi miatt mert nem csinálom meg a házim de ez m1, meg néha passziánszozom, de h jáccak, na m1 nem ide illi szal szerintem aki szeret multimédiával foglalkozni akkor mac, meg szerintem a linuxot sokáig kéne használni h kisujbol menjen minden, zavaros én nem szeretem, a mac a butának van (:D) a windows-t meg azért nem szeretem mert nem tudsz eccere gp-zni közben studiozni, közben zenét halgatni, közben mitom én és mac ezt mind birja, sokat baszakszok a windowsal, am meg szerintem mostmár a mac is megérdenek egy kicsi figyelmet, ha már billi géci bácsi sokat nyer a fosával és mégis veszik. Amit a mac jól csinált az szerintem az h nem az op. val szerzi be a pénzt hanem a mac bookjaival, jó igazábol kapja be, pont emiatt, de ha te lennél a mac akkor szerintem ha okos vagys te is igy tettél volna, am meg asszem a win a apple tol vette a katingatósdit de ez nem tiszta. Kövezzetek!!!!!!
Hubert
2009. április 13. — 18:33:36
Helló!
Én nemrégiben álltam át MAC-re egy dual 867MHz 2Gb ram etc. PowerMAC G4-el Jelenleg Leopard rohangál rajta, zökkenő mentesen, pedig azt rebesgetik, hogy min követelmény ez a gép. Na jó nem teljesen, mert ramból 512Mb. A lényeg a lényeg, hogy úgy látom, hogy ha sikerül belaknom… akkor elmondhatom, hogy best választás volt. Ezelött Ubuntu 8.04 TLS volt egy P4 3.00GHz no cerka CPU és 2 Gb dual ch ram etc. Szerettem az ubuntut is, de pár progi miatt határoztam úgy, hogy tovább lépek. Jah és a gép sebesége, veri a volt P4-ét.
suexID: “eladja dupla áron” Oké, tény, hogy egy újabb masina nem zsebpénzből finanszirozható, de sok olyan plusz van a rendszerben ami a winhez nincs és ha nem torrentel szerezné be X Pista akkor megkellene venni neki.
Na de a lényeg, hogy a magamódján mindegyik OP rendszer jó ki erre ki arra. Mindenki döntse el mire akarja használni és ehezz melyik kell neki. Én maradok az alma mellet.