Nemlátom, kattintok, meglátom!
Emlékszem még, mikor évekkel ezelőtt olvastam a hírt, hogy a Rockstar lefoglalta a http://www.gtaiv.com/ címet. Milyen távolinak tűnt, mire majd megjelenik, és nem is gondoltam volna, hogy ennyit fejlődik majd a technika.
Amikor a GTA: San Andreas megjelent, májerkedtem a PS2-vel, hiszen az első napon már mentem, hogy niggah’, de most egyáltalán nincs így, lévén sem XBOX 360, sem PS3 nincs a birtokomban – előbbit nem is tervezem, utóbbinak pedig HDTV nélkül értelmét nem látom, a kettőt együtt viszont jelenleg nem hagyta jóvá az államháztartás. Szóval, egyelőre az van, hogy végignéztem az összes gémpléjvidjót, de még mindig csak azt tudom mondani, hogy a GTA a világ legjobb játéka (nem túlzok, sőt). És a videókból az jött át, hogy tényleg komolyan gondolják: remek grafika (figyeld: remek grafika és GTA!), még remekebb fizika, a játékélményről nem is szeretnék beszélni, mert az magáért beszél. Annyira durván össze lett rakva, hogy ha csak a fele volna igaz annak, amit látok, akkor bepisilnék. Így meg…
Szóval az van, hogy már azért megérné venni egy PS3-at, hogy 100%-ig végigtoljam, aztán eladjam a vérbe. Az mondjuk rohadtul idegesít, hogy kint Ámérikában a bónuszcsomag (táskával, fémtokkal, és egy könyvvel) olcsóbb, mint itt a hagyományos.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
gergő
2008. április 29. — 13:59:38
Egy gyors (2 órás :)) kipróbálás után azt mondom hogy fasza, de “nagyobb a hype-ja mint a lángja”. Gyakorlatilag vették a GTAIII-at, részletesebben kidolgozták a várost, tettek bele ezernyi minijátékot és apróságot, és ezalá betettek egy nagyon korrekt grafikai motort – és egy inkább látványos mint reális, de kétségkívül élvezetes fizikai motort. Tényleg élvezet vele játszani, a fő sztorivonal nagyjából 30 órai játékkal kivégezhető, a játékot pedig teljesen 100%-ra pörgetni ~100 óra alatt lehet – tehát átlagos tempóban elvan az ember vele 1-2 hónapig kényelmesen.
Utána (és közben) persze ott a zseniális multi, ami szintén nem mutat semmi újat, de mégis. Ekkora területen, több tucat játékmódban játszani még nem adatott meg a játékosoknak soha. Amúgy hamarosan el fog oszlani a hype lila ködje 🙂 És szerintem 10/10-et sem érdemel, mert bizony bugos a kicsike, bár éppencsak, ezen majd finomítanak még. XBOX360-on amúgy bűn szerintem játszani, ez alá tényleg PS3 kell. Azon a gépen tudja magát teljes pompájában élvezhető sebességgel megmutatni magát. Mert bizony a boxosok gyakori framerate-esésről mesélnek, és ugyan nincs fraps az XBOX-ra, de érezhetően lassabb volt a játék élőben mint a videókon. Apropó videó, az IGN-es review egy kalap kaki, akkor már a GT-s 🙂
Babarum
2008. április 29. — 14:20:07
Kicsi LOL 🙂
mandark
2008. április 29. — 14:20:50
x360 sem ér sokat hdtv nélkül, de mindenképp ps3 a jobb, főleg ez alá. Én viszont pc-re várom.
sylverdevil
2008. április 29. — 14:59:52
na majd ha megjelenik pcre is akkor esetleg bepróbálom, már ha egyáltalán elzötyög a gépen.
ha meg nem akkor ez van, kimaradtam egy esetleges klasszikusból. na bumm… 🙂
Mefi
2008. április 29. — 15:04:21
[re=47450]gergő[/re]: az első bekezdéshez csak annyit, hogy ez mindig így volt, erről szól a GTA, aki szereti, ezért szereti: összetett. A bug miatt meg nem szabad pontot levonni; gondolj csak bele, hány soros kód lehet ez. Legyen mondjuk ötezer sor (hasamra ütöttem), ha ezer soronként van egy hiba, akkor is már öt hiba minimum van benne. Ráadásul mire PC-re kijön, agyon fogják foltozni, akárcsak a GTA:SA-t.
[re=47451]Babarum[/re]: jaja, ez megvolt. 😀
[re=47452]mandark[/re]: az a baj, hogy mire PC-re megjelenik, már úgyis mindenki játszik vele, ergo nem lesz nagy por körülötte.
[re=47456]sylverdevil[/re]: nekem sok klasszikus kimaradt, de a GTA más. 🙂
gergő
2008. április 29. — 15:10:47
[re=47457]Mefi[/re]: arra akartam csak célozni, hogy nem lett újra feltalálva a spanyolviasz – mivel az már 2001 októberében megtörtént. 🙂
Mefi
2008. április 29. — 16:08:09
[re=47459]gergő[/re]: persze, a spanyolviasz lehetőségét a San Andreasnál végleg kilőtték. 🙂
mandark
2008. április 29. — 16:08:45
[re=47457]Mefi[/re]: a konzolos részek körül nem, de a pc-s mellett minden bizonnyal 🙂
Mefi
2008. április 29. — 16:18:07
[re=47465]mandark[/re]: hát nemtom, nekem nagyon sok PC-s ismerősöm volt úgy vele, hogy már lejárt lemeznek tekintette a PC-re megjelnő SA-t, mert inkább elintézte hogy konzoljon játsszon vele (havernál, boltban, akárhol).
Jackson
2008. április 29. — 17:10:58
Igazából a tudomány megállt már a Vice City-nél és még mindig az a sorozat legjobb tagja. SA csak a repülőzés miatt volt jó, másért semmi extra. Ez se lesz más…
Babarum
2008. április 29. — 17:14:34
Kódokkal és hibaszázalékkal kapcsolatos érdekes cikk.
Durva bazz. OS-t kellene írniuk! 🙂
Nfol
2008. április 29. — 21:44:24
Az autó szerintem furcsán mozog, de együtt tudok élni ezzel a problémával.
netman
2008. április 29. — 23:48:50
Én is GTA 4-ezni akarok!!!!!!!!4444négynégy
Nincs konzolom, mert nem vagyok nagy gamer, csak a Max Payne és a GTA érdekel. 🙂 Azonban nekem valamiért az Xbox felé húz a szívem…
Valaki érveljen már nekem a PS3 mellett lécci. 🙂 Miért jobb vétel hosszú távon egy PS3 mint egy Xbox 360?
Mefi
2008. április 30. — 00:20:32
[re=47481]netman[/re]: XBOX 360 az én tapasztalataim szerint gyengébb, mindenki szerint nagyobb, csúnyább, hangosabb, kényelmetlenebb. Neked az is érv, hogy Microsoft. ;] Valamint a PS3 korszerűbb, elég csak a Blue Rayt nézni.
gergő
2008. április 30. — 11:18:48
[re=47483]Mefi[/re]: az Blu-Ray 🙂 és még nagyon messze van…
Mefi
2008. április 30. — 12:09:34
[re=47495]gergő[/re]: köszi. Messze van, amikor a PS2-ben DVD volt, az sem volt akkora húdenagyonáltalános dolog. 🙂
gergő
2008. április 30. — 12:57:57
[re=47496]Mefi[/re]: tény és való, de a dolog nem ennyire lineáris szerintem. A CD után a DVD tényleg egy újabb megváltás volt már akkori szemmel is, de most a Blu-Ray nekem (még) kicsit feleslegesnek tűnik. Egyedül talán full-HD minőségű filmek tudják kihasználni, a játékok viszont még hosszú ideig nem kamatoznak belőle (még a GTA IV is elfér egy csekély dual-layeres DVD-n). Szóval én jelenleg felesleges pluszköltségnek tartom a PS3 árában a BD-drive árát, jó lenne egy sima DVD-s kiadás – persze csak nekünk, mert a nagy többség azt venné, a Sony viszont szívna így.
fogtunder
2008. április 30. — 14:20:29
hát, “sajnos” ez az idő is eljött. próbáltam meggyőzni magamat arról, hogy nincs szükségem ps3-ra, megvárom, amíg 60.000 környékére megy az ára, bla-bla-bla. próbáltam távoltartani magam a gta4-től, képzelhetitek, milyen sikerrel.
a spanyolviaszt tényleg nem találták fel újra, viszont gatyába rázták a gta nevet, hogy megint úgy tündököljön, mint a harmadik rész megjelenésekor. kidobták a több éve foltozgatott motort, új fizikai motort pakoltak be, és kidolgoztak olyan apróságokat, amikre eddig nem volt erőforrás. az általam eddig látott stuffokból ítélve ez pont elég. a sztori és a küldetések eddig is jók voltak, most sokkal színes-szagosabb a világ, ahova bedobnak minket. és beszarás, hogy milyen jól néz ki mozgás közben az egész.
úgyhogy elővettem a ps2-alap perselyét (na jó, nem pont azt, de egy másik beefeateres üveget), és elkezdtem a gyűjtést. eddig 4000 forintnál járok, ha valaki segítene megtalál a nyugati aluljáróban 😀
a blue-ray meg legrosszabb esetben is hasznos dolog, most a formátumháború végével szépen lassan fel fog fejlődni a kínálat (bár nem lesz olyan ugrásszerű, mint a dvd-nél), és a ps3 egy olyan br lejátszó, aminek a szoftverét ráadásul a szabvánnyal együtt frissítik. amúgy is hdtv-re van kötve, minek még egy device?
Mefi
2008. április 30. — 16:00:01
[re=47500]gergő[/re]: éppen a HD-s filmek miatt éri meg rendkívül. Ahogy emlékszem a PS2 elején ugyanolyan távolinak tűnt, hogy DVD-re kerüljön a játék, aztán hopp. 🙂
[re=47502]fogtunder[/re]: mondjuk én utálom az optikai eszközöket, de egy HDTV-n való Full HD-s film nem lehet rossz. :]
fogtunder
2008. április 30. — 19:31:59
[re=47508]Mefi[/re]: jah, az optikai meghajtóknak megvannak a rákfenéi, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy lesz a közeljövőben alternatívája. a nagy ottban ugye van itms hd kölcsönzési lehetőséggel apple tv-n, az nem lenne rossz, de nekünk maradnak a korongok, vagy a 2 gigás raid tömb és a torrent.
Mefi
2008. április 30. — 23:45:40
[re=47511]fogtunder[/re]: szerintem a pendrájvoknak, és hasonló eszközöknek több jövője lehetne. 🙂
kukac7
2008. május 01. — 00:56:33
az r* sracok tudnak vmit, az szent.
olyat alkottak, amit szerintem meg senki mas.
en ps-t nem vennek, nem latom ertelmet.
az x boven megfelel.
sot, a jatek meg szebb is boxon.
Mefi
2008. május 01. — 01:04:17
[re=47518]kukac7[/re]: hm, nekem a review vidjók alapján a ps3 verzió tűnt szebbnek, bár nem láttam élőben még egyiken sem – sajnos.
kukac7
2008. május 01. — 20:37:17
ps3 630p-ben rendereli a jatekot, a box 720p-ben.
ezert rosszabb a minosege kicsit.
de itt egy video, amin osszehasonlitjak a kettot.
fogtunder
2008. május 02. — 02:38:55
[re=47517]Mefi[/re]: jovojuk van is, csak eppen legalisan soha nem fognak ilyesmiken mondjuk filmet/jatekot kiadni, mer a masolasvedelem azert kell. A holografikus tarolokon el tudnam meg kepzelni, de azok meg gyerekcipoben vannak elegge, meg valamiert az emberek szeretik a 12 centis korongokat 😐
Mefi
2008. május 02. — 10:47:28
[re=47554]kukac7[/re]: hm, én úgy tudtam, hogy az újabb PS3 vasak már Full HD-ben dolgoznak (megerősíteni nem tudom :]).
[re=47573]fogtunder[/re]: jaj, pedig én utálom »Pusztuljanak az optikai tárolóeszközök«!
Gismo
2008. május 30. — 11:37:46
A Ps3 alapból full hd aszem és xbox-ok közül csak a legujabb az.
http://www.xbox.com/hu-HU/hardware/comparisontable.htm
Xbox-ok nak hangos néha a hűtése, és ha nem hagyod kihülni rendesen meg nem szellőzik könyen elszállhat, régi gépeknél 3 ledes hibának hívták.
Ps3-ről nem tudok sokat de xbox-on szebb a játék.