Két dolog

Két, egymástól teljesen független dolog, egy bejegyzésben. Az egyikről csak egy mondatban. Bár az Én, a kém nem a legjobb film a világon, mégis, legalább egyszer érdemes megnézni, mert ez talán az egyetlen olyan film, amely Budapesten játszódik, és Budapest nem Párizsként vagy valami kelet-európai országként van bemutatva, hanem mint Budapest, Magyarország fővárosa. Ami ugye nálam »favorit«. Bár a csajnak a hónalja elég gáz volt, hehe.

A másik dolog eléggé felkapott téma mostanában, de eddig nem nagyon írtam még róla. Szinte mindenki csak úgy ismeri, mint az amstetteni rém. Nos, tegyük túl magunkat a kezdeti meglepődésen, a sokkon, hogy mennyire beteg legyen valaki ahhoz, hogy ilyen dolgokat tegyen, mennyire beteg az a valaki, aki mindezek után sem érez megbánást vagy nem érzi magát bűnösnek. És akkor bennem – és valószínűleg nem csak bennem – felötlött a kérdés: hogyan lehet az, hogy senki nem vette észre? Senki nem hallotta a pincéből jövő zajokat; senki nem vette észre, hogy hét emberre vásárolnak, pedig csak négyen vannak; senki nem vette észre, hogy a férfi mindennap körbejárja a kertet; senkinek sem volt feltűnő, hogy milyen érdekes szabályai vannak a házban való lakásbérlésnek és még sorolhatnám. Aztán persze most előkerül a sok-sok ember, aki sejtette már évek óta, csak hát mégsem tette ellene semmit. De azért sejtette. Hát köszönjük. Az egész sztori nekem nagyon-nagyon sántít. Nem, nem mondom, hogy meg sem történt, pusztán valami bűzlik, de nagyon.