A totalcaron jelent meg egy cikk az új Honda Accordról, ahol van egy kis videó, melyben két BMW-párti felhasználót faggatnak a vasról, az egyik alany Handrás volt.
Ezzel megmondom őszintén két apró bajom van. Egyrészt az új Honda Accord az előző két verzióhoz képest legfinomabban fogalmazva is visszalépés, másrészt pedig én nem faggatnék egy japán autóról olyan embereket, akik német autókért rajonganak. Mert fölösleges
Lassan három éve van egy »Honda Accordunk«, az előző előtti széria, és ez a kocsi egy álom. Nem kerül húszmillió forintba, de ha megjelenünk vele bárhol, nem úgy néznek rá, mint egy szakadt Opelre, vagy egy Suzuki Swiftre. (Félreértés ne essék, nem gőggel írom ezt, nem az Opelt/Suzukit vagy az Opel/Suzuki használókat becsmérlem, és nem egy új, hanem valami régebbi modellre gondolok, és ez volt az első kettő, ami eszembe jutott, írhattam volna Moszkvicsot is vagy Trabantot.) Továbbá hetente négyszer járja meg a Budapest-Salgótarján útvonalat, és nagyon-nagyon odalépve, klímával sem igazán iszik többet öt liter gázolajnál. Ez a kocsi elegáns, sportos, vad, belül letisztult, kényelmes, kézreálló. Tehát nekünk ideális választásnak bizonyult: nem eszik sokat, a kötelező szervize nem kerül negyedévnyi átlagjövedelembe, elférünk benne öten is kényelmesen, ha vásárolni vagy utazni megyünk a csomagtartóba bőven lehet pakolni, és nem utolsó sorban megy mint a golyó. Nem is igazán keverném össze ezt a kategóriát egy prémium BMW-vel, amit valószínűleg más célközönség választ. Meg én egyébként is a japán gyártmányú gépjárműveket favorizálom (Honda, Lexus, Nissan stb.).
Mikor megjelent az előző változat, picit irigykedve néztük, mert néhány finom újítást vezettek csak be, melyek sokkal elegánsabbá, sokkal tekintélyesebbé tették a szerkezetet. Ellenben itt ez a legújabb széria, amin olyan drasztikus változtatásokat hajtottak végre, hogy az én szememben elvesztette a tekintélyét. Ugyanis az elegáns autóból valami fiatalosabbat akar(hat)tak, de a kettő között valahol megállt a dolog. És bár tényleg jobb az anyag kívül-belül, mégis olyan műanyagérzete van az egésznek. A »Honda Civicnek« jól áll ez a fajta futurisztikus, fiatalos lendület, egy Accordnak szerintem nem. És ezt igyekszem nem elfogultan írni. A műszerfalra például sikerült annyi gombot felpakolni, hogy vezetés közben biztosan legalább egyszer félrenyúlsz. A gyönyörű é letisztult kijelzőket kicserélték egy zsúfolt karácsonyfa-égősorra, és még sorolhatnám. Visszalépés minden tekintetben.
De prémium kategória vagy sem, nem lehet még csak egy napon sem említeni a BMW-vel. Honda Accordot ~hatmillió forinttól lehet kapni, a kötelező szerviz negyedannyi mint egy BMW-nél, és a két autó ég és föld. Azt sem értem meg, aki a Hondát egy BMW-szintű prémiumautónak tekinti, és azt sem értem meg, aki ha kell, ha nem fikázza a Hondákat, mondván hogy a német autók mennyivel jobbak. Ez nagyjából olyan mint a Nikon-Canon fényképezőgép vita. Egyik sem jobb. Van amelyik ebben erős, van amelyik abban. Aki BMW-t szereti, és megteheti, azt fogja venni, aki a Hondát, az pedig azt. Ott a Lexus, ami gyárt olyan tényleg prémiumautókat, melyek lazán felveszik a versenyt egy BMW-vel, de nem hatmillió forintért.
Arról nem is beszélve, hogy nem egy és nem két luxuskategóriás BMW-nél látom azt, hogy sebességváltáskor olyan iszonyatosan undorító kormos fekete gáz hagyja el a kipufogót, hogy én szégyellem magam. Nem akarom egyik német autót sem fikázni, de nekem valahogy nem tetszik (és nem is tehetném meg), hogy tízmilliós nagyságrendben veszek egy autót, amire aztán egy rakat pénzt költök a kötelező szerviznél, és még füstöl is. Utóbbi nem tudom mennyire gyakori, két BMW-s ismerősnél egyfolytában látom, és az autópályán is rendszeresen.
Nem igazán vagyok oda a melyik a jobb
jellegű vitákért, mert nem lehet elfogulatlanul ítélni. Akinek a német autók felé húz a szíve, az értelemszerűen kevésbé kedveli a japán gyártmányokat, és vice versa. Kinek a Canon, kinek a Nikon. Kinek iPhone, kinek PDA. Kinek Dell, kinek Apple és kinek BMW kinek pedig Honda. Semmi értelme a másikat fikázni, mindenki azt szereti, ami a sajátja.
És ennek függvényében minden de hát XY szar
jellegű hozzászólás törlésre kerül.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
thingol
2008. augusztus 01. — 11:47:01
“nem úgy néznek rá, mint egy szakadt Opelre, vagy egy Suzuki Swiftre.”
azért ez elég durva mondat. Mi a baj az opellel, vagy akár egy swift-tel? oké, a swifttel… vannak bajok, de nekünk volt már jópár opelünk és bajunk még sosem volt velük baj. Nem igazán értem, hogy az emberek hogyan néznek egy “szakadt Opelre”…
Tofika
2008. augusztus 01. — 11:48:57
[re=51867]thingol[/re]: Ez a mondat nekem is szemet szúrt.
marton
2008. augusztus 01. — 11:50:57
off:
Én úgy tudom, hogy helyesen így kell leírni: vice versa.
Mefi
2008. augusztus 01. — 11:59:15
[re=51867]thingol[/re]: semmi bajom, direkt azért írtam oda, hogy szakadt. Ha mész valahova egy olyan Opellel, aminek lóg a lökhárítója, rohad a kasznija, kattog a motorja és büdös olajszagot áraszt magából, azért lefitymálják. És nem esik jól kimászni egy autóból úgy, hogy lefitymáló arccal néznek rád. A Suzuki Swifttel sincs semmi bajom, de ha megjelensz vele valahol, rá sem néznek, mert minden második autó ugyanolyan. Ne érts félre, nem gőggel írtam én ezt, pusztán mindkettőnek megvan a hatása.
[re=51869]Tofika[/re]: sejtettem hogy nem sikerül úgy leírni, hogy ne legyen legalább egy valaki, aki elkönyveli hogy beképzelt fasz vagyok, mert van egy ~négymilliót érő autónk hitelre. 🙂
[re=51870]marton[/re]: és tényleg, szótár szerint is. Köszi.
Egyébként ruhával-autóval stb. nagyon sok ember megtéveszthető. Hiába öltözik valaki a legelegánsabb ruhákban, ha semmi szerethető emberi tulajdonsága nincsen, és egy szakadt opelből kiszálló ember is lehet a legszerethetőbb. Egy Honda Accord használtan nem sokkal drágább, mint egy újabb Suzuki, és azért ha választanom kéne, mindenképpen a Honda mellett voksolnék. Ha egy húszmillás Mercivel a seggem alatt írom le, hogy szakadt Opel, akkor tényleg beképzelten hangzik, így viszont nem érzem annak.
Tofika
2008. augusztus 01. — 12:24:39
[re=51872]Mefi[/re]: Csak azt nem vágom, hogy miért pont az Opeleket szúrtad ki magadnak?:) Mert lehet egy Volvo, egy Ford, egy Daewoo is szakadt…
Mefi
2008. augusztus 01. — 12:29:56
[re=51873]Tofika[/re]: ez jutott eszembe először, nem tudom miért. 🙂 Amúgy talán azért, mert a régebbi Opelek kevésbé megbízhatóak (legalábbis az autószerelőnk szerint).
Max Logan
2008. augusztus 01. — 12:59:01
Röviden, szerintem is visszalépés. Még 2005-2006-ban Fehérváron láttam jó néhány Accord-ot. Azok tetszettek, mert nagyok voltak, és valami fantasztikusan jó kisugárzása volt azoknak az autóknak.
Megítélésem szerint egy nagyon jól eltalált masina lett az akkori széria, mert a méretével tekintélyt parancsol, viszont egyszerűségével, vonalaival meg egyfajta letisztult szépséget képvisel (az az érzetet keltette, amikor az ember meglátta, hogy “ilyen kell nekem”). Abban az időben ha megtehettem volna (ma sem tehetem meg) biztosan Accord-ot vettem volna.
Az új Accord-ot kicsit furcsa. Az utóbbi évek trendjeinek megfelelően törekedtek a letisztult formavilágra, ami részben sikerült, mert modern hangulata van az autónak, már ami a design világot illeti. Az tetszik, hogy széles, de elvesztette azt a báját, amiért 4 éve megvettem volna az akkori változatot (ez volt pl. a Motorola MPx200 vs MPx220 estében is, utóbbiból pont az hiányzott amiért szerettem az elődöt). Az autó vonalain egy kicsit amerikai útóérzést vélek felfedezni, az ott jellemző vonalak köszönnek vissza.
Tehát szeritem az amerikai stílusjegyek és a törekvés a letisztult formavilágra, pontosan azt ölte ki ebből az autóból, amiért néhány éve szerethető volt …
BMW összehasonlítás. Hülyeség, teljesen más kategória. A BMW alapvetően inkább a sportosságot hivatott képviselni, a kb. 4 évvel ezelőtti Accord meg szerintem a felső-középkategóriás üzleti autókat képviseli (úgy mint, pl. ma a VW Passat).
sylverdevil
2008. augusztus 01. — 13:07:24
szerintem meg járjon mindenki biciglivel!(sic!) 🙂
a füstölés dízel sajátosság, de manapság ezeknél a turbódiesel, fedélzeti computeres meg mindenféle okossággal felruházott autóknál gyakori, hogy chiptuninggal fentebb húzzák a teljesítményt, átírnak pár adatot a programban, ami ehhez a füstöléshez vezet egy-egy nagyobb gázfröccsnél.
[re=51874]Mefi[/re]:
[off]tarjáni az autószerelő és bandinak hívják? mert ha igen akkor nagy az esélye, hogy ismerem :)[/off]
rale
2008. augusztus 01. — 13:27:31
“nem lehet még csak egy napon sem említeni”, nem “lapon”-t akartál írni? Amúgy meg Honda Civic is teh roxxorz.
Mefi
2008. augusztus 01. — 13:38:20
[re=51878]sylverdevil[/re]: naja, de húszkilónyi irattal, három leptoppal és macskával hogyan biciklizzek le 100 kilométert? A bicikli jóság, de nem közlekedési alternatíva az autóra. Ha lenne normális tömegközlekedés (értsd: biztonságban, kényelmesen és ugyanilyen vagy hasonló időben megtehetném átszállás nélkül ezt a száz kilométert), akkor nem járnánk autóval, de így.
Jhonny
2008. augusztus 01. — 14:24:43
Miért lenne visszalépés az előzőekhez képest? Ezt baromság.
sylverdevil
2008. augusztus 01. — 14:41:50
[re=51883]Mefi[/re]: nem gondoltam én sem komolyan persze, csak gondoltam bevonom a kerékpárt is a szuzuki-opel-bömös-honda vitába 🙂
thingol
2008. augusztus 01. — 15:33:41
[re=51872]Mefi[/re]: ebben megfogalmazásban a szakadt elég kétértelmű volt 🙂
aero.
2008. augusztus 01. — 19:24:15
nekem tetszik az új, jobban mint a régebbi, nem irtózom a sok gombtól, idővel úgyis megtalálom, ami kell, ellenben az új bazi sokat fogyaszt (9l), bár kötözködős vagyok, nem hiszem el, hogy ha ráléptek a gázra, akkor 5 liternél nem eszik többet, egy 1.6-os dízel se tud 5 alá menni normál használatba :), vagy nálatok azt jelenti, hogy padló aztán 2-3 ezernél váltás. Mondjuk gondolom legtöbb része pálya, így hihető az 5l átlag normál sebességben. De nem hiszem el, hogyha odarakjátok neki tempósan akkor 8 liter alatt megálna, olyan nincs.
Mefi
2008. augusztus 01. — 20:08:57
[re=51888]sylverdevil[/re]: tudom, csak van aki sajnos komolyan gondolja, és borzolja vele az idegeimet. 🙂
[re=51889]thingol[/re]: kiegészítettem a posztot. 🙂
[re=51893]aero.[/re]: de ebbe a továbbfejlesztett motor került, az előzőbe meg ugyanazt a motort rakták be, mint ami a miénkben is van, a 2.2-es CTDi.
gergő
2008. augusztus 01. — 21:35:45
tényleg oltári becsmérlő volt ez opel-re és az opelesekre nézve. a legmegbízhatóbb autókat gyártják németföldön, egyedül a volkswagen versenyezhet vele. és az hogy néhány opel annyira szakadt az csak attól van, hogy van benne anyag, és hiába rozsdásodik mondjuk a karosszéria a kocsi még menni fog tíz évig, mert úgy rakták össze. ha pedig eleganciára vágysz, akkor ajánlom a figyelmedbe az új vectra-t vagy a signum-ot, kellően elegánsak és nagyobb motorral sportosak is. de hogy a hondáról is szóljak, én személy szerint az összes távolkeleti autót vacaknak tartom – még korábbi rossz tapasztalatok miatt -, és lehet hogy ma már a helyzet rózsásabb, de mégis nyugodtabb szívvel veszek egy német vagy francia gyártó kínálatából.
Mefi
2008. augusztus 01. — 22:43:37
[re=51896]gergő[/re]: De könyörgök ne ragadjunk már le az Opelnél, ha ötször meg lett magyarázva, hogy nem kiszemelten az Opeleseket szidom, akkor meg pláne ne. Értelemszerűen nem a legújabb Opel SUV-ra gondoltam, mert az például nekem is tetszik, hanem egy régebbi Opel Astrára, ami már darabokban áll.
Hát nem tudom, francia autót semmiképpen nem vennék. Egyrészt a már előbb említett autószerelő tanácsára, másrészt pedig egy kevésbé vicces, ám annál tanulságosabb történet hatására. Régebben kiválóak voltak (a Peugeot 205 például mai napig remek járgány), de manapság bizonyítottan szar az elektronikájuk.
Volt osztálytársamék vettek egy vadonatúj Renault-t, második nap nem tudták beindítani. Elvitték márkaszervizbe, ahol közölték, hogy ez sajnos elég gyakori, mert bár a francia autók rendkívül jók mindentéren, de elektronikában annál gyengébbek. Három hónapot kellett várniuk, mert csak Franciaországban tudták elvégezni a javítást (az összes vezetéket cserélni kellett), közben meg valami régebbi zörgős-csörgős csereautóval rohangáltak. Aztán megkapták, a szervizben szétbarmolták a csomagtartó-ajtónyitó-motorját, amit nem vállaltak garanciális javításra itthon, és még felszámoltak napi 1 000 forintot a csereautóért. Értelemszerűen ez elég kirívó, de sok hasonló panasz van a francia autókra.
A japánokról pedig annyit, hogy annyira nem lehetnek rosszak, mert az előző verdánk egy Honda Civic volt, idén 23 éves, és mai napig megy, harmadik tulajnál. Néhány kisebb-nagyobb cserén és javításon persze túl van már, de 23 éves, lassan már veterán, és megkapta a forgalmit még nem tudom hány évre.
Valamint vicces sztori még, amikor vettük az Accordot, és megkérdeztük, hogy az Assistance szolgálat hogy működik. És nem viccelek: megfagyott a levegő a Honda szalonban, a gazdag idős góré letette a szivarját, felállt, odament apumhoz és azt mondta: “Uram, ha ez a Honda bárhol a világban cserben hagyja magát, én magam megyek önért egy vadonatúj autóval ingyen és bérmentve.” Ez persze városi legendának tűnik, és nem is igazán hat meg, ha nem hiszi valaki el, de tényleg így történt. Időközben aztán lett valami Assistance szolgálat, erre persze lehetne hümmögni, hogy akkor mégsem olyan jó, de engem ez meggyőzött. És tényleg: lekopogom, hogy mióta megvan, semmi baj nem volt vele.
És a kötelező szerviz olajcserével és egy igen alapos mindenre kiterjedő teszttel került hatvanezer forintba. A második (kettő volt, ugyanis túl van már az 50 000 km-en, mivel heti 500 lazán belemegy) pedig 35 000. Ezt pedig egy olcsóbb BMW-vel vagy Mercedessel sem úszod meg ennyiből.
gergő
2008. augusztus 02. — 00:11:28
[re=51897]Mefi[/re]: de azért mégis csak övön aluli volt, mert Hondából is könnyen lehet találni szakadt régi kivénhedt darabot, ugyanúgy ahogy vadonatúj Opelekből is sok szaladgál az utakon. Nem kérdőjelezem meg az igazad, mert tényleg jobban néz ki egy jólápolt Accord-ból kiszállni mint a ződséges húsz éves Kadett-jéből, de azért ez kicsit sok volt.
Nekünk egy már majdnem harminc éves Citroen CX-ünk van, és bár régi vas, de ritkán akad vele probléma. Egyedül a franciák által szabadalmaztatott hidraulikus emelőrendszer rendetlenkedik néha, de ez nem is csoda, hiszen akkoriban amikor ezt megalkották még jóformán űrtechnológiaként hatott az autógyártásban. A mai francia felhozatalról nem tudok szólni, vagyis de: a Citroen-ek továbbra is megállják a helyüket. Legalábbis keresztapámék C5-öse mindenképpen. Lassan hat éves lehet már az is, hisz első generációs, de rosszat még nem hallottunk felőle. A Renaultok lehet hogy tényleg bajosabbak – noha múltkor a Hungaroringen tetszett egy pár új darab rendesen -, de meg kell hagyni, hogy amekkora kényelmet és az “élet császára érzést” tudnak a franciák egy-egy autóba varázsolni, nem is csoda ha nem futja az elektronikára több tervezési idő.
Bennem pedig azért alakult ki rossz vélemény a japán autókról, mert régebben, mikor betörtek az autópiacra, akkor azt nagy sorozatban gyártott ócska nulla forintos autókkal tették. Nyílván minden más kocsi is sorozatban gyártott, de én arra értem, hogy teljesen jellegtelen, kommersz kocsikkal árasztották el a világot. Sehol nem volt egy meghatározó jellemvonás, egyediség – vagyis de, a zörgő olcsó műanyagok és a fantáziátlan formatervezés időszaka volt ez. És ugyan jól bírták a strapát, de én a magam részéről jobb szeretnék nem olyan kocsiba ülni ami egy heringeskonzerv egyedisét tudja nyújtani maximum. Nyílván az évek során már volt idejük a japánoknak dizájnerekre is költeni – hálistennek -, így tudnak olyan jó autókat is gyártani, mint a fent említett Accord.
Mefi
2008. augusztus 02. — 00:13:29
[re=51900]gergő[/re]: persze, de direkt kiegészítettem a zárójelben egy elég korrekt mondattal. 🙂
Egyébként a régi francia autók olyanok mint a régi francia filmek: egy külön élmény. Tényleg. Egyik ismerősöm 205-össel rohangál évek óta, imádom azt a járgányt, kellemes, barátságos, kényelmes, kezesbárány stb.
Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy japán autó és japán autó között is van különbség. Szerintem a japánok három dologban erősek: hi-tech (lásd Lexus), apró icipici kis kényelmességek (lásd Honda) és a vadállat motor, ami keveset eszik (lásd Honda). Volt előtte egy Nissan Primera GT-nk, amiből azt hiszem négy vagy öt volt az egész országban, szintén remek gép volt, mikor meghozták a régi Civic után, komolyan megkönnyeztem.
gergő
2008. augusztus 02. — 00:52:22
[re=51901]Mefi[/re]: így már tényleg helytállóbb, köszönöm minden Opelos és Suzukis nevében! 😀
Igen, ezért mondtam, hogy a régi francia autók baromi kényelmesek és élvezet bennük lenni, ez ténykérdés. Namost az, hogy hová fajult-e ez 2008-ra, arról sokat nem tudok, de ha majd aktuális lesz az autóvásárlás – akár nekem, akár család szinten -, akkor jól körül fogok nézni. 🙂
Mefi
2008. augusztus 02. — 00:55:10
[re=51902]gergő[/re]: könyörgök ne franciát. 🙂 Japánt (ne Suzukit) vagy németet. 🙂 Bár a Suzuki is megbízható, és az újabbaknak a kaszni is erős.
thingol
2008. augusztus 02. — 10:17:30
na látod milyen szar, amikor egy a témához csak félig tartozó félmondatodról kommentelnek a legtöbben?:P
amúgy nővéremnek egy 4 éves peugeot 206-os dieselje van, és nincsen vele semmi baj. mondjuk az jogos, hogy az előtte lévő 18 éves astraval szívtunk néha… 🙂
wing
2008. augusztus 02. — 10:50:55
[re=51903]Mefi[/re]: Na most én szólok be. Vazze, Mefi. “Könyörgöm, ne Suzukit”? Vezettél már ilyen autót? Volt már ilyen autótok? Használtál több évig ilyen autót? Nagyon kétlem. Nekünk volt, én azon tanultam meg vezetni, és nagyon szerettem.
Miért van az, hogy a neves autós blogokon a Suzukit gyakran ajánlják, sőt asszem Winkler is vett egyet, csak a laikusok körében “divat” szidni ezeket az autókat? Ugyanez érvényes a Dacia Loganre. Kíváncsi vagyok, hogy mégis mi alapján mondod, hogy valaki ne vegyen Suzukit. Igénytelen, szarrá hajtható, mindenevő (pár ezer forintból etanolos üzemre is átalakítható) pörgős blokkja van, amivel az alsóközép 1.4-eseit simán lehet alázni, a mostani Seatunknál is jóvan nyomatékosabb a motor alul. Nagyon keveset eszik, jól terhelhető a kocsi, az alkatrészek olcsóak hozzá, használtan nagyon jó állapotban lehet őket kapni, a fenntartási költsége alacsony, tolerálja a fos vezetőket is. A váltó elfogadható, kis gyakorlással nagyon pontos és gyors váltásokat lehet összehozni. A futómű ugyan kicsit kemény, de az jó tesz a fogyasztásnak és az úttartásnak, amúgy az is rendkívül strapabíró. Az ülések sok embernek kényelmetlenek, engem nem zavart ugyan, de használtan fasza és olcsó sportüléseket lehet venni, aminek jó oldaltartása is van. Nekünk volt két Suzukink is az autóbbi 10 évben, és egyikkel sem volt soha semmi baj. Ha nem kirívóan balfasz a használója, akkor nem is lesz. Egy háromfős családnak tökéletes olcsó választás, mint kb. most a Dacia Logan, jobb ár-érték aránya egy autónak sincs.
Persze, a törésteszteken nem szerepelne valami fényesen, de mutass már egy japán, vagy bármilyen alsókat. autót a 90-es évek elejéről, ami jól szerepelne! Én 92-95-ös 5gen Civicet akarok venni, 950 kiló az egész autó, a CRX még könnyebb, ha százharminccal ütközöl, akkor teljesen mindegy, hogy milyen kocsiban ülsz, és ezt nem én mondom, hanem az NCAP – legfeljebb nem kiskanállal kaparnak össze, hanem elég lesz egy lapát is a nagyobb daraboknak. A huszonakárhány éves Accordotokban is max a kicsit nagyobb tömegből adódó passzív védelem az erősebb (de nagyon-nagyon minimális mértékben), minden más kb az előző generációs Swift szintjén áll. Aktív védelmet meg lehet rendelni ehhez is, ill. a használtautó-piacon van sok légzsákos Swift is.
Mefi
2008. augusztus 02. — 11:10:59
[re=51909]wing[/re]: megmondom neked mi a problémám a Suzukival. Pompás autónak tartom, vezettem már Ignist, Swiftet és SX4-et, utóbbira nem mondanám, hogy Suzuki, ha nem tudnám. Motorikusan nem lehet rá panasz, a Swift amit vezettem konkrétan ment mint a golyó, bár valami sportváltozat volt. A régi Suzukik (leginkább az új Swift és az SX4 előtti szériák) életveszélyesek. Ezt megmondja bármilyen autószerelő. Nem azért mert szarul vezetsz, hanem mert ha frontálisan ütközöl, kevés esély van rá, hogy kimászol belőle. Viszont tény, hogy egy családnak jobb választás, mert például a Skodák egy fokkal megbízhatóbbak, de a családinak szánt modelljeikre rengeteg (pl. a Fabia, az újról mondjuk nincs infóm, ami nemrég jelent meg itthon). És az a baj, hogy én már láttam Honda belső terét frontális ütközés után, meg láttam Suzuki Ignis belső terét is, és ha választanom kellene, akkor inkább Honda. Mivel nagyobb, masszívabb, van benne hat légzsák, ami tény, hogy adott esetben többet árthat, mint használhat. Az új SX4 viszont majdnem olyan jól szerepelt a törésteszten, mint az Accord, a négy csillagot meg is kapta.
Viszont.
Egy igazán nagy probléma van a Suzukival, és ez nem feltétlenül az autó hibája, és ezért megint kapok legalább három anyázást, hogy mit képzelek, de sajnos a heti 500 km megtett út, ami egy évre felszorozva nem kevés, szóval ennek a tapasztalata sugallja: a Suzukit használók 70%-a nem veszi figyelembe a forgalmat. Igen, ez azért van, mert a forgalom legalább 40%-a Suzukiból áll, így nagyobb eséllyel találni Suzukis balfaszt, mint mondjuk mást. Személyes példákat mondok. Sportos Suzuki Swift, sötétített fólia meg ami kell hajt végig a Váci úton, három piros lámpán keresztül. (Tudom, lehetne BMW is.) Családapa-megvettem-a-Suzukit-és-kemény-vagyok, Fiatalcsávó-megvettem-a-Suzukit-és-kemény-vagyok, Hülyepicsa-megvettem-a-Suzukit-és-kemény-vagyok, szóval ilyen emberek mennek az autópályán nyolcvan kilométeres óránkénti sebességgel, és nem veszik észre, hogy fenntartják a forgalmat. És egyik ismerősömet aki ugyanezt csinálta, megkérdeztem miért, amire azt válaszolta, hogy “ne viccelj már, azért mert neki jobb autólya van, menjek át? Döcögjön csak!”. Tudom, ez is előfordulhatna BMW-vel vagy ez is előfordulhatna bármi mással, sőt, ez elég kirívó példa, de szerintem tíz Suzukisból kilencnek kisebbségi komplexusa van, vagy nem is tudom. És ezt sajnos egyfolytában látom. Ritkább, hogy egy BMW, Mercedes, Opel, Volkswagen, Honda, Lexus akármi tartja fenn a forgalmat, és közlekedik balesetveszélyesen, sokkal gyakoribb, hogy Suzuki.
Ezeket sajnos mind-mind személyes tapasztalatok alapján írtam, tehát nem úgy, hogy “valaki mesélte, hogy valaki ezt látta valaki mögött”. Én soha nem kampányoltam a Suzuki ellen, az előző komment vicc volt, szerintem te is érezted. Nem szeretem a Suzukit, és nagyon sok Suzukist megvetek, azért, ahogyan közlekedik, de mindig is elismertem, hogy a Suzuki arra tökéletes, amire kitalálták: olcsó, olcsó a fenntartása, és megbízható. (Volt itt egy kis Suzukival foglalkozó autószerelő, egy év után átváltott másik márkára, mert Suzukival csak apró melók voltak, vagy ha törték.)
aero.
2008. augusztus 02. — 11:58:09
[re=51910]Mefi[/re]: ebben egyetértek. anyu 2005be vett, mikor megjelent a swift2. ódzkodtam tőle amúgy mindig is, de ez a swift2 egyáltalán nem hasonlít a régire. ülésfűtés, 6 légzsák, cd-s rádió meg még elég sok minden. ellenben a régi swifteket gyűlölöm, az oké, hogy kinyomod szemét-lelkét, meg csak tankolni kell, de meghalsz benne. a másik meg hogy azért utálják egyre többen szerintem mert 17 éves vagány csávó jól be akar vágódni fossárga swift lökös elöl-hátul, sötétített övegek, porba(!) kapartatás. szét is zúzta, örülhet hogy kiszállt belőle.
francia kocsikról én is hallok fűt-fát, egyetlen amit vennék, az az új laguna. na az már nem hasonlít a régiekre, egy jól összerakott szerkezet.
Mefi
2008. augusztus 02. — 12:03:54
[re=51912]aero.[/re]: félreértés ne essék, a francia autók gyönyörűek, ettől például azonnali erekcióm lesz, pedig nem vagyok annyira kocsibuzi. Csak félek tőlük az elektronika miatt. :\
aero.
2008. augusztus 02. — 12:20:58
[re=51913]Mefi[/re]: no, igen a c6-os nekem is bejön 🙂
Mefi
2008. augusztus 02. — 12:24:30
[re=51915]aero.[/re]: nem túlzás azt mondani szerintem, hogy akinek nem, az ízléstelen 🙂
wing
2008. augusztus 02. — 13:51:45
[re=51912]aero.[/re]: látom, te is képben vagy a töréstesztek lényegével, és a 6 légzsák hatásosságával egy frontális (általában álló falhoz viszonyítva 180+ km/h fölötti sebességű) ütközés esetén :] amúgy csak mellékesen, a régi Swift puha lemezeinek köszönhetően sokkal kevésbé csap szét egy gyalogost gázolás esetén, mint az újabb autók. hoppá 😉 (Nyilván nem azt mondom, hogy nem fontos a kitűnő passzív védelem, de próbáld már az autót a maga korába behelyezni, és a saját kategóriatársaival összehasonlítani.) Audi A8-assal is meghalsz 130 felett az esetek nagyon nagy részében. A törtésteszteket az ésszerű határon belül, 64 km/h sebesség mellett csinálják.
A másik probléma az összehasonlításod tökéletes értelmetlensége. Az autók, így a felszereléseik is fejlődnek. Nézd meg az ABS-t. Egy évtizede még luxus extra volt, ma kötelező tartozék. Az ülésfűtés vagy a cd-s rádió is ilyen, 10-15 éve még rendelni kellett, ha egyáltalán lehetett, drágán, ma viszont szériatartozék. Hogy a francba lehet összehasonlítani két autógeneráció felszereltségét, ami között 15 év telt el? Persze hogy nem hasonlít a régire, az lenne a durva, ha hasonlítana. Ráadásul a cd-s rádiót már a Swift1-be is rendelhető volt.
A másik probléma, hogy a Swift1 és a 2 nem azonos kategóriába esik. A Swift1 alsókategóriás, míg a Swift2 már alsó-közép, mind árban, mind tulajdonságokban. Ma a low-end a Dacia Logan. Egy Daciaban minek keresni ülésfűtést, egyszerűen nem arra tervezték. Egy 3-as BMW-ben sem keresel terepfelezőt, csak mert a Defenderben van. Szélsőséges példa, de érthető.
A kocsit meg nem használóik miatt kell utálni. Az a baj, hogy akik legjobban utálják a Swiftet, azok tényleg ilyen érvekkel jönnek, hogy nincs benne ülésfűtés, meg a gazdáik barmok.
wing
2008. augusztus 02. — 13:54:00
[re=51912]aero.[/re]: Ja és még annyi, hogy ha azért utálod, mert meghalsz benne, akkor légyszíves gyűlöld az összes autót, amit úgy 1998-ig gyártottak, és nem prémiumkategóriás.
wing
2008. augusztus 02. — 14:08:43
[re=51910]Mefi[/re]: Az előző válaszomban választ adtam (szóismétlés POWAH) neked is.
“Viszont tény, hogy egy családnak jobb választás, mert például a Skodák egy fokkal megbízhatóbbak, de a családinak szánt modelljeikre rengeteg (pl. a Fabia, az újról mondjuk nincs infóm, ami nemrég jelent meg itthon).”
Ezt a mondatot nem teljesen értem, de az első részét mire alapozod? Nézzünk csak két random listát, egy viszonylag friss magyart (http://href.hu/x/6jm1), és egy pár éves ADAC (http://href.hu/x/6jm2) listát.
Az előbbinél az első húszban 3 Suzuki-típus szerepel (köztük a Swift1), nulla skoda. Az ADAC márkák szerinti felsorolásában 19. a Skoda, 6. a Suzuki.
Mefi
2008. augusztus 02. — 14:58:20
[re=51931]wing[/re]: hülye vagyok, biztonságosabbat akartam írni, de amúgy nagyon szarok. Legalábbis akiknek Škodája van, az szidja. Egyébként ha lenne kevés pénzem kocsira, valszeg Suzuki lenne belőle.
Levente
2008. augusztus 03. — 21:49:13
Na akkor: nekünk egy 320d BMW-nk van, és egyáltalán nem kormol.
Azok a dieselek kormolnak, amikben chiptuning van, azok közül is főleg azok, amikben “nagyon hozzáértő” cég csinálja a tuningot, és elmebeteg értékeket állítanak be, meg mindenféle “fasza” dolgot csinálnak, kikötik a kipuffogógáz-visszavezetést(ami elég erős környezetszennyezéshez vezet) és egyéb undorítóságokat.
Egyébként pont mostanában jutott eszembe, hogy mostmár valamit kezdeni kéne ezzel a chiptuning problémával, mert megyek az autópályán, és az előttem levő kocsik fele minden gázadáskor fél tonna kormot nyom ki magából. Értem én, hogy nincs pénze az embereknek erősebb motorú kocsit venni, de ez akkor se megoldás, ráadásul bunkó, tirpák dolog(idézet a Vektor c. filmből 🙂 ). Nem hiszem el, hogy a legtöbb ember ennyire leszarja a környezetét.
Ki kéne menni az utakra, megállítani minden füstölő kocsit, lemérni az emissziós értékeit, aztán bevonni a zöldkártyáját meg megbüntetni 100 ezerre. Aztán gondolkodjon el rajta, hogy mit csinál. *ideges*
Mefi
2008. augusztus 03. — 22:47:43
[re=52136]Levente[/re]: na ezt látod nem tudtam, kösz az infót. Viszont láttam Accordot chiptuninggal (mi is akartunk, de aztán fölöslegesnek éreztük), és az nem kormolt.
Zsömbi
2008. augusztus 04. — 22:23:21
Szerintem is kissé mellélövés lett ez az új Accord. Az előző generáció sokkal szebb. Viszont beltérre az új tetszik jobban. Egyébként Mefi nektek előző generációs Accordotok van, csak a Tietek még nem a ráncfelvarrott (ezt nem kötekedésképp mondtam, csak megjegyeztem).
Jah és már nem tudom, hogy ki hitetlenkedett az Accord fogyasztásával kapcsolatban, de nekem tegnap sikerült alig több, mint 5 literes átlagot mennem, szóval nagyon is jó autó az!
SeRapH89
2008. augusztus 06. — 12:42:41
Japán kocsik foreva 🙂
Nekünk 2007es 2.0ás benzines toyota avensisünk van, és baszottjó, pedig kombi, magában 1800~kiló körül mozog utas nélkül, és picsa jól gyorsul, jól kanyarodik,rendes tapadása van, és a fékje fékez. Ez nagyon fontos, én vezettem már suzuki ignist, és ott iszonyat volt autópályán kanyarodni, rendesen halálfélelmem volt hogy kisodródok a picsába mert annyira nem volt stabil a kanyarban. A fékjéről meg ne is beszéljünk, tehát abs ide vagy oda, szar volt. Rendesen beleléptem, és ha helyzet lett volna (130ról fékeztem) simán belerongyolok az előttem lévőbe, pedig volt követési távolság bőven.Mellesleg az avensisnek maxcsillagos a töréstszt-biztonsági vizsgálata, mindenhol légzsák, még a térdemnél is 🙂 Egy a bajom vele, hogy hosszú a kombi miatt, és még nem érzem a kocsit rendesen, mert az előző sima corolla volt, ezzel meg nehezen parkolok még.
Lolik
2008. november 22. — 17:09:19
Habár régóta nem írt ide senki, ezért én megteszem.
Igenis van autó, amelyik 1.5-ös motorral átlag 4.5-öt eszik csak. Úgy hívják: Renault Thalia és nagyon elégedett vagyok vele – már 3 éve megvan. Ennek ellenére legközelebb Accord -ot veszek (jövőre). Nekem nagyon tetszik ez az új Accord. Kipróbáltam már az összes hasonló kategóriást, mert nem szeretek zsákbamacskát venni, de nem találtam jobbat.
Tamás
2009. január 11. — 00:55:30
üdv mindenkinek
én is egy swiftes “barom” vagyok.
a kocsi 2003-as, alkohollal megy, de nagyon.
akkor tudnak anyázni az autóstársak, ha egy swiftes nem húzódik le előle, de:
ha 130-cal lehet menni a pályán, és utolérek egy Opelt, Volkswagent, vagy egyéb más “nyugati” kocsit, neki esze ágában sincs lehúzódni, mondván, csak egy swiftes jön mögötte. még jóhogy jobbról kielőzöm, és kézfeltartással jelzem, hogy lehúzódhatott volna: __!_ kb igy.
városban megyek 60-nal a sorban. mögöttem levő nem érzi magát jól, mert egy swift megy előtte. természetesen megpróbál leelőzni, de tovább nem jut a többiek miatt. még jó, hogy nem hagyom, úgyhogy nemcsak a swiftesek a “barmok” hanem a többi autós is, ha megfelelő az IQ-ja.
saját tapasztalatok alapján.
Mefi
2009. január 11. — 11:08:09
[re=56544]Tamás[/re]: mondjuk mi elengedjük azt, aki mögöttünk gyorsabban jön, legyen az opel, suzuki, honda vagy bmw.
Döme
2009. május 16. — 02:12:26
Nekem a 2009-es i-CTDI executive van.. ez a 3. hondám.. nem tudjátok miről beszéltek.. űberbrutál jing és jang..
menni kell vele és utána véleményt alkotni barátaim.. nem a levegőbe csapkodni..