Dark Mokka Lounge

Először is: a mai nap jó volt. Ismét a »Hangfoglalás« vendége voltam, csak most EmceeMike, Gigi, Shamalt és Zsuki társaságában. Még dobverőt is loptunk, azaz vettünk kölcsönbe, szó szerint. De ez egy másik sztori.

Igazából a Dark Mokka Lounge névre keresztelt hely előtt rengetegszer elmentünk már, sőt, Gigi régebben volt is ott, de azt mondta, akkor valami késdobáló volt. Most egy hirtelen jött ötlettől vezetve búcsúzkodás helyett inkább beültünk ki-ki a saját itókája elfogyasztására, amiből aztán egy durván három óráig tartó koktélozós-beszélgetés lett.

Már belépéskor feltűnt, hogy ez a hely egyszerűen hangulatos. Olyan tipikus belvárosi kis hely, csak annyi különbséggel, hogy nem drága, és gyakorlatilag üres volt, bár vasárnap este ez nem meglepő annyira. Képregény-mintás festés díszíti az egész falat, kényelmes bőr székek, hangulatos világítás. Az egyik rész étterem, a másik pedig a italozó, sőt, a hátsó teremben csocsóasztalt is láttam, meg gondolom van ott biliárd is, de erről nincs infóm.

A pincér rögtön ugrott, udvariasan köszöntött minket, majd szólt, hogy ha sikerült választani, csak integessünk. Az itóka jól nézett ki, és bár a koktél kinézetére annyira nem adtak, az íze kiváló volt, az ára pedig a szokásosnál is olcsóbb picit; a legdrágább koktél 1 200 és 1 600 között mozog, de inkább a 990 forint az átlagos, ami egy belvárosi helytől remek. Ötezer forintért továbbá négy óráig tartó all-you-can-drink akció is van, azaz négy órán keresztül azt és annyit iszik az ember, amit és amennyit akar (kivéve a nagyon-nagyon drága italok; de az összes üdítő, sör, koktél és szinte az összes rövidital benne van az akcióban. Megrendelésre karaokét is biztosítanak. Hab a tortán: korlátlan Wi-Fi.

Weblapjuk sajnos nincs, úgyhogy a további adatok lentebb. Kiváló volt, és akárcsak a »Café Factoryban«, itt is külön felszámolják a borravaló díját, ám annyi különbséggel, hogy itt egy elegáns bőrtokban hozzák a számlát, és a borravalót teljesen meg is érdemli a pincér, ugyanis kiváló kiszolgálásban volt részünk. Hamarosan ki fogjuk próbálni az étterem részét is, úgy érzem.

Név: Dark Mokka Lounge (étterem és söröző)
Cím: 1068 Budapest, Szófia utca 8.
Nyitva: minden nap, 10.00-01.00
Telefonszám: +36(1) 322 95 29
Tömegközlekedéssel: 4-6-os villamos vagy földalatti Oktogon megálló
GPS-koordináták: 47.5047 / 19.0658
Árkategória: közepes
Egyéb: Wi-Fi, all-you-can-drink

{{5csillag|}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.