Az IKEA éttermeiben lehet ezt a tradicionális svéd finomságot enni, ráadásul most valami hatalmas akciót csináltak, egy adag svéd húsgolyó barna szósszal, vörös áfonyalekvárral és körettel (hasábburgonya, burgonyapüré, főtt burgonya) tíz golyóval 100 (azaz száz) húsz golyóval pedig 200 magyar forint. Sokan persze azt hiszik hogy ennyiért valamilyen papírízű hulladékot kapnak, de egyáltalán nem. Tény, hogy fagyasztott dolgokat sütnek meg, de igazán ízletes, engem kicsit a húslevesre emlékeztet, de annál sokkal fűszeresebb. IKEA Family kártyával pedig két pohár üdítő (kóla, diétás kóla, áfonyaszörp, narancslé, limonádé, ásványvíz, kávék) ingyenes. A legjobb menzaajánlat ez jelenleg.
Mondjuk azt nem tudom, hogy az IKEA-nak ez mennyire éri meg. Persze úgy nézve biztosan, hogy ha bemegy három ember enni, abból legalább egy vásárolni is fog, valamint új emberek ismerik meg az üzletet és hasonló dolgok, de könyörgök, száz forintért szerintem éppen hogy nullán lesznek, nemhogy még haszon is legyen rajta. Bár ki tudja.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Franyek
2009. március 05. — 13:27:55
Tudtam, hogy ma nem a suli menzáján kellett volna ennem. Majd jövőhéten…
maniakus
2009. március 05. — 14:05:36
Nácifasiszta film van az asztalon, csak szólok!
v1rush
2009. március 05. — 14:11:57
Elhatárolódom a bejegyzéstől és szerzőjétől.
maniakus
2009. március 05. — 14:32:34
ráadásul 950, 9 + 5= 14, hoppá, lebuktál 🙁
sylverdevil
2009. március 05. — 14:38:05
és az ásványvizet is ilyen begrébe (sic) adják, vagy csak a fehéregyensúly csúszott el? na nem mintha nem tudnék ilyen kedvező áron akár a tenyeremből is kávét inni, csak érdeklődöm 😉
legjobb esetben is nullszaldósnak tudnám elképzelni a 100ft-os kiszerelést, nyilván az amúgyis-vásárlókra építik a dolgot.
Milhó
2009. március 05. — 15:05:06
Hmm, jól néz ki! Megéheztem a kép láttán! 🙂
hakkni
2009. március 05. — 15:10:37
És én ma 400 forintért vittem vissza az ehetetlen menzatöltöttpaprikát, ezer zsukov és pokol.
Mefi
2009. március 05. — 15:13:18
[re=57860]Franyek[/re]: ejj, pedig tegnap akartam írni. 🙂
[re=57862]maniakus[/re]: ja, haver tolta oda. 😀
[re=57865]sylverdevil[/re]: limonádé volt, és csak ilyen bögre van, gondolom amiatt hogy ha kávét iszol. Viszont nagyon nagy tömegben adnak el, szóval lehet valami apró haszon van rajta.
[re=57868]hakkni[/re]: mondjuk nálatok a világvégén IKEA sincs. :/
sHelf
2009. március 05. — 15:54:45
Egy régi kommentemet idézném az ügyben, mindegy hogy megéri-e vagy nem, ez tudatos marketing, avagy “heló mindenki, hozzuk a bútort, és jön vele az egész kultúránk kicsiben.” Egyébként meg ha nyereséget nem is, veszteséget nem termel a 100 forintos húsgolyó, ez kb a beszerzési+szállítási ár.
Ingvar Kamprad jol kitalálta. 😀
hakkni
2009. március 05. — 16:40:32
[re=57869]Mefi[/re]: Egyébként van, csak szar.
shaark
2009. március 05. — 18:26:06
Sose értettem, hogy, hogy lehet sültkrumplit enni ehhez…
mevrim
2009. március 05. — 19:17:46
Mi tegnap jártunk itt, kajáltunk a “kihelyezett PR óra ” előtt (az Ikea PR tevékenységét tanulmányoztuk). Aztán mikor éppen szép, kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapékon és kezdetét vette volna a tanítás, megszólalt a vészcsengő vagy mi, majd pedig egy “végtelenül szimpatikus és intelligens” biztonsági őr kitett minket az utcára: “Ácsi-ácsi, ez itt nem osztályterem, abba lehet fejezni! Arra van a kijárat!”
Nem baj, legalább a mandulatorta finom volt ,)
Zsömbi
2009. március 05. — 20:26:43
Én imádom ezt az IKEA-s húsgolyót. Tavaly egyszer betegre ettem magam belőle. Majdnem egy egész családi tálat (~30 húsgolyó) magamba toltam. 🙂
Mefi
2009. március 06. — 09:03:45
[re=57873]sHelf[/re]: az a fura, hogy csak kettő darab IKEA van egész Budapesten. 😀
[re=57874]hakkni[/re]: igen? Nem csak Budapesten meg Budaörsön van?
[re=57878]shaark[/re]: hát, a krumplipüré kiesik, mert szósz van hozzá, a főtt krumplival annyira nem jó tunkolni, ergo. 🙂
[re=57880]mevrim[/re]: na igen, az őröket nem svéd alapanygból készítik. 😀
[re=57883]Zsömbi[/re]: én már a tíztől is fetrengtem, bár előtte reggeliztem.
sHelf
2009. március 06. — 09:58:25
[re=57886]Mefi[/re]: 😀
amúgy még egy kis érdekes adalék: barátnőm most olvasott egy IKEAról szóló könyvet (tananyag :D), és mesélte, hogy maga Kamprad találta ki, hogy a virsli (hotdog) 5 koronába kerüljön, mert azt könnyen megtalálják az emberek a pénztárcában, és egyszerű vele fizetni, és azóta is 5 korona. Ugyanígy a világon mindenhol előírás, hogy a hotdogért egy darab fémpénzzel lehessen fizetni. lol? 😀
Mefi
2009. március 06. — 10:01:53
[re=57889]sHelf[/re]: van esze, meg gondolom már pénze se kevés. 😀
tiny
2009. március 06. — 18:37:48
[re=57886]Mefi[/re]: Ne szopass, hogy csak 2 van, és én mindkettőben voltam? :O
Dzsekszon
2009. március 08. — 15:54:39
Ha majd kipréseil az új fém kétszázast, minnyá az lesz “egy fémpénz” és nem a százas 🙂
EmceeMike
2009. március 08. — 18:53:57
Finom ez a húsgolyó ma ettem én is ilyet. ^^