Egyébként ha érdekel valakit, én tegnap nem kapcsoltam le a lámpákat, egyrészt mert éppen akkor vacsoráztam, másrészt meg fölösleges és kissé képmutató dolognak tartom az egész Föld órája megmozdulást, többek között »emiatt«.
Értem persze, hogy az egész kezdeményezésnek a figyelemfelkeltés a lényege, csak egyre jobban unom már, hogy minden apróságért a fogyasztót veszik elő. És egyre jobban erőltetik ezt, gyakorlatilag már kis piros angyalkák bújnak elő a villanykapcsolóból ha indokolatlanul bátorkodom plusz egy fényforrást aktiválni, szemem világa megőrzésének érdekében. Vagy ha megnyitom a csapot, szomorú-szmájlis víz folyik belőle, hogy ugyan mért nem gondolok a bolygónkra.
Mindeközben gyárak, szervezetek magasról pottyantanak olyan dolgokra, mint például a Kiotói egyezmény.
És attól hogy én lekapcsolom a lámpát, ugyanúgy nem fog semmi változni, azt leszámítva, hogy sötétben ülök egy órán keresztül. Innentől kezdve pedig annyira nem látom értelmét sajnos.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
hakkni
2009. március 29. — 14:05:57
Paraszt-trekkbekk: http://jezusszive.crpl.hu/nekapcsoldle/
Adam
2009. március 29. — 14:38:35
Szívemből szóltál. Tököm televan már hogy szétlopják az országot, de arra van pénz hogy a körúton villamosozva percenként lássam a plakátot hogy kapcsoljam ki azt a kis szar ledet a monitoromon, attól aztán megváltozik a világ. Pff.
imoGen
2009. március 29. — 14:51:32
Abban egyetertek, hogy egy ora villanylekapcsolasnak onmagaban nincsen ertelme akkor, hogy ha utana mindenki ugyanugy fogyaszt mint elotte… DE ha valakiben ez a felhivas olyan hatast generalna – ami az atlag magyar kornyezettudatossagat nezve szerintem nem igazan lesz jellemzo – hogy ezentul jobban atgondolja, hogy hogyan, mivel tud takarekoskodni, akkor igenis lenne ertelme. A problema az, hogy az emberek tobbsege a sajat lakasan/hazan kivul kornyezetet nem tekinti sajat magaenak es messzirol lesz.r mindent… Engem pl. zavar, hogy ha a nejlonzacskokat viszi a szel az utcan…
Nalunk egy-ket ego kivetelevel mar mindegyik energiatakarekos a lakasban, nekem sikerult hozza szoknom. Az energiatakarekos egonek meg van egy koltseg oldala is, egyszerre nagyobb beruhazas, de hosszu tavon olcsobb, mint a hagyomanyos izzok. Ha mar kornyezettudatossag szempontjabol nem lehet meggyozni az embereket, akkor meg talan ez is egy indok lenne az energiatakarekos izzok hasznalata mellett. Persze aki hagyomanyos egok mellett marad, mert megteheti ok maradjon, de aki panaszkodik hogy nincsen penze az inkabb gondolkodjon el hogy min tudna sporolni, igy az aramon, a napi doboz cigi stb. stb. Ha valamiben panaszkodasban azt hiszem, hogy elen van a magyar! Sajnos…
ZsuKov
2009. március 29. — 15:08:43
3393/nem-huzom-ki/ <--- ez akar egy fogamzasgatlas elleni kampany szlogenje is lehetne 😀
thgab
2009. március 29. — 15:27:47
Ez a föld órája dolog is el van kúrva. Nem kicsit.
A plakátokhoz mennyi fát kellet kicsapni?
Egyik tv adón pl. kint volt a logo 60 percig. Most kérdem én? Ezzel mennyit takarékoskodtak?
Ha nem fogyasztod az áramot feleslegesen akkor elsősorban a pénztárcádat kíméled.
Zs
2009. március 29. — 16:42:36
Szerintem meg a felfogásokkal van gond… mind a két részről……
shaark
2009. március 29. — 17:43:30
Magának a kampánynak nem az a célja, hogy arra az egy órára lekapcsolj minden lámpát és elektromos készüléket (tehát ebből a szempontból baromság az egész), hanem az, hogy a hétköznapi életben gondoljon az ember az ilyen dolgokra. És igenis, számít, ha az ember kicseréli a régi villanyégőt egy energiatakarékosra, este a TV-n megnyomja az ember a power gombot mikor megy aludni, és nem hagyja stand by-on és még lehetne sorolni, hosszútávon egy háztartásban milliókat lehet spórolni ilyenen és ez nem csak a pénztárcának jó, hanem a környezetnek is. És az egy nagy hülye, aki azt gondolja, hogyha én miért kapcsoljam le a lámpát, ha nem kell, ha mások égve hagyják? Gondolj a pénztárcádra, a környezetre és mutasd meg, hogy igenis, rohadt sokat számít. De sajnos ilyen az emberi természet, hogy ilyen kicsi dolgokra csak legyint, de, ha utánagondoldánk, és összeadnánk a sok kicsit, akkor lehet, hogy seggre ülnénk és nem rinyálnánk, hogy nincs semmire pénzünk.
Adam
2009. március 29. — 22:06:59
shaark: Ez elméletben jól hangzik, de sajnos ha összeadnánk azt a sok kicsit, az 1% se lenne… nem a háztartásoknál kéne kezdeni a takarékoskodást, hanem a gyáraknál, nagyobb komplexumoknál (pl. plázákban mi a fenéért van 40 fok? iszonyatos pazarlás befűteni azokat a nagy tereket szerintem).
Szóval fentről kéne kezdeni, aztán ha látnék bármi jó irányba megmozdulást akkor elgondolkodnék azon hogy kikapcsoljam-e a monitorom estére. De így ez baromi nagy képmutatás. Szerintem.
Adam
2009. március 29. — 22:10:39
Eszembe jutott egy jó hasonlat ehhez a témához: Ez ugyanolyan mint a mi liberális pártunk plakátjai. Azt is végig látom a körúton, hogy a melegek azonos értékű tagjai legyenek-e a társadalomnak vagy sem. És ez is idegesít. Hogy miért? Mert itt akkora gondok vannak hogy ez a legkisebb problémánk jelenleg. Először azt kéne megoldani talán hogy ne késeljenek le az utcán hazafelé, aztán ha ez megvan (meg még ezer másik probléma) akkor foglalkozhatunk ilyen apróságokkal.
Mr Chanandler Bong
2009. március 29. — 23:00:07
[re=58535]Adam[/re]: “pl. plázákban mi a fenéért van 40 fok? iszonyatos pazarlás befűteni azokat a nagy tereket szerintem”
Nem olcsó befűteni, de a plázáknak ez simán kifizetődik. Bemegy Karcsika /télen/ 1 dolgot venni pl az Árkádba, de olyan baromi meleg van hogy nullperc alatt leizzad, így leveszi a kabátot, sálat. És ha már levette nem is rohan kifelé…
imoGen
2009. március 30. — 00:55:08
Karcsika a tipikus plazaarc kocsival jar igy nem nagy kabatban megy be a plazaba. A plaza meg nagyon lelkere vennne, hogy ha megfazna Karcsika a komplexumban, mert akkor beteg lenne es egy ideig nem jonne vasarolni.:)
Vale
2009. március 30. — 11:05:10
én azért lekapcsoltam, poén volt egy órán át gyertyafényben beszélgetni-koktélozni =)
sajt
2009. március 30. — 13:52:12
Nem tudom, hogy ezért, de a Tesco parkolójában pont ebben az időben volt lekapcsolva a villany. Két gyerekkel mászkálni a tök sötétben autók között elég izgalmas dolog. Én ha lehet a gyerekeimnek szeretném megőrizni a jövőt, nem az életük árán. (Nagyot mondtam, öblítek.)
Levee
2009. március 30. — 14:12:44
Egyébként sokkal nagyobb kárt okozhat egy ilyen kampány, mint az, ha nem kapcsolod le. Az elektromos rendszereknek nagyon árt a hirtelen blackout, egy csomó berendezés hibásodhat meg tőle. Nem beszélve arról, hogy még a kiegyenlítést is veled fizettetik meg a havi számládon (a szénerőművek bezárása mellett)…
Mefi
2009. március 31. — 07:48:45
[re=58522]hakkni[/re]: köszi, ezt nem is láttam.
[re=58524]Adam[/re]: igen.
[re=58525]imoGen[/re]: azért amivel lehet szerintem minden ember igyekszik takarékoskodni, a saját pénztárcája miatt is. De például aki azt mondja hogy mossak 30°C-on, az biztosan nem látott még koszos fehér zoknit. Sőt, éjszakára nem fogom kihúzni a tévét, mert elfelejt minden beállítást. Ezekre inkább a gyártóknak kellene valamit kitalálni, hogy ne stand-by módban kapcsoljon ki a készülék, de mégse felejtse el a beállításokat, és a távirányítóra is működjön.
[re=58534]shaark[/re]: a stand-by móddal kapcsolatban csak az amit eggyel fentebb írtam, az energiatakarékos égő jóság, de megvan a maga helye. Az íróasztalomra például nem raknék ilyet, mert meghülyülnék a sárgás fényétől. Valamint pont múltkor számolgattam, hogy bizonyos helyekre egyáltalán nem éri meg pénzben az energiatakarékos izzó, mert egy hagyományos megy mondjuk napi öt-hat óra világítással fél évig, x forintért, az energiatakarékos pedig ugyanennyit drágábban megy, és végül jobban megéri venni két nem energiatakarékosat. Persze ez helyzetfüggő.
[re=58535]Adam[/re]: persze, meg például nem tudom mennyire tudod-tudjátok, nagyobb üzletekben éjszakára minden lámpa égve marad. Menj el hajnal kettőkor egy tizenegykor záró Tesco előtt, világít mint a karácsonyfa, biztonsági okokból.
[re=58537]Mr Chanandler Bong[/re]: igen, meg egy pláza van annyira nagy hogy elég nehézkes lehet arányosan befűteni, úgy, hogy mindenhol jó idő legyen. De mondok jobbat, kint negyven fok, a mozitermekben meg mínusz húsz a klímával.
[re=58538]imoGen[/re]: mondjuk én azért nem vásárolok mert melegem van, céltudatos vagyok ilyen téren. 😀
[re=58541]Vale[/re]: ilyen téren jogos. 🙂
[re=58542]sajt[/re]: hát ha jártál már Salgótarjánban a Tesconál, tudod hogy nem is mondtál olyan nagyot.
[re=58543]Levee[/re]: erről nem is beszélve. De ugyanez egy tévékészülékről is elmondható. Egyáltalán nem tesz neki jót ha minden éjszaka kihúzod, tönkremegy benne például a memória és egyéb alkatrészek.