Reggeli torna

Oké, ott még nem tartok, de a héten elkezdtem valami újat: reggelizni.

Vannak, akiknek ebben semmi újdonság nincs – nekem a reggeli mindig valami hihetetlenül undorító dolognak hatott, pedig alapjában véve szeretek enni (sőt, ha tehetném folyamatosan ennék). Valami miatt ha reggel kajára gondolok, felfordul a gyomrom, de gondolom ez szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy minden reggel maga a pokol számomra, kezdve a még tíz perc című előadással, folytatva a jaj de hideg van a takarón kívül átvezetővel míg végül a jesszusom, ki ez az állat a tükörben végkifejletig el nem jutunk.

Ettől függetlenül orvosi javallatra bizony kellene reggelizni, és egyébként sem ártana, mert azok a dolgok, amiket tízóraira fogyasztottam (túrós batyu, pogácsa, akármi) most nem igazán játszanak.

Szóval a reggelihez mi kell? Korán kelés. Itt alapjáraton bukik a képlet, de mivel nagyon ügyesen sikerült bevezetni a hétvégi korán kelés intézményét (szombaton nyolc, vasárnap tíz harminc plusz az ágyban hempergés), különösebb negatív hatás nélkül, ezért gondoltam kiterjesztem ezt a hétköznapokra is. Szóval most úgy néz ki a dolog, hogy a kiváló, indulás előtt 15 perc alatt való elkészülés (frankón, kiugrom az ágyból és pont 15 perc indulásra kész állapotba mozgatnom magam) helyett inkább a másfél órával korábban való felkelést, reggeli olvasgatást és valami laza gyümölcs, szendvics, joghurt kombinációs étkezést csinálom.

Ma kezdtem, kíváncsi vagyok, meddig bírom.