Csótánypecsenye

Történt ma, hogy ebédelni szerettünk volna, és mivel lusták voltunk bevásárolni és itthon elkészíteni (egyébként a beszerzésés elfogyasztás ideje alatt még a bevásárlással sem végezne az ember), gondoltuk kinézünk a néhány perc sétára található WestEnd CityCenter bevásárlóközpontba, ahol tucatnyi étterem közül válogathatunk. Végül sikerült a GrillLand nevű helyen megállapodni. Többször ettem már ott, finoman főznek, mindig van valamilyen praktikus leves-főétel-üdítő menükombináció. Már éppen kiválasztottuk, mit akarunk, mikor Ingrid elképedve rámutatott a mexikói csirkére. Mondtam is neki, hogy igen, elég meglepő, hogy magyaros ízek áll a táblán, aztán holmi mexikói csirkékkel bombáznak, de mikor ismét odanéztem, megláttam mit mutogat: a kajából éppen kimászó apró bogárkát. Közelebb hajoltam, de az bizony nem egy légy vagy hasonló volt, hanem egy kedves kis csótány. Nem túl nagy, de az.

Namost: én vendéglátós családból jövök, így tisztában vagyok vele, hogy a csótány-, a liszt- és »kenyérbogár« általános jelenség egy konyhán vagy mondjuk sütőüzemben. Ezzel egészen addig nincsen probléma, amíg az ételbe nem kerül bele, vagy amíg nem kerül át a konyháról egy felszolgáló, fogyasztó helyre. Onnantól kezdve vérciki, gáz, és az egység megítélését súlyosan csorbító jelenség.

Pár sorral odébb ettünk végül, és miközben beszélgettem az eladóval, valahogy feljött a téma, és elmondta, hogy az egész WestEnd tele van a csótányokkal, nem tudják őket irtani, és nem hogy a kajáldákban, de valaki múltkor a megvásárolt cipő dobozában vitte haza a kedves új lakót.

Távol álljon tőlem, hogy ezek alapján ítéljek, de azért vásztákurvá.