Van a földalattin és környékén egy idősebbnek tűnő emberke, akit szoktam néha látni. Csimbókos a haja, kialvatlan a szeme, gyűrött a ruhája és folyamatosan olyan a tekintete, hogy elhiszed, bármelyik pillanatban fel fog robbanni.

És akárhol jár, hangosan, nyálát fröcsögtetve üvölti a bajait. Valószínűleg minden második ember elmegy mellette, hogy egy idióta, de kis fülelés után hallani lehet, hogy amiket üvölt, egyáltalán nem idiótaságot. Minden mondata és szava arról szól, hogy nem becsülték meg, hogy egész nap gürizett, mégis kirúgták, hogy elhagyták azok az emberek, akiket szeretett. Ilyen dolgokat pedig azok szoktak kiabálni, akikben valami eltörött.

Nagyon érdekesek vagyunk mi emberek, mert látszólag sokat bírunk, ritkán jelentkezik kis mértékben, ha kezdjük beadni az unalmast, általában, sok minden máshoz hasonlóan, ez is hirtelen jön, akkor viszont már rég késő.

Nem irigylem azokat, akik eljutnak idáig.