Pontosan egy éve, hogy az egyébként tizennégy éves koromban szerzett, akkor pont tízéves Smart kártyám annyira elnyűtt állapotba került, hogy muszáj volt lecserélni. (Hozzáteszem, a bankkártyák mostanában kettőnél több évet sem bírnak ki, szóval akkoriban még a műanyag is jobb volt.)
A folyamat egyébként egyszerű volt: kaptam egy új kártyát, lehúzták a régit, lehúzták az újat is, telefonon meg kellett mondanom a címemet (ez már alapból kaland volt, kitalálni, hogy hol is laktam tíz éve) és mondták, hogy nyugodtan használjam a kártyát, pár hét múlva átviszik rá a pontokat. Gondoltam mi a fene, kézzel viszik egyesével őket, vagy mi történik, de végül is oké, belefér.
Pár hete gondoltam lezabálom azt a sok pontot, amit gyűjtök mindig a finom műanyag hamburgerekkel, és legalább van haszna is a kártyának, de ez eladó szomorúan közölte, hogy ezen a kártyán bizony egyetlen pont sincsen.
Segond, kifizettem máshogy (nem lehet mit mosogatni a Mekiben, szóval inkább nem mennék bele, hogyan tettem meg ezt), de mesélte a csaj, hogy neki is ez volt, és bukta a pontjait a kártyamozgatásnál, ráadásul még a kártyája sem ment. És láss csodát, lehúzta a kártyát, amire kiírta a gép, hogy felírt n pontot, majd amikor ismét lehúzta ellenőrizni, akkor nulla pont állt rajta.
Szóval oké, kiadom nekik a tízéves címem, az mindegy is, hogy mire használják fel, ezen nem derpegek. De minden alkalommal naplóztatom a vásárlásaimat, és még a nyamvadt pontjaimat sem kapom meg.
És igazából lehetne az, hogy betelefonálok és elcseszek ezzel másfél bejegyzésnyi időt, de inkább fogom magam, kiszedem az összes ilyen kártyát a pénztárcámból, és ezután faarccal nyögöm be, hogy nem, nincsen szmártkártyám, mert hülye azért nem vagyok.
Discover more from mefiblog
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Marci
2013. május 10. — 10:06:42
Ez a kártya lófaszra se jó. Eszel kb. 100 burgert és akkor gyűlik össze annyi, hogy talán be tudod váltani egy 101.-re. Vicc.
vilmos.nagy
2013. május 10. — 11:11:27
[re=6067235]Marci[/re]: Kedves Marci, meg tudod mondani, hogy melyik kártya nem ilyen? A Supershop 200 pontonként ad 1 pontot (0.5% kedvezmény), a Tesco is hasonlóképpen (0.5% kedvezmény), a T-Mobilos Aranypontok is hasonló ütemben gyűlnek (kb. 1%)… Ezt a szintet hozza a smart is…
Mefi, a tízéves címedet valószínűleg csak arra használták fel, hogy elhiggyék, tényleg te vagy a telefon másik végén. Egyébként valószínűleg tavaly
elbasztakelrontottak valamit a smartosok, s csak egy telefon lenne az egész, de az is megoldás, amit te csinálsz.sticman
2013. május 10. — 14:29:25
Nalam is ugyanez volt a helyzet. Telefonalas, pontokat „visszaadtak”, gyors levasaroltam majd szetvagtam a kartyat. Azota hatalmas mosollyal mondom hogy nem, es nem is kerek. 🙂
Stefanie
2013. május 10. — 16:19:48
Supershop akkor jó ha kis tételben vásárolsz és nincs apród / nem akarsz ezért bankkártyázni. Amúgy vesszen az összes, időpocsékolás, feltartod a sort.
Greg
2013. május 10. — 17:20:31
Egy dologra jó a Smart.
Tavasszal szokott lenni egy akció a Shellnél, amikor is 10 pontért literenként 12 forinttal (a pénzesebbeknek, akik V-Powert tankolnak 20 forinttal) olcsóbban adják a benzint, gázolajat.
Na az visszaad pár forintot, ha sokat autózol.
Marci
2013. május 10. — 21:12:53
[re=6067236]vilmos.nagy[/re]: Gondolom mindegyik kártya ilyen, nekem csak Smart volt. Pont _ezért sem_ értem, hogy miért foglalkozik vele még bárki is. Az első adandó alkalommal kuka volt.
Mefi
2013. május 11. — 14:36:40
Nekem a Smart annyira nem volt rossz, viszonylag sokat járok olyan helyre, ahol lehet pontot kapni, havi kb. egy mekis menü kijött belőle. Supershoppal pedig inkább a Spar üzletekben lehet nyerni a hétvégi nagybevásárlások alkalmával.