2014-ről nagyjából röviden

Ha a »2013-as évről« azt írtam, hogy életem egyik legmozgalmasabb éve volt, akkor 2014-ben megugrottam a tavalyi mutatókat, szerencsére jó értelemben. Összességében úgy gondolom, hogy pozitív évet zárok, sikerült a tavaly év elején betervezett dolgokkal jól haladnom és magánéletileg, szakmailag és emberileg is sok dolgot történt, ami jó, hogy megtörtént.

Zene

Zeneileg idén a sok másik kedvenc mellett két albumot hallgattam rongyossá. Az egyik egy régi kedvenc zenekarom, az Arctic Monkeys AM című albuma (ami ugyan »fesztiválon« kicsit csalódás volt, a vinyl azért ott figyel a polcon, megalapozva a jövő évi új hobbit, nevezetesen a lemezek gyűjtögetését), a másik pedig a nekem év elején még újdonságnak számító AWOLNATION zenekar munkássága volt.

Ott voltunk nagyon sok »fesztiválon« is, amelyik szokásunkat igyekszünk fenntartani.

Film

Nem kezdek mélyelemzésekbe, 2014 sokkal-sokkal jobb év volt moziügyileg az előzőnél, ezek voltak a kedvenceim:

Színház

Szörnyű ez, de habár sokszor voltunk idén színházban, pár bejegyzéssel még el vagyok maradva. Kedvence darabom idén a Vígszínházban A Mester és Margarita volt, minden másodpercét élveztem.

Utazás

Idén voltunk Bécsben, Londonban, Csehország különböző pontjain és életem egyik legmenőbb utazásán, az egyhetes »lakóautós Erdély-túrán«. Amit sajnálok kicsit, hogy idén kimaradt Olaszország, főként azért, mert ahová mindig megyünk, oda most nem igazán lehet eljutni repülővel, a 16 órás buszút pedig elég volt hatszor-hétszer, többet nem igazán vágyom rá (ráadásul drágább a jegy, mint egy fapados járatra).

Magánélet

Sok dolog történt, Kázmér megünnepelte a hetedik születésnapját; elkezdtem szakállat növeszteni; kicsit komolyabban foglalkozom a basszusgitárral, olyannyira, hogy jövőre tanárhoz is tervezek járni; sok emberrel megismerkedtem, akiknek nagyon örülök, még több ember társaságát sikerült megtartani, aminek szintén és vannak olyan emberek is, akikkel sokáig nem beszéltem, de újra jóban vagyunk; talán ennek örülök a legjobban.

Munka

Idén ünnepeltem a harmadik születésnapomat az Arkonnál, ahol változatlanul nagyon szeretek dolgozni. Kellő szakmai kihívást, nagyon jó csapatot, emberileg és szakmailag is kiváló kollégákat és egy nagyon menő terméket kapok mindennap, amikor megérkezem a Mészáros utcába.

Fotózás

Idén úgy döntöttem, ismét 365-ös projektet csinálok, megérte, nagyon élveztem és sikerült jópár nekem nagyon tetsző fotót csinálni, amit valószínűleg nem csináltam volna meg, ha nem viszem magammal a gépet minden áldott nap. A kétévente 365-özés egyébként bejön annyira, hogy lehet rendszert csinálok belőle.

Az idei azért is nagyon jó év volt, mert a VOLT-on én nyertem az Index fotóversenyét így ezzel, valamint az M4-es metró elindulásakor készült képeimmel kétszer is szerepeltek a fotóim az Indexen, sőt, az egyik képemet még »Péterfy Boriék is megosztották«, aminek szintén nagyon örültem.

Bónusz: CELEBEK!

Voltunk Játék határok nélkül forgatáson, és imádott minket a kamera:

Játék határok nélkül

A jövő évi tervek már készen vannak, remélem, hasonlóan eseménydús év lesz!

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.