Otthoni okoskütyük nyomában: IKEA TRÅDFRI intelligens világítás

Még tavaly októberben írtam, hogy kicsit rágyógyultam az »otthoni okos eszközök« témára. Próbálom azokat az eszközöket beszerezni, amiknek tényleg van valamilyen hasznos hozzáadott értékük, és nem csak a – máskülönben féktelen – kütyümániám kielégítését szolgálják. Az okosvilágítás ilyen szempontból határeset, de hosszú vágyakozás és nézelődés után végre beújítottam egy IKEA TRÅDFRI készletet.

Ez a bejegyzés hosszú

Próbáltam mindent lefedni, úgyhogy elég hosszúra nyúlt a poszt, emiatt gondoltam egy tartalomjegyzék hasznos lehet:

Minek neked okoslámpa?

Minden okoskütyüs témában mindig elmondom, hogy ezek a megoldások szerintem 20%-ban hasznosak, 80%-ban inkább hobbi célt szolgálnak. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert szerintem ezzel a szemüveggel kell nézni minden smart home eszközt.

Számomra ezek a legfontosabb tulajdonságai az intelligens világításnak, és igen, nem mindegyikhez kell smart home eszköz:

  • Fényerő: halványtól a teljesen világosig lehet állítani az izzókat.
  • Színek: vagy a fehér és sárga között, vagy egy megadott színpalettán állítható az izzók színe.
  • Automatizálás: pl. az akvárium lámpája mikor kapcsoljon be és ki.
  • Mobil app: telefonról irányítható az összes okos izzó.
  • Jelenetek: be lehet állítani különböző “jeleneteket”, amikben megadott lámpák a megadott módon világítanak vagy nem világítanak és
  • Távirányítás: sokszor kényelmesebb, mint a falon lévő kapcsoló.

A sztorihoz hozzátartozik, hogy van egy közepes (egyesek szerint igen magas) lámpamániám, ami azt jelenti, hogy az egész lakásban kb. 30 különböző fényforrás van. Ez főként abból adódik, hogy elég béna a szemem, kicsit fényérzékeny is vagyok, ezért szeretem, ha minden helyiségben, minden tevékenységhez megfelelő fényt tudok csinálni. Például máshogy világítanak a nappaliban a lámpák ha filmet nézek, és máshogy, ha az íróasztalnál dolgozom vagy ha mondjuk egy könyvet olvasok a kanapén hemperegve.

Az okoslámpák iránti rajongásom kb. 15 éve kezdődött, amikor Olaszországban láttam, hogy olyan aljzatokat venni, amivel távirányíthatók a lámpák. Azonnal beszereztem egy ilyen kütyüt, és imádtam, hogy otthon a kislámpákat távirányítóval lehetett kapcsolgatni. Emlékszem, hogy 10 éve ez még egy viszonylag új, sokaknál wow-élményt okozó dolog volt; mindig szeretek rácsodálkozni, milyen rapid tempóban megy előre a technológia.

Hogy lehet megokosítani a buta lámpát?

Ha okoslámpának azt nevezzük, amit lehet okostelefonnal irányítani, akkor nagyon leegyszerűsítve két irányból lehet közelíteni a témát:

  • vagy maga a lámpatest/kapcsoló az okos
  • vagy az izzó
  • vagy akár ezek keveréke.

Miért jó az okos kapcsoló?

Ha épp lakásfelújításban lennék, netalán a saját házamat építeném, biztosan ezzel a megoldással mennék. Egyrészt sokkal olcsóbb megoldás, mert nem kell minden izzót egy drágább változatra cserélni, másrészt sokkal egyszerűbb is, mert így maga a fali kapcsoló tud okos lenni, nincs szükség plusz eszközökre.

És miért az okosizzó?

Az okosizzó például állólámpák vagy íróasztali lámpák esetében jöhet jól, amiket így akár az okos kapcsolóval is lehet irányítani. Továbbá ha nem szeretnél villanyszerelni vagy mondjuk albérletben laksz, és nincs is erre lehetőséged, akkor lehet jobban jársz az okos izzókkal. Hátránya, hogy így plusz berendezésekre van szükséged, illetve ha sok izzód van, eléggé el tudnak szaladni a költségek.

Ha okosizzóban gondolkodsz: Philips HUE vagy IKEA TRÅDFRI

Őszinte leszek, van sok alternatíva, és ezek biztos jók is, de én elég hamar eldöntöttem, hogy ha elindulok, akkor ez a két márka jöhet szóba.

Emögött föként az alábbi szempontok szóltak:

  • mindkét cég elég komoly energiát tesz az intelligens eszközeinek fejlesztésébe és támogatásába,
  • mindkét cég stabil, azt gondolom, nem fognak egyhamar eltűnni a piacról,
  • ismerem, sok szempontból megbízhatónak tartom a cégek termékeit,
  • nagyjából ez a két termék rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal, például mindkettő együttműködik Google Home-mal, Alexával és az Apple-féle Homekit+Siri kombóval is.

Van elég sok olcsóbb megoldás a piacon, de meglehetősen sok fórumbejegyzés elolvasása után nekem az a kép rajzolódott ki, hogy ha megbízható megoldásban gondolkodom, akkor ebben a két irányban érdemes gondolkodnom. És a lámpákat megbízhatónak szeretnéd, mert ha az okoscsengő megbutul, még mindig be tudnak kopogni az ajtón, de senki nem akarja, hogy megnyomja a lámpakapcsolót, és ne történjen semmi.

Simán lehet, hogy vannak jobb megoldások, ez a bekezdés ilyen szempontból meglehetősen szubjektív, és inkább a saját véleményemet tükrözi, mint egy mélyreható és objektív kutatás eredményeit.

Melyiket vegyem: Philips HUE vagy IKEA TRÅDFRI?

Saját kereséseim és olvasgatásaim alapján két szempontot találtam, amiben a két márka meglehetősen eltér egymástól:

  • milyen gyakran frissül a termékpaletta
  • mennyibe kerül.

A Philips HUE elég gyakran frissül, kb. 3-6 havonta megjelenik egy új lámpa, egy új eszköz. Sokkal több berendezésük is van: LED-szalagok, lámpatestek, kapcsolók, érzékelők, mindenféle izzó, végtelen színt megjeleníteni képes lámpák stb. Van például egy olyan eszköz, amit HDMI-n csatlakoztathatsz a tévéhez, így a háttérvilágítás olyan színben jelenik meg, mint amilyen domináns színek láthatók a képernyőn.

Viszont itt jön be az, hogy a Philips HUE valóban magasabb színvonalú termék, és ennek megfelelően is árazzák: az a csomag, amit én összeállítottam, kb. 150 000 Ft lett volna, az IKEA-nál pedig szinte pontosan fele annyira jött ki a matek.

Én nagyjából csak ezért voksoltam az IKEA mellett: jóval kedvezőbb volt az ára annak, amit szerettem volna megcsinálni, és ehhez kb. kompromisszum nélkül minden eszköz elérhető volt a kék-sárga boltban is.

IKEA TRÅDFRI: mire van szükséged a kezdéshez?

Egy okos eszközre (ez lehet izzó, lehet egy konnektorba csatlakoztatható kimeneti vezérlő, távirányítható roló stb.) és egy távirányítóra.

Ha szeretnéd mobiltelefonról is irányítani, akkor szükséged van a Jeltovábbító (Gateway) nevű termékre, amit kábellel tudsz pl. egy routerhez csatlakoztatni. Ez az eszköz kommunikál a távirányítókkal, az irányított eszközökkel és a mobiltelefonokkal egyaránt. Ehhez mindenképpen szükséged van az IKEA Home Smart alkalmazására is.

Áttekintő ábra a TRADFRI összekötéséről.
Áttekintő ábra arról, hogyan csatlakoznak egymáshoz az IKEA TRÅDFRI eszközök.

A jeltovábbító természetesen nem csak izzókat, hanem a SONOS hangszórókat vagy az újdonságnak számító távirányítható árnyékoló rolókat is tudja kezelni.

Fontos dolgok, nem elrettentésként, de ezeket hasznos tudni még a vásárlás előtt:

  • A jeltovábbítót kábellel tudod a routerhez csatlakoztatni, de ezen kívül áramra is szüksége van. Ha a routereden van USB-port, oda is be tudod dugni, mert USB-s a csatlakozója.
  • A jeltovábbítóhoz maximum 100 eszközt csatlakoztathatsz.
  • Egy távirányítóhoz maximum 10 eszközt csatlakoztathatsz.
  • Ahhoz, hogy egy izzót csatlakoztass a jeltovábbítóhoz (gateway), szükséged van egy bármilyen távirányítóra is.
    • Később az alkalmazásban szétválaszthatod a távirányítót és az izzót.
    • A távirányítóval és az alkalmazással is tudod irányítani az eszközöket.
  • A kerek távirányító mindegyik eszközt az ellenkező állapotba kapcsolja. Tehát ha be van kapcsolva, kikapcsolja és fordítva.
    • Ha kettő vagy több eszközt irányítasz, de az egyiket külön bekapcsoltad az alkalmazásban, a távirányító “megfordítja” azokat, vagyis a bekapcsoltat ki-, míg a kikapcsoltat bekapcsolja.
    • Ez viszont nem igaz a fényerő állítós kapcsolóra, amin külön van a be- és kikapcsoló gomb. Ha ezeket hosszan nyomod, a fényerőt tud állítani.
    • A kerek távirányítón a jobbra-balra gombokkal a színt, a fel-le gombokkal a fényerőt tudod állítani.
  • Amikor telepíted az eszközöket, először add hozzá az összes távirányítót a jeltovábbítóhoz, majd ellenőrizd az IKEA alkalmazásban, hogy frissíti-e a firmware-t ezeken. Ha igen, mindenképp várd meg, mielőtt folytatod.
    • A kerek távirányítón tud nagyon régi fw lenni, ami miatt akár 15 perc is lehet a frissítése.
    • Ha nem várod meg a frissítést, és elkezded hozzáadni az izzókat/eszközöket is, lehet, hogy újra kell kezdened.
    • Ne ijedj meg, ha az izzók villognak és “diszkóznak” az első frissítés során.

Ha a jeltovábbítót csatlakoztattad, hozzáadtad a távirányítókat és frissültek is ezek az eszközök, az IKEA Home Smart alkalmazásban el tudod kezdeni hozzáadni az izzókat is:

Így néz ki az IKEA alkalmazása, ahogy hozzáadod az izzókat. Az app magyarul is tud.

Tipp: ha több mindent veszel, érdemes megnézni az IKEA készleteit, amikben több terméket raknak össze, mert ezek sok esetben picit olcsóbbak, mintha külön-külön vennéd meg őket.

A saját IKEA TRÅDFRI készletem

Az alábbi svéd okos berendezéseket szórtam szét a lakásban:

Így néz ki a két E27-es, színes izzót, egy távirányítót és a jeltovábbítót tartalmazó készlet

Az előszobában a routerhez kábelen csatlakoztatva pihen a Gateway.

Itt van a hűtő és egy spájznak használt szekrény, illetve innen nyílik a fürdő is. Ablak nincsen, így itt mindig kell a lámpa, de ebben a helyiségben általában 2-3 percnél tovább nem vagyunk. Itt egy fali spot lámpa van 3 GU10-es izzóval, ezekhez jött a mozgásérzékelő: ha belépünk az előszobába, akkor a lámpák felkapcsolnak. Mindaddig világítanak, ameddig valaki ott van, utána 3 perc elteltével lekapcsolnak. Ez például kifejezett hasznos, amikor megérkezünk a sötét lakásba és a lámpák azonnal, maguktól felkapcsolnak.

A többi eszköz a nappaliban van, ahol egyben a konyha is található. 4 darab csillár van, A GU10-es izzók két 3-as spotlámpában vannak, a retró jellegűek pedig egy-egy fali lámpában. A többi izzó állólámpákban és asztali lámpákban helyezkedik el. Ezek amúgy nagyon jól néznek ki, pláne, amikor csak a háttérben, halványan világítanak, ebből csináltam is egy GIF-et:

A kimeneti vezérlő LED-es fényszalagokra van kötve: ezek közül van egy az íróasztalnál a monitor mögött, egy a tévé mögött és egy-egy a szekrény tetején, ami a könyvespolcot világítja meg. Ezeket korábban sima távirányítóval használtam.

Automatizálás

A mozgásérzékelővel önmagában is elég jól lehet lámpákat automatizálni. Ennek amúgy elég egyszerűek a beállítási lehetőségei: van olyan funkciója, hogy világosban ne működjön, és 50% vagy 100% fényerő közül lehet választani.

Az IKEA okos alkalmazása annyi extrát ad, hogy be tudod időzíteni a lámpákat, így például be tudod állítani, hogy valamelyik lámpa fixen kapcsoljon fel vagy le valamilyen időpontban.

Az izgalmak ott kezdődnek, amikor hozzáadod a jeltovábbítót az általad preferált okos otthoni segédhez. Én iPhone júzerként az Apple Home alkalmazását használtam erre: nagyjából egy perc volt összekötni, és minden eszköz azonnal megjelent a Home alkalmazásban. Az Apple univerzumban, ha van egy kompatibilis iPad vagy Apple TV eszközöd, amit mindig otthon tartasz, ez működhet egy otthoni központként, így akkor is tudod irányítani az eszközeidet a Home alkalmazásban, ha nem vagy otthon.

Most épp így néz ki a Home alkalmazás:

Apple Homekit, IKEA lámpák és pár egyéb okos dolog

Mire jók a jelenetek (scenes) és az automatizálás (automation)?

Az Apple Home-ben beállíthatsz különböző jeleneteket. Nálam például van egy Casual Evening Lights jelenet, ami felkapcsolja a könyvespolc, a tévé, és a számítógép körüli LED-szalagokat. És van egy Work Time jelenet, ami csak az íróasztal körüli lámpákat kapcsolja fel és állítja maximum fényerőre, valamint hieg fehér fényre.

A jeleneteket használhatod arra is, hogy bizonyos dolgok automatikusan megtörténjenek. A Home-hoz hozzáadhatod az egy helyen lakókat az Apple ID-juk alapján. Nálam van egy beállítás, hogy ha elmúlt 18.00 és az első ember hazaért, állítsa be a Casual Evening Lights jelenetet. Ezt az Apple a Home-hoz hozzáadott felhasználók eszközkének, pl. telefonjának GPS-alapú helyzetéből találja ki.

Nagyjából az alábbiak mentén tudod automatizálni, hogy mi történjen:

  • ha valamelyik eszköz fel- vagy lekapcsolt,
  • ha egy szenzor érzékelt valamit és
  • egy megadott időpontban (pl. minden nap 18.00-kor).

Mindez természetesen működik Sirivel is. Én ezt a hangvezérlés dolgot nem annyira érzem, főként azért, mert Siri nem tud magyarul. Nincs bajom azzal, ha angolul kell beszélnem, de valahogy nagyon életidegen hirtelen angolul elkiáltanom magam a nappaliban vagy angolul beszélgetnem a telefonommal. Ettől függetlenül kipróbáltam, és tényleg elég mókás, hogy “Hey Siri, turn off the lights”.

Mi az a Zigbee?

Függetlenül attól, hogy mennyire akarsz belemenni a technikai részletekbe, annyit nagyon leegyszerűsítve érdemes tudni, hogy a Zigbee egy olyan szabvány az okos otthoni berendezések világában, aminek a célja, hogy egységbe foglalja ezeket az eszközöket, és ne legyen ötvenmillió megoldás a piacon. Ezen az oldalon sokkal többet megtudhatsz a Zigbee-ről.

Amit fontos tudni, hogy mind a Philips HUE, mind az IKEA TRÅDFRI Zigbee-kompatibilis. Ez elméletben sok dolgot jelent, de talán a legfontosabb, hogy (mondom, elméletben) minden Zigbee-eszköz kompatibilis egymással.

Vagyis ha neked Philips HUE készleted van, hozzá tudsz adni IKEA TRÅDFRI eszközöket, és ugyanez fordítva is. Én magam még nem próbáltam, de elég sok fórumon írják, hogy mindkét irnyban sikeresen meg lehetett oldani a kapcsolódást. Szóval ha például van egy-egy eszköz, ami a Philips HUE világából sokkal jobban bejön (például egy izzó vagy egy távirányító), akkor érdemes lehet csak azt megvenni onnan. Egyébként kíváncsiságból szeretnék majd beszerezni egy Philips HUE izzót, hogy kipróbáljam, mennyire működik együtt az IKEA jeltovábbítóval és más eszközökkel.

Rengeteg helyen olvasható, hogy sok a gond az IKEA okoslámpáival, igaz ez?

Érdemes tudni, hogy az IKEA pár éve szállt be ebbe az egész okosotthon mizériába, és azzal a céllal indultak, ami eredetileg a bútorüzlet missziója is: mindenki számára elérhető és megfizethető megoldásokat szeretnének szállítani. Elég komolyan invesztálnak ebbe a témába, és dedikált, sok emberből álló csapatok dolgoznak az okos otthoni megoldásokon. És nem csak lámpákban gondolkodnak: az egyik legjobb minőségű hangszórókat gyártó Sonos márkával való együttműködés eredményeként elérhetők az ár/érték arányban szinte verhetetlen Wi-Fi hangszórók az IKEA polcain.

Amikor elindult a TRÅDFRI pár éve, valóban elég sok gond volt vele, gyakorlatilag olyan volt, mintha a teszt eszközöket kezdték volna árulni. Az áruházban ráadásul senki nem értett ezekhez, így nem nagyon tudtak támogatást sem kapni a vásárlók. Ami nekem viszont nagyon szimpatikus, hogy az IKEA megértette ezt, fórumokon, például keresztül, például Reditten megkereste a felhasználókat, és a visszajelzések alapján végül megjelent egy elég masszív firmware frissítés, ami sok új szolgáltatást és egy jóval megbízhatóbb működést eredményezett. Ráadásul minden áruházban van már egy dedikált rész az okos cuccoknak, ahol vannak olyan eladók, akik tudnak segíteni a legtöbb felmerülő kérdés kapcsán.

Szóval, érdemes megnézni, ha belefutsz valamilyen problémába, hogy mikori az eredeti poszt, mert két éve valóban elég sok gond volt a rendszerrel, mostanra viszont nagyon megbízhatóan működik. Én emiatt is vártam sokáig a beruházással, és pár hét tapasztalata alapján eddig egyáltalán nem bántam meg, hogy az IKEA mellett tettem le a voksomat.

Milyen a hatótáv?

Nálam a jeltovábbító a lakás legtávolabbi pontjában, sok fallal elválasztva található, de eddig nem volt ezzel gondom. Amit érdemes beállítani, hogy a router mindenképpen fix IP-címet adjon a jeltovábbítónak, máskülönben előfordulhat, hogy elveszíti a kapcsolatot, ha pl. a router újraindul.

A Zigbee egyébként úgy van kitalálva, hogy minden eszköz egyben egy jelismétlőként is működik, vagyis egy úgynevezett mesh hálózatot hoz létre, ami nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy az eszközökön keresztül gyorsan megtalálják a kapcsolatot a jeltovábbítóval.

Hol érdemes tovább olvasgatni?

Ha nincs baj az angollal, leginkább a Reddit fórumait ajánlom, a legtöbb megoldást és hasznos témát ott találtam meg.

Emelett magyar nyelven úgy általában smart home témakörben a Szifon okosotthon rovatát ajánlom, Szergely elég jó tartalmakat és átfogó teszteket szokott megosztani.


Összegzés

Nekem eddig nagyon bevált az IKEA TRÅDFRI intelligens világítás, és a tapasztalataim alapján bátran ajánlanám azoknak is, akik szeretnek bütykölni, de azoknak is, akik csak egy egyszerűen beállítható megoldást keresnek.

Az okosotthon téma szerintem továbbra is inkább egy érdekes hobbi, de ez az innovációktól megszokott módon egyre inkább tolódik abba az irányba, hogy idővel alapvető technológia legyen. Ezt segíti, hogy egyre több termék elérhető a kevésbé bütykölésre vágyó felhasználóknak is, illetve egyre több márka jön ki jobbnál jobb okos megoldásokkal, amiknek az ára is sokkal barátibb, mint pár évvel ezelőtt.

Ha gondolkodsz ilyesmiben, vagy csak úgy általában kérdésed van, bátran írj egy kommentet, ha tudok, örömmel válaszolok!

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.