Írok már én is egy bejegyzést aki nem érti, vagy elege van, attól én kérek elnézést; aki elolvasta ezen sorokat, már sejti, hogy miről lesz szó. Igen, replika következik, akit nem érdekel, kérem ne olvassa el.
Az alábbi remek idézeteket Balázs bejegyzéséből idézem, helyenként nagyon megmosolyogtatott ám! Például rögtön az elején:
Néha rátévedek mefi blogjára, most éppen a következő mondaton akadt meg a szemem…
Nézd, ha az egész osztály utál egy gyereket, akkor az egy gyerek nem tud mit tenni, sajnos, ezt tapasztalatból tudom.
Ne már, ezt ki hiszi el? Furcsa módon tíz bejegyzésből kettő rólam, vagy a blogomról szól, tehát még az én gyenge matematikai képességeimmel is kiszámolható, hogy naponta legalább egyszer rátéved
a blogomra. De ugorjunk a következő bejegyzésre:
Ilyenkor az a kérdés kezd el emészteni engem, hogy vajon miért is utálja mefit az egész osztálya. Költői kérdés, a választ tudom, épeszű ember nem szereti mefit. Egészen biztosan nem az az ok, hogy mefi az osztálya fölött állna szellemiekben, hiszen ismerjük szövegértelmezési képességét, tudjuk, hogy olyan dolgok miatt szól le másokat (helyesírás, irodalom, történelem, számítástechnika és így tovább), amelyekhez maga sem ért fikarcnyit sem.
Nos, lehet, hogy nem vagyok egy zseni, sőt az is lehet, hogy néha hibásan írok le valamit, de próbálok a legjobb helyesírásra törekedni. Irodalomár sem vagyok, de – sok korosztálybeli társammal ellentétben – kedvelem az irodalmat, és nem szólok le egy többmillió ember által dicsért művet, például. Számítástechnika? Nos, budapesti második, országos szinten pedig tizedik helyezést értem el, számítástechnikai versenyen. Informatikából nyolc éve (azóta tanulom) dicséretes ötös vagyok, de tény, hogy vannak nálam okosabbak – ennek ellenkezőjét soha nem állítottam. Haladjunk, kérem, haladjunk!
Most mondom mindenkinek: felőlem szerethetitek, de ha tanácsra van szükség bármilyen területen, akkor inkább keressetek egy olyan embert, aki ért is hozzá. Mefi ugyanis nem ért semmihez, erre nagyon jó példa az a szánalmas hozzászólás-sorozat, amelyet Shamalt bejegyzéséhez produkált.
Szánalmas hozzászólás-sorozat, amit Shamalt blogjában produkáltam? Na, azért nézzünk már körül, hány offtopik hozzászólása van a fent említett bejegyzés írójának. Szeressétek mefit, persze. De azért őszintén, aki egy olyan felszólítást tesz, hogy valaki linkje legyen elkülönítve egy másik emberétől, nos erre inkább nem mondanék semmit. Véleményem szerint egy másik blog linkjének az olvasótábor felé való jelzése nem kötelesség, vagy szolgáltatás, hanem tisztelet kifejezése, egy blogger felé.
Mielőtt valaki azt hinné, hogy olvasom a blogot, ahol a fönti sorok íródottak, téved. Több ismerősöm van, aki egyfolytában jelzi, hogy melyik blogger miket ír rólam.
Most őszintén, ti élvezitek azt, ami hetek óta egy kisebb blogközösségben zajlik? Ugye, hogy nem? Nem értem, hogy ha valaki engem utál, akkor miért látogat egyfolytában, és miért idézi minden tizedik bejegyzésében az én blogomban írott hozzászólások, vagy bejegyzések részletét.
Nem, ezt nem én kezdtem, sőt, nem is én folytatom. Ez egy kis józan ésszel észrevehető. Én egy blogger vagyok, aki ír a blogjában, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva más bloggerek negatív véleményét.
Most május van, olvashattatok egy olyan bejegyzést, amiben a hetek, lassan hónapok óta tartó feszültséget jellemeztem, és egy bejegyzésre válaszoltam. Elnézést kérek mindenkitől, higgyétek el, hogy nekem is elegem van ebből, ezen hónap utolsó ilyen, és ehhez hasonló témájú bejegyzését írtam.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Vale
2006. május 10. — 22:33:50
“Nos, budapesti második, országos szinten pedig tizedik helyezést értem el, számítástechnikai versenyen.” a TITes verseny vagy valami normálisabb?
“Most őszintén, ti élvezitek azt, ami hetek óta egy kisebb blogközösségben zajlik? Ugye, hogy nem?” mindig ez van… feltűnök egy fórumon, egy közösségben, kapásból beüt a balhé…
Trimo
2006. május 10. — 22:39:02
ez már röhelyes
l3v3e
2006. május 10. — 22:39:28
… ami még mindig j.
P!nk
2006. május 10. — 23:46:23
mefi, nem tudom miért pont téged húznak elő mindíg, de több blogon is láttam hogy nem vagy valami közkedvelt. Szerintem ha valakit nem szeretsz, azzal nem is kellene foglalkozni, nincs igazam? Reméljük egyszer leszállnak Rólad.
deadly
2006. május 11. — 00:06:56
mit tesz a hírnév 🙂
deadly
2006. május 11. — 00:08:52
nem tudom akkor minek olvassa Mefi blogját, én nem is tudok sokszor a haladási sebességet tartani :), és akik a kritikákat benyőgik azoknál mefi rss minden 5 van állítva ….
Ralesk
2006. május 11. — 01:47:19
http://www.ranting-gryphon.com/Rants/2rant-portalofevil.mp3 jut eszembe, mint releváns valami.
moikboy
2006. május 11. — 08:09:33
Végre történik valami!
pepexx
2006. május 11. — 13:46:01
hihi
most akkor megmondom, mi a problémám.
bár ritkán kommentelek, egy ideje figyelem ezt a “közösséget”. érdekes. rémesek a pólusok, amiért és ahogy fújnak egymásra, attól függetlenül ki hányszor. a passzív ellenállás is ellenállás. mind1. sok rajongója van egyiknek is, másiknak is. sokszor csak egymás értelmetlen fényezése megy itt is ott is. sokszor látom, hogy elkezdenek a saját nyálukban tobzódni az emberkék és a kis “rajongók” követik. persze ez nem mindig rossz, csak egy idő után túlcsordul a dolog. annak örülök, hogy itt is, ott is vannak mértéktartó emberek (beismerem ott több), akik értelmesek és tudnak objektívek lenni.
Na ennyi erről.
a probléma számomra sokszor az ilyenek . Hát ez rosszabb, mint a Csubakka- taktika. Ennek nincs értelme. És tele lesz az életem ilyen szemetekkel. Jöttem ide sokat, de nem bírom ezeket ilyen mennyiségben. Beismerem, pl a logdy.com-ot neked köszönhetem, statos meghívót nem tudtam szerezni, és ez jó. De már ritkábban jövök. Pl. Már kommenteket sem szeretek olvasni, mert mire kiválogatom az ömlengésből az értelmeset, elmegy a kedvem az egésztől. És be kell vallanom te nagy komment-gyáros is vagy sok helyen. Kb. Már unok erről írni.
Ja. Csak h tudd, és pártatlan lehessek (bár nem hiszek a szóban igazán:): Balázs sokszor öntelt és rengetegszer intoleráns, szerintem. De pl sokan ezért szeretik. Én nem. Erre főleg itt, és most nincs kedvem több szót pazarolni.
ennyi.
by
Trimo
2006. május 11. — 15:52:08
[re=9013]l3v3e[/re]: igazad van, bocsánat ezt eléggé elírtam
suexID
2006. június 05. — 22:41:38
mefi: félretéve az ellentéteket mondanék valamit. Érdemes lenne kicsit elgondolkodni azon, amint Balázs írt. Tény, hogy nem szeret, tény, hogy sokszor ebben már a személyes indulat is benne van, de azért nagyon sok helytálló dolgot is mond. Többek között azt, hogy feltűnően sokszor írsz olyasmiről, amiről fogalmad sincs.
A megoldás arra, hogy Balázs megjegyzéseit elhárítsd triviális. Ha mondjuk webes dologgal kapcsolatban postolsz, végezz kutatómunkát! A szöveget beküldés előtt olvasd át, javítsd ki az értelemezési hibákat, helyesírási hibákat! És a legfontosabb, ne szólj le másokat azokért a hibákért amiket te is nemrégiben vetkőztél le, vagy még neked sem sikerült levetkőzni.
Mindezt mondom pártatlanul, őszintén.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Nem TIT-es volt, vagy legalábbis nem emlékszem. Azt tudom, hogy elég sokan jelentkeztek rá, az országoson több, mint kétszáz diák indult.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=9017]P!nk[/re]: nézd, erről az a véleményem, hogy akinek nem vagyok szimpatikus, az ne olvasson. Aki viszont naponta legalább egyszer elolvssa a bejgyzéseimet akkor nem értem.
[re=9027]suexID[/re]: nézd, pont ő mondta nekem, hogy úgy szólok be másoknak, hogy nem értek valamihez, illetve nem segítek adott esetben. Ez nem igaz, ha valamit megírok, akkor próbálom jól megírni; ha valakit leszólok, és esetleg segítséget kér, természetesen elmondom neki.
Az adott írásról – a Javascriptes írásra gondolok, aminél pártatlanul közölted, Balázsnak, hogy “Mért csodálkozol, mefi írta” – csak annyit, hogy működik. Tény, hogy volt egy apró hiba (igazából nem is hiba, hanem helytelen használat), de amint Gábor szólt, ezt javítottam. Amire Balázs rászólt, az a language tulajdonság volt. Tudtommal XHTML 1.0 Transitional esetében elfogadott a módszer, és a validátor sem jelez hibát. Ha rosszul tudom, akkor elnézést, hogy hülyeséget írtam. Legtöbbször utánajárok annak, amit leírok. A .htaccess-ről szóló írást például többen megköszönték, hogy hasznosnak bizonyult.
A megjegyzésekről annyit, hogy nem csak az úgymond szakmai írásokat szólja le – ezt még megérteném. Azt viszont felháborítónak tartom, hogy édesanyámról írt (a te hozzászólásod pedig kifejezetten rosszul esett), nem tudom, hogy ő fordított esetben hogy reagált volna, és hogy én mekkora szemét lennék most.
Nem tudom, hogy mi a problémád van velem, mert személy szerint neked, nem ártottam semmit. Vagy tévedek?
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=9034]pepexx[/re]: nézd, ez a Marlenka pl. tényleg érdekel. A blog sajnos egy ilyen műfaj, egyik bejegyzés tetszik, másik nem. Nem tudok, és nem is akarok minden olvasónak megfelelni, hiszen akkor egy más embert adnék, egy más ember írna.
A hozzászólás már más kérdés, valakit érdekel, valakit nem. Tény, hogy sok helyen hozzászólok, de amíg a blog tulajdonosa nem jegyzi ezt meg, addig nem érdekel. Nem szoktam – vagy csak ritkán – olyan súlyos offtopik hozzászólásokat elkövetni. 🙂