Oktatóvideó egyenesen a BKV-tól, kelemenbandi ajánlásával. Vigyázat: a harmadik perctől sikítva nevetős, nem tudom röhögtem-e videón valaha ennyire. És persze…
Az egyik hogy bár éjszaka összesen nettó két órát aludtam (értsd: a forgolódást, orrfújást, köhögést és egyebeket nem beleszámolva), mégis…
Egyrészt imádok előadni, másrészt többen mondták már, hogy jól is csinálom a dolgot, aminek alapjáraton nem hiszek, de ha valamit…
Sokszor leírtam már ezekről a véleményem, egyszer talán (ha majd tízéves lesz a blog) megunom, viszont. Rájöttem, hogy az (is)…
Idén is volt ilyen aranyszobrocska átadás ahol nagyjából az az eredmény született, mint amit »szerettem volna«, bár sajnálom hogy becstelenül…
Az alábbi szöveget ragasztottuk ki a liftben és a főkapura angol és magyar nyelven a »díjbeszedőkkel« ellentétben: A szöveg ez…
Az jutott még az eszembe, hogy vannak emberek, akik a kommenteket egyfajta e-mail-üzenetnek tekintik. Köszönés-üzenet-elköszönés, azonnali válaszvárás és így tovább….
Mostanában megfigyelhető, hogy egyre több olyan film kerül elénk, melynek a célközönségét a gyerekek képezik, aztán ahogy nézzük a filmet…
Figyeldoda: Ja volna nekem itt egy mondani valom, de nem ezzel a témával kapcsolatba, hanem a Showder klubbal kapcsolatba. Úgyan…
Nem menő. Arra gondolok, hogy a telefonok többsége tud olyat, hogy az ember belemondja a mikrofonba, mondjuk azt a szót,…