A 2014. február havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Breaking Bad finálé

Még decemberben írtam, hogy elkezdtük nézni a Breaking Bad című sorozatot, akkor már jócskán benne voltunk. Nagyon sokan és nagyon régóta ajánlották az egyébként 2008-ban indult sorozatot. Akkoriban (érzésre nagyjából 2009-ig bezárólag) elég sok műsor indult, amik nekem személy szerint nagy kedvencek lettek, illetve amennyire láttam, úgy általában is a népszerűbbek között szerepeltek. Ilyen volt a Breaking Bad is.

Breaking Bad finálé

A fináléról külön azért akartam írni, mert az elmúlt öt hónap során egyetlen rész erejéig sem éreztem azt, hogy gyengülne, hogy céltalanul bolyongana a történet vagy bármelyik olyan tipikus elem megjelenne, ami elronthatja egy sorozat minőségét. Ennek a véleménynek a kialakulásához biztos sokban hozzájárult az is, hogy mi voltaképpen öt hónap alatt néztünk meg az öt évadnyi epizódot, sokszor egyszerre két-három résszel adagolva, míg egy-két hetet várva a folytatásra az ember hajlamosabb kevésbé derűsen értékelni az aktuális részt.

Többen mondták, hogy a befejezés kapkodós és átgondolatlan volt, de én pont azt kaptam, amit általában várok: egy-két régi karaktert ismét behoztak; a fontosabb szálakat elvarrták; hagytak pár dolgot, amin tud gondolkodni az ember és végre volt az ismerős finálé utáni szomorkás hangulatom is, ami például a hat évet »lezáró Dexter finálé« után még csak egy másodpercre sem.

Jó élmény volt, a Breaking Badet simán a legjobb sorozatok között említeném, nagyon örülök, hogy végignéztük.


Most is későn feküdtem

De ez a történet szempontjából irreleváns. Viszont van itt egy »2010-es« valamint egy »2012-es« előzménysztori. Pedig azóta el is költöztme, de úgy látszik, kétévente mindig belenyúlok egy betöréses sztoriba, figyeld:

A szemle megtartására azért került sor, mert Nádai Gábor fejlelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2014. február 19. napon … időben a … cím alatti helyen kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérlet büntettét – betörés – követte el. A bűncselekménnyel veszélyeztetett tárgyak értéke … Ft. Rongálással okozott kár: megállapítás alatt. A sértett lakás erkély ajtaját megrongálták, az ajtó helyzetéből történő kifeszítésével. A lakásba behatolás nem történt meg, lopási kár nem keletkezett.

Szóval igen, Tigi hívott fel, hogy hallod, szerintem be akartak törni, és az erkélyajtón árulkodó négy pajszernyom tényleg erre utalt. Valószínűleg a riasztó miatt hiúsult meg a kísérlet. Azért most már kamera is van az erkélyen.

Persze az új lakásnak már az első napon láttam, hogy az erkélyajtó a gyengébb pontja, ezért is van a riasztó, mert habár a főbejáratot egy elég jó biztonsági ajtó védi (ebbéli reményemet most a bűnügyi technikus úr is megerősítette), azért egy kéttáblás üvegajtó mégsem annyira biztonságos. Bár, mint kiderült elég masszív a dög, mert – amint azt szintén a bűnügyi technikus úr mondta – elég erősen próbálták feszegetni, hála az égnek kevesebb sikerrel. Jövő héten ettől függetlenül még kap egy kis erősítést egy hevederzár vagy bármi más keretein belül.

Amúgy nem is annyira az értékeim ellopása vagy a biztonságérzetem porig alázása, mint inkább az fájna, ha a szerencsétlen macskát bántanák, vagy megszökne vagy bármi egyéb történne vele.

Ha pedig egyszer lenne lehetőségem elfogni egy betörőt, valószínűleg ez történne vele, aztán még a pajszerrel szívesen eltörném a térdkalácsát is, a rendőröknek pedig bociszemekkel mondanám, hogy elesett, miközben feszegette az ajtót.

Mindenesetre, itt egy fényképvelvétel a fent nevezett macskáról, amint a bűnügyi technikus urak munkáját segíti:

Kázmér bűnügyi technikusként


Robotzsaru

Megnéztük Tigiékkel a Robotzsaru 2014-es feldolgozását. Én nem tartom magam nagy rajongónak, az eredeti Robotzsarut láttam, és nagyjából ugyanaz volt a véleményem, mint az »Emlékmás« után: a mondandó nagyon jó, bár megelőzi a korát, a bemutatás valahogy néha mégis komikus, ám ettől szerethetőbb és könnyen emészthetőbb. Az eredeti Robotzsaruval is ez a helyzet: a probléma, amit boncolgat, nagyjából mostanában vagy nemsokára lesz csak aktuális.

Jelenet a 2014-es Robotzsaru filmből

A feldolgozás viszont jól sikerült, szemben az »Emlékmás 2013-as« változatával. Tigivel azt beszéltük, hogy talán a Detroidban uralkodó hatalmas bűnözés kifejtése maradt csak el, és nem annyira aköré irányult a sztori, hogy a súlyos helyzet miatt lenne szükség emberi rendfenntartók helyett a gépezetek bevetésére, inkább úgy jött át, hogy egy csúnya nagy gonosz vállalat akarja behozni a termékét a piacra, a pénz miatt. Sellars, az Omnicorp vezetője viszont elég sokáig pozitív karakternek tűnt, nagyjából a film háromnegyedénél bontakozott ki, hogy valójában tényleg csak a pénz meg a hatalom miatt megy az egész.

Ami meglepett kicsit, hogy három nagy nevet is sikerült megszerezni a produkcijóhoz Samuel L. Jackson, Gary Oldman és Michael Keaton személyében, ami elég sokat dobott az összpontszámon.

Végig lehetett érezni, hogy a készítők tudták, hol van ennek a filmnek a helye. Nem akartak világot váltani, viszont sikerült egy kellemes esti mozit összehozni a Robotzsaru újratöltéséből, ami után nem távoztam rossz érzésekkel a vetítésről.

Eredeti cím: RoboCop
Műfaj: akció, sci-fi
Időtartam: 108 perc
Megjelenés éve: 2014
Főszereplők: Joel Kinnaman, Samuel L. Jackson, Gary Oldman, Michael Keaton

A hobbit – Smaug pusztasága

Sajnos Peter Jacksonnak nincsen arányérzéke. A Gyűrűk ura trilógia főként azért nem jött be, mert hihetetlenül hosszú, hihetetlenül vontatott. Végig olyan érzésem volt, mint amit az emberek akkor éreznek, ha velem beszélnek: két mondatra kíváncsiak a történetből, de azt órákig tudja valaki mondani. Szóval ott volt az »első hobbit film«, amit nagyon élveztem, pontosan jó volt az időzítés, a végén persze itt is előrevetítették, hogy lesz még folytatás, meg ott volt a kérdés, hogy most igazából miért nem sétálnak át azon a száz méteren, miért kell egy résznyit kerülni, de oké, erre még elfogadtam a magyarázatot, hogy a madarak szerződésben állnak a tudom is kikkel, és nem repülhetnek át. Ez most olyan mintha nem lennék elmélyedve a történetben, de el vagyok, tényleg.

A hobbit - Smaug pusztasága

Ez a film hosszú volt, unalmas és olyan szinten tocsogott a számítógépes grafika varázsától, hogy az egésztől elment a kedvem. Utálom én azt is, amikor gagyik az effektek (mert inkább ne legyen, mint gagyi legyen), de ez, hogy gyakorlatilag az egész filmben több volt érzésre az utómunka, mint a forgatás igazi helyszínen. Tudom, hogy valójában nem ez történt, de mégis ezt éreztem végig.

Nekem ennek a világnak az ábrázolása sokkal-sokkal jobban tetszett a »Trónok harcában«, ott a vér és a mese aránya tökéletes volt. Ott fényképészek, rendezők és színészek munkáját láttam, nem pedig 150 grafikusét.

Nagyjából egy hónapja láttam a filmet, azóta agyalok rajta, de sajnos nem változik a véleményem. Persze, én egy vagyok a millióból, az IMDb 8,4 pontja biztos nem tévedhet.

Eredeti cím: The Hobbit: The Desolation of Smaug
Műfaj: 2013
Időtartam: 161 perc
Megjelenés éve: 2013
Főszereplők: Ian McKellen, Martin Freeman, Richard Armitage

Transzparens bérezési adatok

Direkt választottam ezt a láma címet, amúgy a nyilvános fizetésekről szeretnék írni.

Török processpirate Gábor osztotta meg az alábbi cikket és gondolatot a kék csipogós oldalon:

A hosszú cikk kulcsmondata egyébként tényleg ez: hiába titkosak a fizetések, a dolgozók úgyis megbeszélik egymással.

Jobban belegondolva pedig, tényleg nincsen értelme titkolni a béreket. Egyrészt nagyobb vállalatnál valószínűleg elég sokan tudják amúgy is (vezetők, gazdasági területen dolgozók, HR stb.), másrészt ha jóban vagy a melletted ülő emberrel, akivel napi 8-10 órát dolgozol közösen, valószínűleg tényleg úgyis elmondod neki, harmadrészt pedig ha ismert a fizetés, akkor nem megy a bugyuta folyosó szintű pletykázás, hogy bezzeg a Géza az majdnem két kilót is haza visz havonta aztán háromkor mindég lelép és az emberek elkezdik nem figyelembe venni ezt az infót. Illetve, ez sem igaz, mert figyelembe fogják venni, mindezt remélhetőleg a produktivitás előnyére.

Amivel viszont a probléma van, az a bevezetés. Egyrészt egy meglévő szervezeti struktúrában nem lehet megcsinálni, hogy holnaptól kint van egy Excel-táblázatban mindenkinek a fizetése. Másrészt ami ennek az egész folyamatnak egy megelőző lépése kell legyen, az az egységes bérezés.

Mert ha van például két titkárnő a cégnél, akik ugyanazt csinálják, és mondjuk nagyjából ugyanannyi ideje vannak a cégnél, akkor furcsán veszi ki magát, hogy miért keres az egyik kétszer többet a másiknál.

A jó fizetési rendszer szerintem egyébként egy egyértelmű mércéhez társul. Például azt mondják, hogy valamilyen szempontrendszer alapján elkezdik mérni a fejlesztők tudását. (Fontos, hogy a szempontrendszer tényleg lehetővé tegye az objektív mérést.) Ezalapján a mérés alapján kialakítanak fizetési kategóriákat, az összeget pedig növelheti például a cégnél eltöltött idő. Innentől kezdve pedig bérfeszültség sem lehet, hiszen ha van két azonos szinten dolgozó ember, akkor elvileg azonos szintű fizetést is fognak kapni.

Az eredeti cikk amúgy ezzel a témával kimerítőbben foglalkozik, érdemes elolvasni, ha valakit érdekel a téma.