« Emlékzenefilmkönyv »

Az albérletben az egyik szomszédom szerencsétlen »Jacko halála óta« emlékzenéléseket rendez, átlag napi tizenkét órában teszi ezt, de legalább csak a jó számokat ismétli, és már fejből tudom a Beat it szövegét, talán még lekottázni is le tudnám, pedig abból sose voltam túlzottan jó.

Az mindenesetre vicces, hogy a legújabb Harry Potter-film még meg sem jelent hazánkban, mert várjuk a szinkront, addig Jacko életéről és haláláról már látható egy darab a mozikban, szinkronosan.

És megjelent egy tucat könyv is, ugyanilyen témában, nehogy valaki kihagyjon bármilyen jellegű információt is.

Meg merném kockáztatni, hogy vannak olyan cégek, akik minden híres emberről tudnak egy kattintásra, varázsló vagy tündér segítségével (szoftverkörnyezet szerint opcionális) készíteni filmeket és könyveket. Szerintem még a borítók is megvannak. Képzeld el, milyen vicces lenne ha például idő előtt kerülne a nyomdába Obama haláláról és életéről a könyv, úgy, hogy tényleg benne lenne hogy hal meg.

23.59, heh.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
És főleg, ha úgy is halna meg.
Akkor már muszáj lenne neki! :(
Nem azért, de mióta meghalt Jacko azóta nálam is a kocsiban Ő szól mindig :D Nem tudom miért ilyen hülyék az emberek – egyébként korábban is szerettem, megjegyzem halkan :)
Volt egy ilyen film… Game Over vagy mi volt a neve…ahogy játék közben meghalt az illető úgy halt meg a valóságban is :) Nagyon durva volt :)
Mióta meghalt bennem is feléledt a kíváncsiság, hogy miért szerették ennyire stb és tényleg vannak jó számai, azokat hallgatom mostanában.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Zombi(e) (2006. március 01., 09:09:55)
Videóhirdetés (2007. január 28., 11:16:55)
Bizonylatozás (2011. szeptember 25., 11:47:01)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1048 napja született, 242 szóból, és 1164 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: