Ügyfelek, minek vagytok?

Ez a bejegyzés alapvetően egy fölösleges hisztikézés lesz, ami helyett mondjuk leírhatnám a háromezer gondolatot, ami az Interstellar óta cikázik a fejemben, de az elmúlt héten annyi impulzus ért, muszáj hisztiznem, értsék meg, muszáj.

Három rövid történet, szerencsére mindegyiknek van pozitív része is, ne mondjátok, hogy negatív vagyok.

A Telekom és a Nano SIM esete

Múlt hét csütörtökön majdnem »két év után« lecseréltem az iPad minimet. A váltás oka egyszerű volt: eddig a legkisebb 16 GB-os, Wi-Fi modellt használtam, de szerettem volna egy még mobilabb változatot, amivel lehet akár a metrón is olvasni az indexet. (Valójában utazásnál jön nagyon jól az iPad: pici, kártyafüggetlen, okos ésígytovább.) Az iSTYLE-ban vettem a vasat, segítőkészen le is vágták a hagyományos méretű kártyát, de sajnos nem működött.

A SIM-kártya csere amúgy egy kétperces művelet: igazolod ki vagy, kapsz egy új kártyát, a régi meghal, bedugod a gépbe az újat és távozol boldogan. Na, ez az én esetemben úgy nézett ki, hogy a pénteki ebédszünetemben egy cirka 40 perces várakozás után (ami ráadásul úgy kezdődött, hogy a számhúzó néni azt sem tudta, mi az a SIM-kártya) a még kezdő eladó lányka mosolyogva közölte, hogy szerinte pont az a kártya fogyott el.

A főnökhölgy is megjelent, és mondta, hogy igen, sajna elfogyott, egy óra múlva hozza a futár. Hát kösz. (Itt már 50 percnél jártam.)

Azt nem értem, hogy hol csúszik hiba a gépezetbe. Bemegy valaki a raktárba, kinyitja a fiókot, látja, hogy már csak tíz darab van, hát szól és hívja a futárt. Ha valaki beesik, hogy venne 250 ropiért egy okosabb telefont, nem tudják eladni, mert nincs hozzá kártya. De ha már benézik, oké, ők is emberek, de legalább írnák ki, és ne hagynák várni 50 percet az embert – fölöslegesen.

A sztori pozitív része: este visszamentem és soron kívül két perc alatt elintézték az egészet.

Az édességbolt esete

Be akartam menni egy édességboltba. Ma sikerült valami idiótának összetörnie a sportautóját, ami miatt az Alagút körül meghalt a közlekedés, így egy órával később értem a tett színhelyére. Az üzlet hétig van nyitva, de 18.48-kor már be volt zárva minden, lakat, rács, riasztó, páncélautó, őrző-védő aligátorok elöl.

Visszatérő bajom ez: ha 19.00 a zárás, akkor az nálam azt jelenti, hogy 18.58-kor még be tudok szaladni venni egy csokifaszt, és nem kell másik üzletet keresnem.

A sztori pozitív része: mentem pár utcát egy másik bolthoz, ahol végül nem azt kaptam, amit kerestem, de legalább 19.05-kor beengedtek, úgy, hogy már be voltak zárva és takarítottak, de azért még kiszolgáltak.

A kürtőskalács esete

Gondoltam hozok haza kürtőst, legyen mit csipegetni. A Deákon voltam és nem esett jól visszabattyogni a Váci utcáig, ahol a Molnár-féle kalács várakozott, a metrómegálló körül viszont pont valami fesztiválféleség volt, ahol az egyik helyen kalácsot is árultak, gondoltam jó lesz. Odabattyogok, majd az alábbi párbeszéd hangzott el:

Én: Helló!
KürtősKalácsÁrus15: Szia!
Én: Órák kérdése, és kitalálom mit szeretnék…
KürtősKalácsÁrus15: Mármint?
Én: Mármint kiválasztom, milyen kalácsot kérek.
KürtősKalácsÁrus15: Amúgy záróra van, oké?
Én: Oké, kösz, akkor itt sem vásárolunk (többet sose).

Majd továbbmentem egy másik dílerhez, aki meg éppen csapta a szelet két (amúgy megértem, mert tök csinos) külföldi lánynak, miközben a sor meg tekergett.

A sztori pozitív része: végül visszamentem Molnár’s-hoz, ahol mosolyogva szolgáltak ki nettó másfél perc alatt és boldogan elhoztam az engem megillető szénhidrátot.


A kedves olvasó ne fáradjon a tanulság levonásával: én csak egy elégedetlen gurmók vagyok, aki nem érti meg, hogy ami bezárt, az be van zárva és kész.

(Amúgy meg a teringettét, apumnak kocsmája van, ami elvileg nyolcig van nyitva, de nemegyszer zárt be tizenegykor, vagy éjfélkor, mert jöttek vendégek, akik ittak és az egész biznisznek az lenne a lényege, hogy ha vevőd van, kiszolgálod, nem pedig elhajtod.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2020

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.