30 év, 30 ország – fordult a kazetta, pörög a B-oldal

Vasárnap délután szép csendesen betöltöttem a 30. életévemet. Ebben a ferdítés legfeljebb annyi, hogy szombaton ezt az ijesztően pontosan predesztinálható eseményt hatalmas családi vigadalommal ünnepeltük. Húszas éveim záró gondolatai, vagy valami hasonló.

A 30. év valahogy még a kerekek között is kerekebb kicsit: szeretünk neki nagy jelentőséget tulajdonítani, ekkor érkeznek a nagy kérdések, elvileg ezután pörögnek még gyorsabban az évek és ilyenkor születnek a nagy gondolatok. Elővigyázatosságból én már tavaly megírtam a saját háromévtizedes bölcsesség-kosaramat »Vánszorgó napok, rohanó évek« című bejegyzésemben. Most újra elolvastam, és megnyugtató volt az érzés, hogy nem változott a véleményem.

Hogy milyen érzés harmincnak lenni?

Épp olyan, mint 29-nek. A szülinapi buliban a gyerekkori barátom velem egymagasra nőtt tesójának köszönve azonban zordul fejbevert a gonosz belső hang, hogy én bizony több mint egy évtizede őt (mármint a tesóját) még tologattam a babakocsijában. Ha máson nem is, ilyen dolgokon érzem az aktív éveket a hátam mögött. Akárhogy is nézem, harminc év szép idő, de lélekben még mindig 25 maradtam. (Oké, talán inkább 20.)

Ezt az egész 30 éves balhét egyébként sokkal inkább folyamatában éreztem, szép lassan jöttek a kis hidegzuhanyok: az egyre közeledő 2018-as év; hogy éppen csak szőrösödtem, amikor megszületett a mostmár éppen szőrösödni kezdő unokaöcsém, és ez már 17 éve volt; a környezetemben lévő sok házasság és gyermekáldás; az itt-ott megjelenő ősz hajszálak; a néha helyett egyre gyakoribb hajnal egykor ásítva véget érő bulik és az összes többi klasszikus közhely.

Viszont, hátradőlve üdvözöltem a 30-at, mert sikeresen elértem a tavaly kitalált nagy projektem áhított célját:

eljutottam 30 országba.

Erről anyukámék még egy klassz tortával is megemlékeztek:

Számolgatni régóta számolgatom az országokat (és a repüléseket), de tavaly a »marokkói utazásunk« után határoztam el, hogy a hátralévő kicsit több mint egy évben a huszon-valahány országot felkerekítem 30-ra, lehetőleg a születésnapom előtt, utána pedig szeretném tartani, hogy legalább annyi országban jártam, ahány éves vagyok.

A magam által kitalált játék három egyszerű szabályból áll:

1. Minden országot elfogadok országnak, ahol az ott élők elfogadják az országukat országnak (különös tekintettel azokra az országokra, ahol még az útlevelemet is elkérik).
2. Legalább 1 óra ott eltöltött idő és egy étkezés számít sikeres teljesítésnek.
3. Repülőterek, kikötők, határállomások és senkiföldjék nem számítanak.

Nyilván ebben egy kis biztonsági játék is volt, mert az 1. pont miatt pl. számolhatom Észak-Ciprust is, de egyébként más csalást nem követtem el.

A végső lista így állt össze, ábécérendben:

1. 🇦🇹 Ausztria
2. 🇧🇪 Belgium
3. 🇧🇬 Bulgária
4. 🇨🇾 Ciprus
5. 🇨🇿 Csehország
6. 🇩🇰 Dánia
7. 🇬🇧 Egyesült Királyság
8. 🇨🇾 Észak-Ciprus
9. 🇫🇮 Finnország
10. 🇫🇷 Franciaország
11. 🇭🇷 Horvátország
12. 🇮🇱 Izrael
13. 🇵🇱 Lengyelország
14. 🇲🇰 Macedónia
15. 🇲🇦 Marokkó
16. 🇲🇨 Monaco
17. 🇲🇪 Montenegró
18. 🇩🇪 Németország
19. 🇮🇹 Olaszország
20. 🇵🇸 Palesztina
21. 🇵🇹 Portugália
22. 🇷🇴 Románia
23. 🇸🇲 San Marino
24. 🇪🇸 Spanyolország
25. 🇸🇪 Svédország
26. 🇷🇸 Szerbia
27. 🇸🇰 Szlovákia
28. 🇸🇮 Szlovénia
29. 🇹🇷 Törökország
30. 🇺🇦 Ukrajna

Ez az egész számolgatás amúgy semmi rendkívüli hozzáadott-értékkel nem bír, viszont nagyon játékos: amióta erről beszélgettem a barátaimmal, mindenki elkezdte számolgatni, hogy ki hány országban járt; illetve ahogy megtanultuk az összes céges képzésen, a jó célok mindig pontosan mérhetők és számszerűsíthetők.

Hová megyek legközelebb?

Szinte mindenki ezt kérdezte tőlem mostanában, és a kérdés teljesen jogos, a válaszom pedig: nem tudom.

Titkon remélem, hogy utó-szülinapi ajándék gyanánt a Wizz Air Get Lost from London játékban sikerül megnyernem egy ülőhelyet az ismeretlen felé tartó gépre és a 4 napos kirándulásra, ezt leszámítva nincsenek terveim, elég sokat utaztam most, és habár 2018 a végtelen hosszúhétvégéjével kegyesen bánt a szabadságaim számával, de azért így is nagyon kevés nap maradt.

Mivel én a kicsi és pörgős utakat kedvelem inkább, emiatt sosem voltam hosszú eltávon, de a következő évben tervezgetem, hogy egyben kiveszem a szabadnapjaimat és egy nagyobb időszeletben tűnők el valahová. Régi nagy vágyam megnézni New Yorkot, de meglátjuk, mit hoz a jövő.

Van kaparós térképem!

Egyelőre a helyét a lakásban nem találtam meg, és az is látszik, hogy harminc ország szinte fel sem tűnik rajta (persze egy USA vagy Oroszország lekaparása azért szembetűnőbb lenne), de Twitteren sikerült beszereznem egy jóárasított kaparós térképet, ahol már fizikailag is tudom trekkelni, merre jártam már, ahogyan a borítóképen is látszik.

Egyéb öblös gondolatokat nem tartogattam mára, és lassan amúgy is 30 éves és 1 napos leszek, ráadásul a csőben van még 4 félig megírt bejegyzés, meg így 30 évesen már igénylem a napi 7-8 óra alvást, úgyhogy megyek is dolgomra, nincs itt semmi látnivaló, az évek meg rohanó tempóban szaladnak előre, úgyhogy sietek is velük tovább.