A 2009. április havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Ma este

Miután hazautaztam, ha minden környezeti elem így akarja, bátorkodom megtekinteni a »Lost« 100. (századik) epizódját. Századik epizód, woot, körömrágás és meg minden.

Addig viszont try-catch és public static void main.

2009. május 01., 1.11.26 – kiegészítés

Nem volt ez rossz, bár a végén azért nagyobb durranásra számítottam.


Új vas kellene

Érik már egy ideje, de eljött az idő, hogy lecseréljem a lassan »négyéves« számítógépem. Különösképpen a fényképezőgép miatt, mert ezzel az egymagos processzorral és nem túl sok memóriával megnyitni majd dolgozni egy tíz megapixeles képen roppant időigényes, de legalább idegesítő. És most nem arra gondolok, hogy három másodperc helyett négy alatt nyitja meg a képet, hanem hogy konkrétan fél perc mire betölti, és másodperceket kell várnom minden ecsetmozdulat után, ami eléggé megnehezíti még a legegyszerűbb utómunkát is. Nem is beszélve arról, hogy a »Lightroom« egyébként is igen gépigényes alkalmazás. De említhetném azt is, hogy a Firefox néhány megnyitott fül mellett gyakorlatilag már szaggat, nem is beszélve arról a porszívó és hajszárító együttes használatára emlékeztető hangról, amit a valamikor hűtőberendezésnek nevezett alkatrész ad ki magából, miközben leégeti a szőrt a tenyeremről.

A jelenlegi problémám természetesen az, hogy nincsen rá pénzem. Macintosh gépben gondolkodom, nem azért mert szépen csillog és verhetném rá a farkamat, hanem mert a fotók és videók feldolgozásához jelenleg ez a legideálisabb eszköz, és én általában évekre vásárolok számítógépet, mert nem tehetem meg hogy félévente bővítem és évente cserélem. Továbbá régóta szeretném már otthagyni a PC-t, és jelenleg egy Apple-gépben amúgy is több lehetőséget látok. És igen, emellett még szépen csillog, és sznob is vagyok.

Aztán még ott van a probléma, hogy utazom, így nem igazán választhatok asztali gépet, pedig a legideálisabb választás 24″ iMac lenne ár-érték tekintetben, de azzal kicsit necces lenne a Nógrád Volán járatain zötykölődni. A nagyjából azonos teljesítményű MacBookok viszont számomra egyszerűen megfizethetetlenek. Majd egyszer talán megtehetem, de most nem.

Egy újabb PC-laptop vásárlását azért nem tartom jó ötletnek, mert egy-két év múlva ismét cserélni kellene, és ami van olyan árban mint a MacBook, sajnos nem olyan masszív és erős. Példa a mostani a Sony notebookom, ami elvileg újonnan 300 000 forint, ami nem kevés pénz, és azért annyira nem egy masszív darab. Pedig vigyázom is rá.

Szóval egyelőre marad a nyálcsurgatás, meg a dobolás míg várom a betöltés végét.

Most az ilyen bezzeg mások éheznek és bezzeg én öt éve nem cseréltem gépet jellegű hozzászólásokat mellőzzük, mert egyrészt nem érdekel, másrészt tisztában vagyok vele, harmadrészt leszarvazom.


Én nem értek a fényhez

Debreceni Zita.

Valami modellcsaj, a CKM-ből lehet esetleg ismerős. Viszont van egy klímavédelmi fotópályázat, ahol elvileg ő egy profi fotós és készített képeket. Van róla ez a kép a pályázat oldalán:

Debreceni Zita

Namost, elsőre az tűnhet esetleg fel a kevésbé hozzáértőknek is, hogy nagyon-nagyon barátságtalanul fogja azt az egyébként nagyjából másfélmillió forintot érő fényképezőgépet. Szóval nekem elsőre az jött át, hogy hát a kezébe nyomták a gépet, hogy most ezzel fogják őt fotózni. Akik a Canon gépeket ismerik, azt is láthatják, hogy egy Canon EF 50mm F/1,8 II objektív van a gépen, ez viszont ezzel a géppel nem kompatibilis, vagyis az, de biztos hogy nem használja senki, mert nem arra a géptípusra van tervezve.

Szóval ő egy profi fotós, rendben, legyen az, én sem foglalkoztam vele különösebben ezek után.

Majd valahol megláttam az azóta már a fél magyar blogszférát bejárt kis videót, melyben Debreceni Profi Fotós Zitának teszi fel valaki az alábbi rendkívül bonyolult kérdést:

Hogyan arányul egymáshoz a záridő és a rekesz, és mit szabályoz?

Oké, lehet hogy az arányra nem tudnám rávágni a választ, de én mint amatőr hobbifotós is azonnal tudom mit szabályoz a záridő és a rekesz. Mert ezek még talán amatőr szinten is kötelező dolgok, ugyanis ha valaki profi fotós, és másfélmilliós géppel dolgozik, akkor valószínűleg nem automata programban dolgozik, hanem maximum valamilyen programautomatikaiban, de inkább teljesen manuálisan, viszont itt már tudni kell mi is az a záridő és a rekesz. Meg egyébként is. Egy profi fotós ezt tudja, de legalább egyszerű nyelven meg tudja fogalmazni.

Te, kedves Zita nem profi fotós vagy, hanem legföljebb egy stylist. Az ő dolguk ugyanis, hogy elrendezzék a helyszínt, megmondják a modellnek hogy mit csináljon és megigazítsák a kis haját. Majd a profi fotós az, aki tudni fogja hogy milyen záridő és rekesz kell ahhoz, hogy a te általad beállított képet úgy készítse el, hogy te azt lásd a képen, amit szeretnél.



Én nem vagyok lábtörlő

Én egy segítőkész embernek tartom magam.

Ha egy néni jön föl ötkiló krumplival a lépcsőn, számomra a legtermészetesebb dolog hogy segítek neki felvinni. Az is természetes, hogy ha például valaki feltűnően nem tudja hol van, megkérdezem hogy esetleg segíthetek-e. Néha bátorkodom egy szintén feltűnően elveszett külföldivel is kommunikálgatni, hátha. Ha valaki megkeres, és azt mondja, hogy te figyelj már, szükségem volna egy szívességre, nem panaszkodom, hanem rögtön mondom hogy hát ugyan ne viccelj, miről lenne szó.

Az persze oké, hogy a barátaimnak mindenféle viszonzás nélkül teszek szívességet, hiszen a barátság erről szól. Én szívességet teszek, egyszer ő tesz majd, és egyébként is szeretjük egymást. De szívességet teszek különösebb viszonzás nélkül még azoknak is, akiket nem szeretek.

Viszont amikor ráüzenek valakire, akinek nem egyszer segítettem már, hogy egy aprócska segítségre lenne szükségem, és kvázi közli hogy leszarja, akkor azért fel tud menni bennem a pumpa annyira, hogy felnyomjak belé egy pumpát annyira, hogy a pumpa belső pumpája annyira felmenjen, hogy egy másik pumának felnyomjon egy pumpát annyira.

Szóval arra akarok utalni, hogy én fényezés nélkül egy roppant segítőkész embernek tartom magam, nem pedig kéz- és lábtörlőnek, aki csak akkor kell, ha szutykos az ember keze-lába. Illetve lehet annak is használni, csak akkor nem kell meglepődni, hogy mért leszek bunkó.

Jobban belegondolva különösebb haszna nem lesz hogy leírom, mert a célszemély valószínűleg nem jár erre, de legalább kiadtam magamból a feszültséget.