« Eperke »

Sikerült ma megvásárolni az idei első eperadagot; 950 forintba fájt egy kiló, viszont olyan finom íze van, hogy kettéállt a fülem tőle.

Ennél viszont érdekesebb a sok Szalacsi-utód, akiket mostanában láttam. Persze én sem vagyok ám egy hétköznapi eset, de amikor felszállt egy nagyjából kétméter magas nő, bokáig érő fekete bőrkabátban, fenékig érő fekete hajjal, SZTK-keretes, ezüstösen csillogó napszemüvegben, rózsaszín (!) válltáskával, és a kabát alatt menyasszonyi ruhában (!), akkor azért sejtettem, hogy valami gyanús. A nő leült – 47-49-es villamospótló járatról beszélek egyébként –, levette a szemüvegét, és valami hihetetlen szigorú arccal, pengevékonyra összeszorított szájjal közölte, hogy A kurva anyját.. Na ez volt az a pont, amikor mélyen belebújtam az olvasnivalómba. Az út hátralévő mintegy húsz percét is végigkáromkodta és morogta.

Vagy az a csávó, akit a minap láttam a Podmaniczky utcában. A fószer úgy ötvenkörüli lehetett, olyan rokkerbeütésű emberke, húzós bőrszerkóban, és valami súlyos bakancsban, valamint egy valamilyen fém és fa összetételű sétapálcával, amit minden léptekor határozottan földhöz szorított, zörgő hangot előállítva. Namost egyszercsak megállt, felemelte a botját, és mint a sakál elkezdett üvöltözni, hogy A ROHADT AMERIKAIAK A HIBÁSAK EMIATT IS!. Az esemény egyébként ma megismétlődött, de sajnos mire beindítottam a kamerát, már abbahagyta. Legközelebb igyekszem lekapni.

Most pedig átlagos életem újabb fejezeteként megnézem a »Lost« negyedik évadjának haramdik epizódját, körözöttes házi kenyérkaréj és kaliforniai paprika társaságában.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Tesómnak egy nyanya a világvégéről kezdett el kiabálni…
atee: azt hogy csinálta? :D
jaa leesett.
Finom íze? Epernek? Ilyenkor? Biztos, hogy eper volt? :P :D
Ezt én is kétlem, mert most vettünk 2 dobozzal és hát a közepe fehér volt, amúgy meg a fogam majd' beletört! :D
genkezelt tojasgranatot vettel, pirosra lefujva

eper majd juliusra lesz eheto :D
AERO: először én is félreértettem. :D

csibike:Tofika: egyenesedjek ki, ha nincs igazam. A teteje picit fehér volt ennek is, de olyan nagy darabok, hogy hát belefér. Sajna nincs itt a fényképvas, nem tudok képanyagot adni, viszont a Lehel Csarnokban vettük, már két hete árulnak. Egyébként nem dobozos, hanem rendes kimérős volt. :)

ZsuKov: mondom hogy ehető volt bazmeg. :D
vannak nekem is ilyen találkozásaim :D
Én tegnap vettem epret. Király volt, dobozos és persze spanyol. Az fél kiló átszámítva 1200 forint volt. Viszont finom volt. Ilyenkor.
#10
gonoszkiralylany
és te miért nem vagy hétköznapi eset? :)
amúgy most néztem meg a Charlie Wilson háborúját
Andrei: huh, jó áron küldték. :D

gonoszkiralylany: mert szimplán szeretek hülyén viselkedni, és mindenben benne vagyok. :]
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Te szoktál? (2007. október 06., 06:54:24)
Tulipán (2007. április 07., 12:03:15)
Szabadnap (2006. május 05., 10:47:33)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1922 napja született, 354 szóból, és 1733 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: