Havasi gyopár

Hétfő. Nincs vele bajom, de legyünk őszinték: nem a legerősebb nap a hét közül.

Nem is azért, mert dolgozni kell vagy mert vége a hétvégének. Egyszerűen ha sorrendbe teszem a napokat, akárhogy is variálok, a legkevésbé rangos hely jut csak ennek a szerencsétlennek. Kedd? Végre tényleg beindult a hét. Szerda? Amolyan hét-közepi izgalom. Csütörtök? Az ugye kispéntek. Péntek? Azt már a The Cure is megénekelte. Szombat és vasárnap? Miért lenne bármi bajom ezzel a két nappal?!

Szóval van ez a hétfő, aminek kb. csak az a célja, hogy beindítsa a világ körforgását és előkészítse a helyet a következő, sokkal jobb napoknak. Meg hogy elvigyék a kukákat. Legtöbbször próbálok valami jó dolgot kitalálni minden hétfőre, hogy kicsit oldjam ezt a hét eleji, semmilyen, váltónapos érzést. Most hétfőn például a Bem Moziban játszották a Kárhozatot, tökéletes programnak tűnt. Aztán végül elkezdett szakadni a hó, így mozi helyett sétáltunk egy nagyot a Városligetben.

Szeretem a hóesést: a sötét, hideg, lelassult és sokszor búskomor téli időszakban mintha ez lenne az egyetlen kedves dolog, amit a természet adhat és ami miatt újra a szabadba vágyik az ember. Ez az ajándék ráadásul igen ritka különlegesség is mostanában, de a héten igazán nem lehet okom a panaszra: tavaly havazott januárban, november végén, aztán szilveszterkor újra. Most pedig? Hó borítja az egész országot. A Balaton körül nagyjából 50 cm-es a dunyha, de a székesfővárost is rég láttam ilyen masszívan fehérbe borulni.

Szóval, esik a hó és mindenkiből újra előjön a kisgyerek: valaki hóembert épít, valaki szánkózik, valaki gyereket húz a szánkón, a kutyák pedig mintha egész életükben erre vártak volna, fejüket a hóba túrva, boldogságuk csúcsán ugrálnak és szaladgálnak. Nem emlékszem, mikor építettem utoljára hóembert itthon, de arra igen, hogy még nem borotválkoztam, most viszont csináltunk egyet:

Habár kicsit sajnáltam a kihagyott a mozit, örültem a hirtelen jött havasi sétának. Moziba amúgy is bármikor mehetek, a hó viszont tényleg ritkán hullik, különösen ekkora mennyiségben. Másnap délelőtt olvastam a hírt, hogy meghalt Tarr Béla. Furcsa érzés volt, hogy majdnem őt választottam előző este. 2024 végén megnéztem a Sátántangót, ami meghatározó moziélményem volt, pedig a könyvet is olvastam előtte. 2025-ben a Panelkapcsolatot láttam, szintén fantasztikus élmény. Idén valószínűleg az összes Tarr Béla filmet meg fogom nézni.

A havasi gyopár egyébként egyrészt egy növény, másrészt a Ziegler által készített édesség neve. Tarr Béláról meg sem próbálok semmit írni – ezt nálam tehetségesebb és kreatívabb emberek ezerféle módon megtették már. Én csak azért vagyok kicsit szomorú, hogy soha többet nem találkozhatok már vele, amihez persze eddig sem volt komoly szándékom, de keserű a tudat, hogy már lehetőségem sem lehet.

2026 januárjára később úgy fogok emlékezni, hogy mozi helyett évtizedes kihagyás után építettem egy hóembert, hogy évek (évtizedek?) óta nem látott mennyiségű hó szállingózott a fejünk felett, és hogy másnap nem sokkal az ebéd előtt olvastam a hírt Tarr Béla halálról.

A moziban egyébként áramszünet volt, a Kárhozat elmaradt.