A 2011. július havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Gyönge ez a nyár

Távol álljon tőlem bármilyen formája a panaszkodásnak, azonban kicsit nem tartom viccesnek, hogy 12/7-ben dolgozom, és már szabim sincsen idénre, de ezeket még túlélném, ha munka után be lehetne csüccsenni egy hideg italra valami kellemes kerthelyiségbe. Ehhez képest gyakorlatilag mióta visszajöttem Olaszországból, szakad az eső, hosszú nadrágban és zakóban rohangálok (de legalább valamelyik reggel megdicsérték a kinézetem, hah) és most hétvégén például elhúzunk Balatonlelle gyönyörű városába, ahol feltételezhetően ülünk majd a szobában, és nézzük az esőt. Vagy megyünk diszkóba.

Szóval ezúton is üdvözlök mindenkit aki sír a meleg miatt, mert persze értem én hogy az ember mindig sír az időjárás miatt, de ennél jobban élvezem még a 42 fokos kánikulát is, celzjuszban.

Nyarat akarok, e!


Glükóz galócák

Ma elég eseménydús napom volt; túl vagyok életem első sprintjén a Scrum világban, voltam inkognitós sörözésen egy nagyon szimpatikus, főként titkosügynökökből álló bandával és megkaptam a néhány napja történt vérvétel eredményét.

Sajnos egy régóta dédelgetett rémálmom vált valóra: a vércukor szintem egészen pontosan 7,5 mmol/L, ami már a figyelmet igénylő kategória, hiszen 10 mmol/L-től cukorbetegségről beszélünk.

Persze nem lep meg, hiszen rengeteg édességet eszem, valójában csak szomorúnak tartom, hogy nem iszom, nem drogozom, nem dohányzom, de még az édesség sem maradhat.

Egyelőre diéta (avagy annyi cukrot eszem mint egy normális ember), lesz majd terheléses vizsgálat, aztán meglássuk. Egy dolgot tudok: szúrkálni nem akarom magam. Ezért még az édességről is lemondanék.


Buszvezetők

Ma álltunk a Széchenyi István téren (aka Roosevelt tér, az nagy Rename idők előtt), és nézegettük a gyönyörű tájat, a Lánchíddal meg a Dunával, miközben vártunk a buszra. Egymás után néhány perc eltéréssel két ugyanolyan busz is a megállóba érkezett, pedig menetrend szerint ennél sokkal több időnek kellett volna eltelnie.

Lényeg a lényeg: mikor bejött a busz, nem igazán vettük észre még a számozását sem, közben jött egy másik is, és a kettő között vacilláltunk. A busz amelyik a megállóban állt, már elindult volna, de kinyitotta ismét az ajtót, és várt ránk. Próbáltam neki jelezni hogy menjen csak, mert közben láttuk, hogy a másik lesz a mi választásunk, de valószínűleg nem vette észre, aztán idővel tovább állt.

Az egész hülyeségből azt akartam kihozni, hogy valószínűleg eleinte minden buszvezető kedvesen megvárja az utasokat, aztán egy-két ilyen után meg úgy vágja rájuk az ajtót, hogy csak.


Helló, Debrecen!

Sajnos több különböző okból kifolyólag úgy alakult, hogy idén már nem lesz több szabadságom, emiatt a nyaralások a péntek és vasárnap este között elterülő órákra szorítkoznak. Így persze a külföldi utazások kiestek az idei szezonban (habár nem panaszkodom, tavaly négy országban is megfordultunk, és azért idén is volt már egy rapidrandi Olaszországban, valamint Bécsbe biztosan megyünk télen is). Egy szó mint száz, ha már külföld úgy sem jöhet szóba, gondoltam járjuk be az országot, amennyire időnk engedi.

Az elmúlt hétvégét Debrecenben töltöttük, ahová már évek óta akartam menni, utoljára hat- vagy hétéves koromban voltam, pedig az egyik kedvenc helyem. Megnéztük a várost és élményfürdőztünk is – király hétvége volt.

Tegnap este már hazaértünk, amint lesz időm, feltöltöm a fotókat, és írok egy kis beszámolót is.


23

Pontosan négy éve már, hogy elkezdtem a főiskolát, pontosan hétfőn lesz két hónapja, hogy diplomás vagyok. Ezt a blogot novemberben lesz a hetedik éve, hogy elkezdtem, a macskám pedig októberben lesz négy éves. Augusztusban lesz két és fél éve, hogy néha viharos, de általában véve kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek.

Ma tíz napja, hogy az új munkahelyemen dolgozom, tíz perce írom ezt a bejegyzést, amelyet három napja már megírtam, de otthon felejtettem, és néhány órája vagyok huszonhárom éves.