A 2012. szeptember havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Frei Tamás – A bankár

Frei Tamás - A bankár

Amennyire gyerekkoromból emlékszem, nekem nagyon bejöttek Frei Tamás műsorai, és imádom a kémes-nyomozós-világmegmentős regényeket, így anno »A megmentő« egyértelmű vétel volt, és utólag elégedett is voltam.

A Bankár szerintem jobb lett az előző résznél, kicsit jobban átgondolt és jobban kifejtett történet, illetve maga az alapszituáció is sokkal-sokkal hihetőbb volt, nyilván a nagyon jó görög példa miatt. A sztori arról szól, hogy néhány nagyon befolyásos tőzsdespekuláns egy jó nagy vagyont szeretne lecsapolni a magyar állampapírokból, kihasználva a gazdasági és politikai körülményeket. A történet persze nem ilyen egyszerű, a háttérben rengeteg dolog történik, ami egyik esemény után a másikat hozza.

Itt is az a helyzet, mint Dan Brown regényeiben, illetve A megmentőben: minden esemény és személy fiktív, de könnyen kitalálható, kiről mintázták, de az összes háttérinfó, helyszín és kiegészítő történet viszont valós. Pont ez teszi nagyon izgalmassá.

Különösen tetszett, hogy szinte minden jelenetnél előjött, sokszor csak burkoltan, hogy mi magyarok mindenütt ott vagyunk, mindenhol van ismeretségünk, mindenhez valamilyen módon kapcsolódunk.

{{4csillag|}}


iPhone 5 kilövőpardé

Tegnap teljesen véletlenül beszabadultam az iPhone 5 forgalmazását megkezdő nagyszabású rendezvény közepébe bele. A marketing és az egész felépítés zseniális, a T-Mobile pedig kimagaslóan jól szervezi az eseményt (nyilván); ingyen Starbucks üdítő és kávé; masszázsfotelek; hatalmas iPhone-ok kivetítve; csinos hoszteszlányok mindenfelé és hasonlók.

271/365 - iPhone 5 launch

Persze a HVG-s videót megnézve tényleg sokan vannak, akikre felhúzza az ember a jobb szemöldökét, de alapjában véve az ilyen események szerintem semmivel nem különbek egy éjszakai mozivetítésnél vagy premiernél, és az értelmesebbikje a közösségi élményért megy.

Idén telefont nem vettem; egyrészt köt a hűség, másrészt nekem bevált, hogy mindig az S-szériát szereztem be. Bahndiékat látogattam meg, akik a 175. sorszámot kapták, viszont elég lassan haladt a sor, húsz perc alatt adtak el nagyjából 14-15 telefont, úgy, hogy előtte az adatokat majdnem mindenkitől elkérték.

Jó móka volt, a show éjfélig tartott, utána a celebvilág és a műsorvezető eltűnt, csak egy rakatnyi álmos tekintetű telefont vagy gépet nyomkodó sorszámozott leendő iPhone 5 tulajt lehetett látni.


Emlékmás

Na de, nemrégiben még a vadonatúj, színes-szagos szélesvásznú Emlékmást is megnéztük.

Emlékmás 2012

Az a helyzet, hogy míg az »eredeti Emlékmás« egy mai szemmel gagyinak tűnő film, mégis sokkal jobban építették fel a történetet, és nem rontották el olyan lámaságokkal, hogy például a csóró főhősnek akkora az erkélye, mint az én lakásom, úgy, hogy a nem túl távoli jövőben a Földön a legdrágább kincs a lakható terület.

Egy kritikában azt írták, hogy visual with no vision, de sajnos pontosan erről van szó: fogták az egyébként zseniális alapötletet, és köré rakták a jó, de nem kiemelkedő fotózást, a jellegtelen kerettörténetet és a még gyengébb karaktereket.

Amolyan egyszernézős, de a mozijegy árát szerintem nem érte meg.

Eredeti cím: Total Recall
Műfaj: sci-fi
Időtartam: 118 perc
Megjelenés éve: 2012
Főszereplők: Colin Farrell, Kate Beckinsale, Jessica Biel, Bryan Cranston

Az új metrón utaztam

Nagyon fenszi srác voltam ma, és az elegáns, végre forgalomba helyezett, vadonatúj Alstom metrószerelvénnyel utaztam négy megállót:

Új M2 Alstom metrószerelvény a Kossuth térnél

Első tapasztalatok: az ülés kicsit kényelmetlen, és mintha kevesebb ember férne el rajta. Az utastér egyelőre újbüdös, de ez majd elmúlik, aztán átveszi az uralmat a Combinón rengetegszer tapasztalható csövesbüdös szag. A klíma nagyon király, a vonat maga irgalmatlanul halk, teljes mértékben érthető és jól hallható telefonbeszélgetést bonyolítottam a négy megállónyi utazásom során. A megállókat ismét Szalóczy Pál mondja be, ami szerintem egy nagyon király dolog, habár a bim-bammoló záródnak az ajtók felhívás elmaradt, helyette valami monoton búgás hallatszik.

Jó volt leszállni erről a kocsiról és végig nézni, ahogyan átzakatolt a megállón. Láttam néhány turistát, akik mosolyogva néztek körül, hogy milyen szép is ez az egész, és egyet kellett velük értsek, de ami még jobb, hogy olyat tapasztaltam, amit tömegközlekedési eszközökön még soha: büszke voltam valamire, ami a miénk.


Kirúgták a Tévémacit

És tényleg, a végtelen panaszkodó rajongói levél miatt a »megújult Tévémaci« (Macitévének kell nevezni) helyett ismét a régi látható az esti mesék előtt és után.

Mondjuk vicces az egész szituáció alapból, és kicsit az is, hogy a drága jó adófizetők pénzén ilyesmin megy a hezitálás.

Az MTVA szerint amúgy továbbgondolják a medvét, és utána egy újabb verzió kerül ki. Persze, az sem lesz semmivel jobb, és úgyis marad a régi. Legfeljebb felújítják.