« Egek ura »

Amikor kiírtam nemrég »az én oszkár listám«, akkor még nem láttam az Up in the Air című remeket, ebbéli elmaradásomat ma pótoltam.

Egek ura

Át kellene írni valahogy azt a listát, mert valami elismerés mégiscsak illeti az Egek urát, bár azt nem tudom, hogy melyik, mert a »Becstelen Brigantyk« az esélyes ellenfél, a két filmet viszont még viccből is badarság lenne egymáshoz hasonlítani.

A főszerepben a George Minden-Nő-Kedvence Clooney, akit én utoljára a »Michael Clayton« című filmben láttam. A történet pedig mogyoróhéjban annyi, hogy Ryan Bingham (ő klúni) a charme-os (sic!), drága öltönyt és gondosan válogatott nyakkendőt viselő főgonosz, aki azért kap súlyos összegeket, hogy elvégezze a piszkos munkát: kirúgjon embereket. Az egyetlen klisé, hogy a cégek azért bérlik fel a kirúgóscéget, mert ugye nyirbálni akarnak a költségvetésen, ezért elbocsátanak valakit, de simán kerül annyiba a kirúgatás, mint amennyibe az ember féléves fizetése.

Bingham otthona az utazás. A beszállókártyák, a szállodai ne zavarjanak feliratú táblácskák, az autókölcsönzés, az arany tagsági kártyák. Ebben az elsőre mézes-mázasnak tűnő cukorkában úszkál vígan, míg az egész persze el nem kezd leolvadni. Innentől pedig szpojler nélkül nem igazán lehet nyilatkozni, tehát marad a filmnézés.

Kiváló darab volt, minden másodpercét élveztem, és külön pluszpont azért, ahogy végig röhögcséltem meg mosolyogtam, aztán az utolsó percben, mikor ment a végefőcím, nem igazán tud mit kezdeni magammal.

Eredeti cím:Up in the Air
Műfaj:dráma, vígjáték
Időtartam:109 perc
Megjelenés éve:2009
Főszereplők:George Clooney, Vera Farmiga, Anna Kendrick

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Simán alap darab.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
(az a mefi ott az üvegen azmiaz? :D)
meghoztad a kedvem :)
v150r: Most se veszem észre, ha nem írja valaki, mint ahogyan itt sem: http://mefi.be/muti/3739/keplet/ :)

Valaki lementi a képet és felhasználja saját oldalán, de nem veszi észre a mefi feliratot és amikor szembejön böngészés közben, egy jót mosolyogsz :)
Na most már annyian beszéltek erről a filmről, hogy ideje lesz megnéznem valamelyik nap.
Majd ha megneztetek meseljetek. :)

Marci: igen, meg egy kis insider moka is
de rég akartam ilyesmit filmbuzin is, yummien vanpár, de szinte sosem szúrta ki senki :)
Mefi:
hát, ez baromi jó ötlet mefi! de tényleg!
mindig is utáltam a watermarkokat, meg egyéb rátologatott pixelhalmazokat logó formájában.
licenszelni lehet? :Đ
human: én egyet azt hiszem láttam, de nem vagyok benne biztos. Viszont mutathatnál. :)

v150r: nézd meg a többit is ha tetszett. :)
A kiscsaj alakítása nagyon Oscar közeli. Baromi jól hozta a karakterét. Clooney meg klúnis volt, ő szerintem mindig jó… Ritkán van úgy, hogy azt mondom róla, hogy nem volt képes betölteni a szerepét.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

12 majom (2006. június 24., 12:21:10)
Lehet megszűnik a József Attila színház (2011. február 25., 10:33:49)
Amélie csodálatos élete (2009. november 17., 10:15:22)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 818 napja született, 490 szóból, és 2459 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: